A gyógyszer és a függöny esete

Egy ismerősnek sürgősen szüksége volt néhány dologra, többet között gyógyszerekre is. Felajánlkoztam, hogy segítek megszerezni a dolgokat, és aztán elviszem őket egy barátnőmhöz, aki elküldi majd az ismerősnek, aki éppen külföldön tartózkodott.

Majdnem mindent meg tudtam venni, már csak a gyógyszerek hiányoztak. Több gyógyszertárba is bementem, de sehol nem volt kapható a kérdéses gyógyszer. Tovább sétáltam, és már egészen eltávolodtam a központtól, a város egy olyan részére, ahol nem járnak a buszok, és csak gyalog lehet mindenhova eljutni. Forró meleg volt, és gondolkoztam, hogy érdemes-e továbbmennem, mert mindenhol azt mondták, hogy nincs raktáron a gyógyszer.

Végül teljesen kimerültem, de szerettem volna a végletekig elmenni a keresésben, mert úgy akartam szeretni, ahogy Jézus tanította, az életemet adva…

és a gyógyszerkeresés, még ha a tűző nap alatt is kell kutyagolnom, még nem az a pont!

Úgy döntöttem, hogy elviszem a barátnőmhoz a megvásárolt holmikat, és utána folytatom a keresgélést. Amikor odaértem a lakásához, kopogtattam, de senki nem nyitott ajtót. Ezért úgy döntöttem, hogy a szomszédhoz is bekopogtatok, hogy legalább adjon át egy üzenetet, hogy itt voltam, és majd később visszajövök. Egy asszony nyitott ajtót, aki érdeklődött, hogy ki vagyok és mi járatban vagyok itt. Elmeséltem neki azt is, hogy kerestem a gyógyszert, de nem jártam eddig sikerrel, és most visszamegyek tovább keresgélni.

A legnagyobb meglepetésemre az asszony így szólt: „De hát nekem megvan ez a gyógyszer! Pont van egy új üveg, amit még ki sem bontottam. Ha szeretnéd, neked adom, hogy elküldhesd az ismerősödnek!”

M.B. – Thaiföld

Miután elvégeztem az ápolónői képzést a főiskolán, Zürichbe más keresztény lányokkal, genekkel együtt költöztünk albérletbe (genlakásba). Heten laktunk együtt, és a lakás a belváros közepén volt, annak minden előnyével: két villamos is pont a ház előtt állt meg, öt percre volt a vasútállomás, így minden könnyen elérhető. Adódott azonban néhány hátrány is ebből: az autók és a villamos zaja éjjel-nappal behallatszott, ezért, ha hallani akartuk egymást, mindig be kellett csuknunk az ablakot. A felületes alvóknak a zaj elviselhetetlen volt.

Együtt próbáltunk megoldást találni, és az jutott eszünkbe, hogy talán egy vastag függöny és szőnyeg csökkenthetné a zajt.

Ezért hát mind elkezdtünk anyagot keresni, de a ház régen épült, és az ablakok nagyon magasak voltak, ezért hamar rájöttünk, hogy sok-sok méter anyagra lenne szükség. Tudtuk, hogy egy ilyen kiadást nem engedhetünk meg magunknak, hiszen a legtöbben még diákok voltak, és nem volt semmilyen bevételük. Egyikünk azt javasolta, hogy forduljunk a Mennyei Atyához, ezért hát minden este hittel imádkoztunk a függönyért.

Néhány nappal később a kórházban dolgoztam és egy fiatalasszonnyal foglalkoztam, aki kemoterápiára jött. A kezelés végén, mielőtt elköszönt volna, megkérdezte tőlem: „Szeretné elolvasni az újságot, amit hoztam? Divatlap.” Megköszöntem, de hozzátettem, hogy most nem igazán érdekel a divat, helyette inkább függönyt keresek. Erre ő így felelt: „Tudja, én éppen a napokban költözködöm, és van egy függönyöm, amelyre már nincs szükségem, de nem tudom, kinek adhatnám. Holnap elhozom magának.” És holnap vissza is jött a függönnyel.

Amikor hazaértem, rögtön feltettük a függönyt, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy tökéletesen illik a szobába. A méret pont jó, és a színe is megy az ágytakaróhoz. A Mennyei Atya meghallgatta a kérésünket!

H.S. – Svájc