Születésnap? Karácsonykor!

Az életünk csupa várakozás. Várjuk a futárt, hogy kézbesítse a megrendelt csomagot. Várjuk az érettségi eredményét, vagy egy állásinterjúra adott választ. Várjuk azt a bizonyos telefonhívást, vagy éppen a nagy találkozást. Az advent különösképp a várakozás időszaka, van, aki az ajándékot, van, aki a Megváltót várja. Cikkünkben egy édesanya és egy édesapa vallomását olvashatjuk, akiknek a harmadik gyermeke épp december 24-én született.

  • Papp Marianna és Papp Attila

    2020. december 2.

szuletesnap-karacsonykor

A történet az édesanya szemszögéből:


Mindig is izgatottan vártam a karácsonyt, igyekeztem az adventi időszakban nem csak a lakást, hanem a lelkemet is felkészíteni a kisdeddel való találkozásra, a Megváltó születésére. Egyetemista éveim alatt, az igazat megvallva, az év végi hajrá, a minél jobb jegyek hajszolása miatt olykor csak az utolsó pillanatokban eszméltem rá, hogy megfeledkezem a találkozásról és ideje lassítanom, felkészülnöm. Szerencsére ez mostanra megváltozott, sőt, mondhatjuk, hogy teljességgel átlényegült.

Három éve abban a kegyelemben volt részem, hogy nemcsak a kis Jézus születésére készülhettem, de az orvosok számításai alapján harmadik gyermekünk születésének idejét is december közepére jósolták.

Izgatottan vártam az adventi készülődést, igyekeztem mindent jó előre elintézni, kitalálni, megszervezni, hogy még véletlenül se az utolsó pillanatokban kelljen lényegtelennek tűnő dolgokkal foglalkoznom. A tervek szerint és a bölcs „öregek” tapasztalatai alapján harmadik gyerek lévén biztosra vehettük, hogy kisfiunk hamarabb érkezik majd a kiírt időpontnál, így karácsonykor minden bizonnyal már otthon majszolhatjuk majd a zserbót.

 

 

 

 

Nos, ez nem így történt. Bosszankodtam is kicsit, hogy milyen ráérős a gyermek, a határidőn túlléptünk, így már kénytelen voltam minden nap bejárni a kistarcsai kórházba, hogy ellenőrizzék a baba életfunkcióit. A negyedik napon az ultrahang vizsgálat során kiderült, hogy keresztbe fordult a baba, így a vizsgálatot végző doktornő közölte, jelen körülmények között már nem enged haza, bent kell maradnom a kórházban. Nem erre számítottam! Egy pillanatra furcsa érzés volt elfogadni, hogy más mondja meg, mit tehetek és mit nem. Arra gondoltam, milyen gyorsan képes kiszolgáltatottá válni az ember. Miközben a folyosón ülve vártam, hogy a férjem a helyzetjelentést követően beérjen a csomagjaimmal (még jó, hogy az előkészített bőrönd már hetek óta a fotel mögött lapult), imádkoztam. Gyorsan elszállt minden nyugtalanító gondolatom, hiszen a váratlan helyzettől függetlenül éreztem, hogy nem én irányítom az eseményeket, és hogy igazából nincs más dolgom, csak bízni és elfogadni a Jóisten akaratát.

 

Csütörtök délután volt, mikor megkaptam a kétágyas szobában a nekem szánt ágyat. Ugyanaz a szoba, ugyanaz az ágy volt, mint két évvel korábban, amikor a kislányunk érkezésének örülhettünk. Mikor megláttuk a férjemmel, nagyot mosolyogtunk. Ebből a „véletlenből” is azt éreztem, hogy jó helyen vagyok. Csak később tudtam meg, hogy a férjem nagyon izgult és a házas hittanos levelezőlistán imát is kért értünk. Ezúton is köszönöm a ránk gondolást! Sokszor bebizonyosodott már az ima ereje, s ezt mi is megtapasztalhattuk, ugyanis a péntek reggeli vizsgálatokra a kis huncut visszafordult, mintha mi sem történt volna. Csodálkozott is a főorvos! Továbbra is benn tartottak, elkezdődött a visszaszámlálás. Siettettem volna a dolgot, hiszen mindjárt itt a karácsony, és otthon vár a család többi tagja, mégis ezek most az önátadás és önmagam türelemre nevelésének pillanatai voltak. Jöttek, mentek a szobatársak, én is mentem volna már, de csak vártam, vártam…

 

Szombaton furcsa hangokra lettem figyelmes, ismerős dallamok csendültek fel a folyosón. Kimentem a szobámból, keresve, hogy honnan jön. Olyan megható volt látni közösségünk fiatal házas tagjait hangszerekkel a kezükben, karácsonyi énekeket zengve! Köszönet érte!

 

Mindvégig a Szűzanya lebegett lelki szemeim előtt, vajon Ő hogyan érezhette magát a Megváltóval a szíve alatt… és nagyon hálás voltam a körülményekért, melyek között készülhettem a kisfiammal való találkozásra.

 

A hosszas és türelmes várakozás nem maradt jutalom nélkül,

december 24-én hajnalban végre karjainkba foghattuk a kisbabánkat. Az eddigi legkülönlegesebb szentestében volt részünk.

Az elcsendesült szülőszobában ott voltunk mi hárman, apa, anya és a gyermek. Miközben férjem a takaróba bugyolált újszülött kisfiunkat a karjaiban tartotta, elénekelte a Mennyből az angyalt… Olyan volt, mintha megállt volna az idő. Megelevenedett előttem Mária, az Édesanya, aki ugyanígy örvendezhetett gyermeke születésekor. Ez a kegyelmi állapot volt számomra a legszebb karácsonyi ajándék.

 

A történet, ahogy az édesapa átélte:

 

Gergely fiam IS karácsonykor született!

 

Sokszor úgy gondolkodom, mint az ószövetségi nép, vagy mint Tamás. Látnom kell, tapasztalnom kell a „nagy csodákat”, hogy megerősítsenek hitemben… Jeleket várok! Jeleket keresek, ezért találok? Jeleket küld, ezért rátalálok… Egyszer bizonyosan…

 

Fény… A karácsony a fény, a Világ Világosságának, a megváltó Krisztusnak a születésnapja. Miért pont ekkor kellett, hogy megszülessen? Azért, mert a szükségben kívánjuk a reményt, a legnagyobb sötétségben vágyakozunk a leginkább fényre. A régi korok emberei a fényt várták, hogy a Nap a pályáján, a fordulatában újjászülessen, az Életfa gyökerei között, a Tejút hasadékában. Az adventben mi is a fény születését várjuk, ami számunkra Jézus Krisztus.

 

Fény és forrás… Mit éreztem Gergely fiam születésekor? A fiam karácsonykor a forrás nevű szülőszobában született. Keresem a jeleket, az összefüggést, vágyom a csodára. Könnyű dolgom van, mert megállt az idő a születése pillanatában.

A kezembe vettem és elénekeltem neki a „mennyből az angyalt”.

Gondolom, minden szülő ezt pontosan így érzi…Az édenben voltam akkor!

 

A délszláv barátaink mondták, hogy „majd meglátod, ha fiad születik!” Hmmm, nagyon vártalak, kedves fiam, hogy meglássalak! Az öreg királynak a mesékben három lánya van. Én két gyönyörű hercegnőt és egy igazi kiskirályfit kaptam ajándékba. Utólag sem érzem azt, amiről ott délen beszéltek, pont ugyanúgy szeretgetem, puszilgatom a „nagyfiam”, mint a lányokat!

 

Jézus születését ünnepeljük. Szegény Gergő, akkor most a karácsony elhalványítja a születésnapját? A fiamnak szerencsére nem kell a világot megváltania. Ha rám hallgat, és hittel követi Őt, a világ megváltóját, ennyi elég is lesz útravalóul tőlem…

 

No, persze, megnyugtatásul ígérem: a születésnapi ajándék ezzel azért nincs letudva…

Fotó: A Papp család albumából

Legújabb könyveink: