Hirdessétek az evangéliumot! Bátorság!

„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot!”

A hónap utolsó napján, amikor ez volt az Életigénk, úgy gondoltam, szeretném kiélvezni még ezt az időt.

A következő gondolatokat fogalmaztam meg magamnak:

Tapasztalni és élni akarom, hogy az evangélium öröm. Fürödni akarok az evangélium örömében. Lubickolni.

Kell nekem egy terv, hogy kinek és hogyan akarom ajándékozni, megmutatni.

Ahol vagyok, ahová megyek, számomra ott van a világ. Oda tudom vinni Jézus jóhírét.

Nem érzem magam eléggé felkészültnek arra, hogy minden állítást bebizonyítsak, minden ellenérvet cáfoljak, és minden vitából győztesen kerüljek ki.

De nem is kell, mert nem bölcsész professzorokkal vitázom, hanem az élet mindennapi dolgait, a tapasztalataimat mondom el.

Nem meggyőznöm kell bárkit is, hanem az örömömet átadni.

Néha bizonytalannak érzem magam a hitemben. Újból meg újból meg akarok mindenről győződni, látni, tapasztalni. Elolvastam mind a négy evangéliumból azokat a részeket, amelyekben Jézus küldetést ad tanítványainak: Mt 28,16-19 és Mk 16,14-17  és Jn 21,12 és Lk 24,41.

Úgy találtam, hogy minden leírásban, mindegyik evangélista említi, hogy „egyesek még mindig kételkedtek”. Tehát a tanítványok is… De ez a kételkedés nem akadályozta meg őket abban, hogy együtt legyenek a többiekkel, hogy elmenjenek a mennybemenetel hegyére, és megtegyék mindazt, amit Jézus kért tőlük.

Szóval, Jézust nem lepi meg az se, ha bizonytalan vagyok, ha esetleg kételkedem.
Biztat bennünket: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot”.

Pál Feri atya így beszél erről:

Mindnyájunk élménye, hogy amikor tanultunk valamit, azt gondoltuk: – Na, ezt már tudom!
Így is volt mindaddig, amíg nem jött el a vizsga, és a vizsgáztató valahogy úgy kérdezett, hogy jaj …kiderült, hogy mégsem tudjuk annyira.

Aztán még jobban megtanultuk, rájöttünk, hogy mit nem tudtunk addig, kicsit kihúztuk magunkat: – Most már tényleg tudom!

Így is volt mindaddig, amíg egyszer olyan helyzetbe nem kerültünk, hogy nekünk kellett tanítani. Akkor jöttünk rá végképp, hogy még mindig nem értjük.

És akkor, harmadjára is megtanultuk, de már azáltal, hogy elkezdtük tanítani másoknak. Akkor fogtuk föl igazán, hogy ez tulajdonképpen mi is.

Az evangéliummal ugyanígy van. Ameddig ülünk a padban, ülhetünk akárhány éves korunkig, azt várva, hogy még ezt is megtanulom, még azt is megértem, megpróbálok még közelebb jutni hozzá.

Van egy pont, amikor már nem sokat segít nekünk mindez. A következő lépést már csak azzal tudjuk megtenni, hogy tanítjuk. Nem a szónak tanítói értelmében tanítjuk, hanem, hogy egyszerűen az életünkkel teszünk tanúságot róla. Ha csak ülünk távolságot tartva, és próbáljuk még jobban megérteni, az már nem visz előre.

Hogy igazán megértsük, mi is a feltámadás titka, ahhoz az kell, hogy tanúságot tegyünk róla.

Bátorság!