Gondolatok egy csillag nyomán – Olvasói reflexió

Nem hiszek a csillagok üzenetében, távol áll tőlem minden horoszkóp. Azt az újságot, amiben ilyet találok, becsukom és leteszem. De nagyon is el tudom képzelni, hogy Isten tud üzenni ezen a „nyelven” is, ha emberek, népek ebből értenek, ebben hisznek.

gondolatok-egy-csillag-nyoman-olvasoi-reflexio

Az Új Városban olvastam Láncos Eszter Csillag az égen c. írását. Elgondolkodtatott, hogy valójában milyen fény vezet engem, hogy mit teszek, amikor eltűnik előlem a fényforrás, vagy amikor egyéb, közeli fények oly erősek, hogy az engem vezérlő, nekem irányt mutató elhalványul, sőt láthatatlanná válik. De nem erről akarok most írni, mert úgy érzem, ezt a kérdést még többször végig kell gondolnom, újra meg újra visszatérni erre. Nem azért, mintha csillagot kellene váltani, hanem szembesülnöm kell azzal, hogy hűséges vagyok-e a vezérlő csillagomhoz.

 

 

 

 

Az írás és a mostani, ritka csillagászati jelenség egy régi emléket idézett fel bennem. A létező szocializmusban a hivatalos szemlélet szerint a Bibliában olvasható történetek a mesék, a mítoszok, a hiedelmek körébe tartoznak; értelmes, gondolkodó ember nem hisz, nem is hihet bennük. Ebben a sötétségben a ’70-es évek második felében egy apró fény gyúlt: az 1977 augusztusában megnyílt Budapesti Planetárium műsorra tűzte Ponori Thewrewk Aurél csillagász (1921–2014) előadását A betlehemi csillag címmel. A tudós, az első években a Planetárium igazgatója, egészen másként szólt a Bibliáról, annak vonatkozó részéről, a napkeleti bölcsek történetéről.

 

Már a felütés is újdonság volt: azt vetette fel, hogy mi lenne, ha nem elvetnénk a könyv történeteit, egy kézlegyintéssel elintézve az egészet, hanem megnéznénk, hogy van-e, lehet-e valóságalapja. Előbb sorra vette a régi feljegyzéseket, Kínától bebarangolva az ősi nyomokat, majd ismertette a tudomány által számon tartott visszatérő jelenségeket, pl. az üstökösöket. Ebből kiderült, hogy a Biblia mások által nem említett égi jelenségről beszél.

 

Eztán egy idő- és térbeli utazás vette kezdetét: elrepültünk a Szentföldre, onnan néztük a csillagos eget, majd visszapörgettük az idő kerekét, és szemléltük az ég mintegy kétezer évvel ezelőtti látványát. Kepler nyomát követve, a modern technikával, ismeretekkel gazdagítva azt állította, hogy időszámításunk kezdete előtt néhány évvel egy éven belül háromszor is láthatóvá vált egy együttállás, mégpedig három bolygó együttállása: a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz közelsége erős jelenségként látható volt szabad szemmel is. A káldeus-babiloni hitvilág szerint ezeknek a „csillagoknak” határozott jelentése volt: az egyik királyi bolygó, a másik valamiképp a zsidósághoz, illetve ahhoz a területhez kötődött, ahol ők laktak, a harmadik, a Mars (ők nem így nevezték) pedig a születéssel és a halállal függ össze. Ebből a „napkeleti bölcsek” számára eléggé egyértelműnek tűnhetett az égi üzenet. Ezért indultak el.

 

Akkor, ott, a Planetárium sötétjében számunkra is megerősödött a reménycsillag fénye: lehet, hogy az a gondolati sötétség, ami körülvesz bennünket, egyszer eloszolhat?! Első gyermekünket vártuk akkor, s azzal az örömmel jöttünk ki a Planetáriumból, hogy ő megláthatja. Nem hiszek a csillagok üzenetében, távol áll tőlem minden horoszkóp. Azt az újságot, amiben ilyet találok, becsukom és leteszem. De nagyon is el tudom képzelni, hogy Isten tud üzenni ezen a „nyelven” is, ha emberek, népek ebből értenek, ebben hisznek.

 

Nemrég a Magyar Kurírban olvashattuk a Pápai Csillagvizsgáló tudós vezetőjének nyilatkozatát arról, hogy nem tudjuk, mi volt a betlehemi csillag, s azt is, hogy a választott nép nem hitt a csillagok üzenetében, az emberi életet befolyásoló, meghatározó voltában. Az jutott eszembe, hogy ez a meggyőződés kellett ahhoz, hogy Heródes és tudósai ez úton ne értesülhessenek a gyermek, a király születéséről – az ugyanis végzetes lehetett volna a Szent Család számára.

 

Ez csupán egy gondolati játék, de az emlék 1979-ből nagyon is valós, és számomra, számunkra szívet melengető. S egy felhívás is, hogy én, mi hogyan tudunk reményt kelteni másokban, miként tudjuk oszlatni a sötétséget – amiből ma is van bőven. No meg emlékezni egy éppen száz éve született tudós emberre, aki bátran elindult, hogy kövesse a csillagot.

Fotó: pixabay/ Pexels

Legújabb könyveink: