Ja, kérem, ez is Olaszország! – kalandjaink Isten tenyerén

Olvasási idő: 3 perc

2022. október 29. és 31. között nemzetközi Città Nuova-találkozó volt Olaszországban, a Fokoláre Mozgalom központjában, Castel Gandolfóban. Az Új Város ugyanis egy nemzetközi háló része, az 1956-ban Olaszországban alapított Città Nuova nyomdokain számos országban jelenik meg helyi „Új Város”. Időről-időre jó megélni ezt a közösséget, tapasztalatot cserélni, megismerni egy kicsit egymás helyzetét Pakisztántól kezdve a Fülöp-szigeteken át Brazíliáig. Legutóbb három éve találkoztunk személyesen, így nagyon intenzív volt ez a három nap, amit a világ sok szegletéről összegyűlt mintegy ötven kiadóvezető, főszerkesztő, újságíró együtt töltött. A programot lezáró nap délelőttjén Margaret és Jesús, a Fokoláre Mozgalom vezetői is eljöttek, meghallgatták az összegző helyzetelemzést, kitartásra biztattak és a szeretet építésére magunk között, amiből megérthetjük a válaszokat a Hogyan tovább?-ra. Magyarországot, az Új Várost hárman képviseltük. Jó alkalom volt ez a pár nap egy kis kizökkenésre a mindennapokból, és egymás jobb megismerésére, ha úgy tetszik, csapatépítésre is.

^{A nemzetközi csapat}

A találkozó kezdete előtt Rómában is eltölthettünk egy napot. Mindhárman nyitottan álltunk a kérdéshez, hogy mit sűrítsünk bele ebbe az egy napba. Talán pont ezért is láthattunk sok kincset: hangszermúzeumot, történelmi tereket, bazilikákat, szökőkutakat…

Egyik úticélunk a Santa Maria del Popolo bazilika volt, amelynek a kápolnájában Caravaggio két festménye is látható. Gyalogoltunk, metróztunk, haladtunk komótosan a cél felé. Négy perccel voltunk dél előtt, a templomot 12-kor bezárták – egy hosszú olaszos sziesztaidőre: csak négykor nyitottak ki újra. Mi tehát még épp becsusszantunk: csak pár percünk volt rá, hogy megcsodáljuk Szent Péter és Szent Pál életének egy-egy vászonra vitt eseményét, és már tereltek is minket kifelé. Nem bántuk az idő szűkösségét, inkább nagy hála volt bennünk, hogy bemehettünk.

^{Castel Gandolfo, a Centro bejárata}

Kora délután a Termini pályaudvar útvesztőjében kellett kiigazodnunk, hogy megtaláljuk a Castel Gandolfo felé menő vonatot. Az utastájékoztató táblát megnézve gyorsan kiderült, hogy a 20 B vágányt kell keresnünk. Itt a 20, mellette a 21, de hol a 20 B? A 20-as vágány mellett a peronon hátrébb kell sétálni, és meg is van! Rendben, uccu, van még pár perc, húzzuk a bőröndöt, visszük a kézitáskát, kezünkben a kabát, kardigán – csodálatos meleg, ragyogó napsütés volt végig az ottlétünk során. Biztató táblákon olvasható, hogy még hány méter van hátra a B vágányig. Már kilométereknek éreztük, de végre megláttuk a vonatot. A kalauz már azt nézte, jön-e még valaki, vagy már felléphet az első lépcsőre, zöld jelzést adva a mozdonyvezetőnek. Megvárt, elértük – az utolsó percben! Hála volt bennünk újra: nagyon örültünk, hogy ezzel el tudtunk menni, hiszen a következő vonat csak egy óra múlva indult.

^{Paksy Eszter, Sisák Zita, Péterfi Eszter}

A hazaút napján gondosan kiszámoltuk, mikor kell a repülőtérre érnünk, nézegettük a vonat- és buszmenetrendeket, hogy kitaláljunk, melyik lenne a legoptimálisabb. A busz mellett döntöttünk, aminek a Centro Mariapoli (a találkozónak is helyet adó központ) előtt volt épp egy megállója. Élt bennünk a gyanú, hogy esetleg nem a legmegbízhatóbb „lóra tettünk”, ezért negyedóra eltéréssel két buszt is kinéztünk magunknak – mondván, hátha az egyik nem jön… Nos, így is lett, nem jött az egyik – de a másik sem! Jött egy busz, de nem a repülőtér irányába ment. Mindenesetre a sofőrje segítőkész volt: ott állt a kedvünkért pár percet, és a telefonján elkezdte ő is a keresőprogramban nézegetni a menetrendet. Addig türelmesen álltak mögötte a busz miatt feltorlódó autók. Ez is Olaszország, nem csak az, hogy a buszmenetrendben ne bízzunk meg feltétel nélkül…

A percek persze teltek, lassan már csak egy óra volt a repülőtéri kapuzárás időpontjáig. Végül a Centro recepciójáról kaptuk a mentőövet: kerestek gyorsan valakit a fuvarozók listájáról. Ez annyit jelent, hogy a mozgalom néhány környéken lakó tagja a munkája mellett (bizonyos összegért) vállal fuvart a központ és a repülőterek között. Guglielmo (ejtsd: ’guljelmó’) lett a mi emberünk, időben oda is értünk a repülőtérre. Ő felvilágosított minket, hogy igaz, hogy van itt megálló, de mivel ritkán szállnak fel utasok, nem szokott a busz feljönni a hegyre, inkább egy kényelmesebb kerülőúton jár.

Ja, kérem, ez is Olaszország!