Plébános és csapatlelkész

Clint Ressler atya, a texasi Texas City katolikus plébánosa a világjárvány idején új módot talált a plébániájának tagjaival való kapcsolattartásra: otthonról otthonra biciklizett és a házuk előtt találkozott az emberekkel – története a tévébe is bekerült Amerikában. A Houston Texans amerikaifutball-csapatot szolgálta 19 évig csapatlelkészként, hogyan gyakorolja manapság a vezetői szerepet?

Clint atya, hogyan alakult a papi hivatása?

Egy kis, Houstontól keletre fekvő városkában születtem és nőttem föl. A szüleim egy kis tanyán élnek ugyanannak az útnak mentén, ahol apám született és fölnőtt – ahol a testvéreim is élnek most. A sport az életünk része volt. Bár 6 éves koromtól kezdve baseballoztam, az amerikai fociba szerettem bele. Wide receiver játékos akartam lenni az Nemzeti (Amerikai) Futball Ligában (NFL). Sajnos a karrierem derékba tört a tehetség tragikus hiánya miatt… 1985 elején a főiskolán sportorvosi pályára készültem, amikor elhívást éreztem, hogy Istent tegyem az életem középpontjába. Szerettem volna spontán felfedezni az Ő akaratát az életemben. Hamarosan kezdtem megsejteni a lehetséges papi hivatást – ez vezetett az év őszén a houstoni szemináriumba.

1988-ban ismertem meg a Fokoláre mozgalmat és az egység lelkiségét, és ez nagy hatással volt az életemre. 1993-ban szenteltek fel, utána néhány évig egy plébánián szolgáltam, később pedig újra iskolapadba ültem: spirituális teológiát tanultam. Ezután egy másik plébániára osztottak be, mellette 7 évig egyházmegyei hivatáspasztorálóként dolgoztam, majd összesen 15 évig szolgáltam plébánosként 2 plébánián.

Hogyan változott az évek folyamán a plébánosi szerep megértése és megélése?

Jó volt a kezdet. A szemináriumi képzésem a papság szolgálatként való fölfogását hangsúlyozta. A Fokoláre szellemiségében formálódva ez erősített meg azáltal, hogy különös figyelmet fordítottam a szeretet konkrét cselekedeteire minden felebarát iránt, Jézus szeretetére a felebarátban, Őáltala.

A plébánosi szerep azonban új kihívásokat hozott. Felelősebbnek éreztem magam a vezetésért, mint valaha, és ez konkrét döntéseket jelentett. Az egyházközség struktúrájában hatalmi pozícióba kerültem, a dinamika megváltozott, és ennek nem voltam teljesen tudatában. Most már látom, hogy

kezdetben elvárásoknak akartam megfelelni.

Igyekeztem olyan lenni és azt tenni, amit az emberek (a püspök, más papok, plébánosok) vártak tőlem: ők formálták a céljaimat és a cselekedeteimet. Ezeket azonban a saját „lelki DNS-em” is formálta.

Korábban azt hittem, hogy a vezetés a jövőképről és a célokról, a problémamegoldásról szól, és arról, hogy hány ötletemet tudom megvalósítani azáltal, hogy másokat ráveszek a dolgok elvégzésére. Végül rájöttem, hogy van különbség a vezetői szerep és a vezetői személyiség között. A diakónusok és más világi vezetők példája ebben igazi ajándék és minta volt a számomra. Ezek miatt a közös felelősségtudat és a közös megkülönböztetési készség sokkal fontosabbá vált.

Hogyan jellemezné a plébánián a vezetői stílusát? Hogyan próbál ma plébánosként szolgáló vezető lenni?

A „szolgáló” a lelkipásztori szolgálat megközelítését takarja, mint például a betegek és szenvedők ellátása, a temetések, vagy az esküvők előkészítése… De azt is lefedi, hogy a plébános hogyan igazgatja és irányítja a plébániát. Ma már jobban tudatában vagyok annak, hogy

vezetőként a „főmeghallgatónak” kell lennem.

Nemcsak figyelni, hallgatni és meghallgatni próbálok – meg kell teremtenem azokat a feltételeket, amelyek mellett az emberek szabadon beszélhetnek, szabadon közölhetik a kényelmetlen vagy egyenesen kihívó gondolataikat. Persze nem mindig sikerült. Például, ha meglepnek vagy szembesítenek valamivel, hajlamos vagyok lefagyni vagy rosszul reagálni. Néha túlságosan el voltam havazva ahhoz, hogy átérezzem a másik aggályait. Ebben igyekszem fejlődni. Mindez beleillik abba, amit Ferenc pápa annyiszor hangsúlyoz, hogy egy zsinati egyházat hozzon létre, egy olyan egyházat, amely a hívekkel együtt halad, és hallgat a belső és külső hangokban megszólaló Szentlélekre. Kiszolgáltatottság, bizalom, hitelesség és az egészséges konfliktusok fölvállalása szükséges hozzá. Megtanultam, hogy az alázat jobb annál, mint ha azt mutatnánk, hogy mindent kézben tartunk. Az olyan környezet, ahol lehet hibázni, fölszabadítja a plébániai munkatársakat és az önkénteseket.

Tanulok bocsánatot kérni. Tudatosan próbálok rendszeresen bocsánatot kérni. Megpróbálok elismerni másokat, és elfogadni, ha hibáztatnak, ahelyett, hogy learatnám a babérokat és a többieket hibáztatnám. Vagyis fontosabbnak tekintjük az emberek értékét a projekteknél, sőt, a fejlődésnél.

Szolgáló vezetőként arra törekszem, hogy

úgy neveljek ki vezetőket, hogy segítek nekik felfedezni az Istentől kapott tálentumaikat.

A hatalmi piramis fejreáll. Vezetőként ahelyett, hogy azt kérdezném, „Ki ad nekem jelentést?”, azt kérdezem inkább: „Kit támogatok?”.

Hogyan tűzi ki a plébániai célokat?

Értékek, jövőkép, célok: honnan valók? A szolgáló vezető az értékeket és az Istentől eredő látásmódot szolgálja, hiszen ezek mind benne vannak a Bibliában. És néha lehetnek az egyházi vezetőknek, pl. a pápának vagy a püspöknek is lelkipásztori terveik. A plébánián ettől még imádkoznunk kell. Folyamatosan kérnünk kell a Szentlelket, hogy mutassa meg nekünk, hogyan. Hogyan konkretizálódnak ezek az értékek? Hogyan „lesz testté az Ige” ebben az adott helyzetben? Ezért fontosnak tartom, hogy felismerjük és mindig észben tartsuk, hogy a szolgáló vezető Istent és Isten tervét szolgálja.

Az NFL Houston Texans csapatának lelkészeként is szolgált. Hogyan kapta ezt a munkát?

Még 2002 tavaszán, amikor az új Texans franchise indult, egy katolikus és egy protestáns csapatlelkészt szerettek volna, és épp a katolikus papot keresték. A csapat megkereste az érsekséget. Akkoriban a főegyházmegye hivatáspasztorációs igazgatója voltam. Mivel nem volt hétvégi plébániai kötelezettségem, a főegyházmegye számára kézenfekvő választás lettem. Ez megkönnyítette a hazai pályás meccsekre való beosztást. Ráadásul ez nagyon jól jött a hivatáspasztorációs szolgálatomban: miután megkaptam a csapatlelkészi megbízást, attól kezdve, ha bementem a fiatalok különféle összejöveteleire, mondhattam nekik, hogy az NFL tagja vagyok!

Hogyan végezte a vezetői szolgálatot a csapat lelkészeként?

Minden csapat meghatározza a lelkészei szolgálati körét, ez gyakran istentiszteleteket jelent (a katolikusoknak szentmisét, általában a meccs előestéjén), de jelenthet közvetlen lelki vagy spirituális támogatást is a játékosoknak, edzőknek és a személyzet más tagjainak. Én szolgáltam esküvőkön, temetéseken, keresztelőkön stb. a Texans kötelékében eltöltött 19 év alatt.

Lehet, hogy kissé furcsán hangzik, de visszatekintve, az én szerepem a Texansnál olyan volt, mint a Szűzanyáé. NFL-lelkésznek lenni annyit tesz, mint papnak lenni a pálya szélén álló nyilvános színpadon, és nagyon híres emberekkel kapcsolatba kerülni. Mégis inkább csak jelen voltam, mint Mária, aki követte Jézust a nyilvános működése során, gyakran az események partvonalán.

Az én sokoldalú szerepem az volt, hogy meghívjam, vonzzam és befolyásoljam a játékosokat, edzőket és a személyzet egyéb tagjait az evangélium valóban fontos és maradandó értékei felé. Egy olyan mámorító világban, mint az NFL, az ember könnyen és gyorsan elveszhet vagy félrecsúszhat.

A hatalom, a pénz, a küzdelem a túlélésért, valamint a siker veszélyes légkört teremt.

Nekem kellett ezeket az embereket emlékeztetnem a szeretetre, a szolgálatra, az együttérzésre, a megbocsátásra és arra, hogy ne a saját erejükben, hanem Isten erejében higgyenek.

Korábbi cikkünket a szolgáló vezetés alapelveiről itt olvashatják.