Három kacsintás

Olvasási idő: 2 perc

…ha nincs az a bizonyos kacsintás. Időnként úgy érzem, hogy kacsint rám egyet a Gondviselés. Megnyugtatóan, kedvesen jelez, hogy ne aggódjak, Vele menni fog az is, ami nekem egyedül csak sok verejték árán. Már ha odafigyelek. Ezúttal figyeltem, és észrevettem a kacsintásokat.

A plébánosunk megbízásából év elején felállt egy néhány fős kommunikációs csapat: a templom közösségi média-oldaláért és a honlapért is felelősek vagyunk. Hirdetések, posztok, idézetek – van, hogy közülünk valaki megírja, előkészíti az anyagokat, és van, hogy már készen kapjuk. Egyik este azt gondoltam, hogy még mielőtt aludni megyek, minden rendelkezésre álló posztot beidőzítek a tervezőben. Az egyik csatolt plakátot viszont nem tudtam használni, mert nem volt jó a formátum. Próbáltam megbűvölni, átkonvertálni, de ehhez kevés volt a tudásom – avagy a számítógép nem bírt el vele. Mindegy is, a lényeg, hogy

az óramutató közben szépen, megbízhatóan haladt előre, az estéből éjszaka lett, én pedig lemondtam arról, hogy meg tudjam oldani,

és azon törtem a fejemet, hogy reggel majd kihez fordulhatok, aki ért is hozzá, és a munkaidejéből is rá tud szánni egy kis időt. Megszületett az A terv, a B terv, aztán mielőtt kikapcsoltam volna a laptopot, még ránéztem a leveleimre. Mit találtam benne? Pár perccel korábban a feladó elküldte újra a plakátot, az áhított formátumban. Egy kacsintás, és jöhetett a nyugodt alvás.

Egyik fiunk hónapokat várt egy orvosi vizsgálatra. Elérkezett az előző délelőtt. Végre már csak egy nap volt hátra! Biztonság kedvéért megnéztem a kórház honlapját – lássam, melyik bejárathoz kell menni, hol történik a betegfelvétel. Ahogy néztem, egyszer csak egy előugró ablak aláhúzott sorára lettem figyelmes: „Első alkalommal háziorvosi beutaló szükséges”. Ez persze eddig nem tűnt fel… Vasárnap volt. Mit csináljunk? Mikor rendel a körzeti orvos? Ha délután, akkor ugrott a vizsgálat. Megnéztük: másnap kilenctől rendel. Jó, tízre kell Pesten lenni. Belefér – de csak, ha kilenckor megkapjuk a beutalót, és azonnal indulunk. A háziorvost nem akartam vasárnap délelőtt zavarni, de egy messenger-üzenetben megírtam, hogy későn kapcsoltam, másnap reggel lehetünk-e elsők, kopoghatunk-e a beutalóért. Egy megnyugtató „Igen” válasz érkezett, másnap reggel pedig 8.52-kor az asszisztens kiadta az előkészített papírt. Még egy kacsintás, kapkodás nélkül odaértünk.

Van, hogy jócskán a megjelenés előtt végzek egy cikk megírásával, lefordításával vagy szerkesztésével, de van, hogy teljesen megközelítem, már-már „meg is érintem a célvonalat”. Utóbbi időben inkább a célhoz közelítés volt a jellemző, de most éppen úgy jött ki a lépés, hogy öt nappal előbb kész lettem. És egyszer csak írt a kollégám, hogy találjunk ki valamit, mert még nincs kész a másnapra betervezett cikkel, eddig más leadandóval foglalkozott – látják ám, hogy én kész vagyok, cserélhetünk-e. Kimehet-e előbb az általam készített anyag, hogy ő időt nyerjen? Persze! Megértettem a kacsintást: okkal készültem el előbb. Örülök, hogy ez lett a mentőöv.