Ilyen még sohasem fordult elő!

Elfogyott a pénz

A fiam egy bútorvállalat tulajdonosa. Egyik nap kétségbeesve telefonált, és tájékoztatott, hogy a csőd szélén áll, mert a bank nem folyósít neki több hitelt, és az üzletforgalomban az adott hónapban még 50.000 franknyi hiánya van.

Nagyon nehéz szívvel tettem le a telefont, mert nem tudtam neki anyagi segítséget nyújtani. Ekkor teljes bizalommal Jézushoz fordultam, és ezt mondtam Neki: „Te könnyen megoldhatnád ezt a helyzetet, de Te jobban tudod, mi a jó. Legyen úgy, ahogy Te akarod”. Miután így megszabadultam az aggodalmaimtól, folytattam a saját feladataimat, mindent Jézusért téve.

Két nappal később a fiam újra hívott: „Anya, imádkoztál?” „Igen” – válaszoltam. „Tudod, hogy két nap alatt elértük az 50.000 franknyi üzletforgalmat? Ilyen még sohasem fordult elő!”

A szívemet eltöltötte a vágy, hogy leboruljak imádni és megköszönjem Istennek, hogy újabb bizonyítékát adta atyai gondoskodásának!

M.K. – Svájc

Mosodában

Két napja elvittem a mosatlanomat a szabadtéri mosodába, ami a lakásomhoz közel található. Aznap hétágra sütött a nap, így sok asszony jött ki ruhát mosni, bár elég kicsi a hely. Vidáman beszélgettünk, amikor belépett egy idős férfi. Alig látott. Két lepedő, egy ing és a turbánja volt nála. Kérte, hogy szorítsunk neki egy kis helyet, de senki sem akart arrébb menni.

Felé fordultam, és megszólítottam: „Baba – így szoktuk tiszteletből megszólítani az idős embereket –, add ide a cuccaid, kimosom neked!” A többi asszony kinevetett, és megkérdezték: „Csak nem gondolod komolyan, hogy helyette dolgozol, amikor népes családod ruhái halomban tornyosulnak melletted!?” Elismételtem a bácsinak a felajánlásomat, és elkezdtem kimosni a lepedőit. Nagyon örült, atyai áldást adott, és mielőtt elment, ragaszkodott hozzá, hogy tartsam meg a szappandarabkát, amit addig oly gondosan szorongatott a kezében.

Ekkor már senki sem nevetett rajtam. Abban a mosodában valami csöndes változás ment végbe: az egyik asszony kölcsönadta a lavórját a másiknak, és volt, aki vízzel teli kancsóját nyújtotta annak, aki messzebbre szorult a víztől. Egy szeretetlánc indult el!

F.V.  – Pakisztán

Kritizálják az egyházamat

Találtam a neten egy cikket, ami hosszan elemzi és „értékeli” az egyházi közösséget, amelyhez tartozom. Nem kifejezetten pozitív szemléletű írás, hogy finoman fejezzem ki magam. Általában nyugodt maradok ilyen helyzetekben, de most olvasva a sorokat, mérges lettem a magukat „józannak” mondó keresztényekre, akiktől az írás származott. Egy ismerősömnek is tovább küldtem. Ő még jobban kiborult. Mit tegyünk? Szó nélkül kell hagyni az ilyesmit? Méreg volt bennem, már-már elöntött a düh. Jogtalanul éreztem támadva magam és a közösségemet. Aztán lassan megjelent gondolataimban az élet igéje. Nem kevés indulatot, előítéletet fedeztem fel magamban. Kemény volt ezzel szembesülni és nehezemre esett az újrakezdés. Fejbe vágott a felismerés, hogy ugyanúgy viselkedem, ahogy a világ. Hol marad a szeretet újdonsága? Nem tudok a felhőtlen változás élményéről beszámolni, de az életige elindított bennem egy fontos folyamatot. A megbocsátás, újrakezdés folyamatát. Ugyanakkor még mindig nem tudtam rávenni magam, hogy egy nyugodt hangvételű levélben reagáljak a leírtakra. Nem könnyű lépés, de úgy érzem, képes leszek arra, hogy a szeretet szemszögéből lássam ezt a helyzetet, és ne vakítson el a méreg. Erre a felismerésre sarkallt és „újabb megtérésre” hívott az ige.

G. Á. L.