Hídépítés a szomszédokkal

Az alább közreadott tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy akár az elmérgesedett viszony is átfordítható, ha megtesszük az első lépést. Hallgassunk a szívünkre!

hidepites-a-szomszedokkal

A szomszédasszonyommal sokszor vitába keveredtünk, mert rendszeresen a mi járdánkon „felejtette” az előttük összesöpört szemetet. Ez éveken át így ment, addig, míg a keresztény barátaink tanúságtétele meg nem győzött arról, hogy nekem kell elsőként szeretnem. Történt egy nap, hogy újra lejátszódott a szokásos jelenet, én pedig úgy éreztem, eljött az én időm. Kimentem a seprűvel, lapáttal, és felsepertem, kidobtam a szemetet.

A szomszédasszony is kint volt, figyelte, hogyan reagálok. Én rámosolyogtam, és megkérdeztem, hogy van.

Nagyon meg volt lepve, és ő is ugyanolyan kedvesen válaszolt a kérdésemre. Azóta, amikor egyikünk összesöpri a ház előtt a szemetet, feltakarítja a másik járdáját is, és szép lassan barátnők lettünk.

(R.C. – Kolumbia)

 

 

 

 

Az egyik szomszédunk folyton akadékoskodott, amikor a házfelújításunk zajlott. A férjem, amikor már belefáradt, hogy örökké kapjuk a kifogásokat, ügyvédhez fordult, azzal a szándékkal, hogy perre megyünk. Később azonban, amikor együtt újra átbeszéltük a dolgot, úgy döntöttünk, más utat választunk. Azt tesszük, amit a szívünk súg: hidat építünk közte és köztünk. Sütöttem egy tortát, és azzal becsöngettünk hozzá. Ő ezzel nyitott ajtót: „Honnan tudtátok, hogy ma van a lányom születésnapja?”. Vitára számítottunk, de egy szép találkozás lett belőle. Néhány nap múlva ő is átjött hozzánk: ma pedig már barátok vagyunk.

(M. – Spanyolország)

 

Amikor tolattam kifelé, észrevettem, hogy a szomszéd épp a jeget próbálja meg lekaparni a kocsija szélvédőjéről és az ablakokról. Bár sietnem kellett, odamentem, hogy segítsek neki. Egy mosoly kíséretében azt kérdezte tőlem: „Miért csinálod ezt?”. Nem tudtam frappánsan válaszolni, de magamban hálát adtam Istennek, hogy segített észrevenni, hogy a felebarátomnak szüksége van rám. Pár óra múlva ugyanez a szomszédom felhívott: „Annyira örültem a kedvességednek, hogy elhatároztam: nekem is úgy kell élnem, hogy észrevegyem, ha valakinek szüksége van rám. És nem is telt el sok idő: a munkahelyemen adódott egy nehéz szituáció, ami pont azért oldódott meg gyorsan, mert sikerült átéreznem a kollégám helyzetét. Köszönöm!”.

(F.A. – Szlovénia)

Fotó: Unsplash / Alina Karpenko

Forrás: focolare.org

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: