Tiszta víz

Vízügyi mérnök vagyok és Dél-Olaszországban élek, évtizedek óta víztisztító gépek karbantartásával foglalkozom. A ’90-es évek végén egy nagy multinacionális cégnél helyezkedtem el, amely a környékünkön több mint 50 víztisztító telepet üzemeltetett. Már a belépésemkor rájöttem, hogy egyedül engem alkalmaztak itt tanulmányaim és korábbi tapasztalataim miatt, a többiek mind protekcióval kerültek be. Ennek ellenére nagy lendülettel vágtunk a feladatokba, és a korábbi évek tapasztalatával szemben most a víztisztítók már a klasszikus 30-40 napos beüzemelési időszak után nagyszerűen működtek. Ez aggasztó jel volt, hiszen azt mutatta, hogy korábban nem technikai hibák miatt álltak le, hanem ellenérdekelt gazdasági okok miatt.

Később más helyeken is dolgoztam, és mindenhol azt tapasztaltam, hogy a szigorú vízgazdálkodás, a polgárok egészsége, a gyermekeink jövője, a város érdeke csak másodlagos szempontok a profit és az egyéni érdekek után. Kifejezettem felkértek rá, hogy felejtkezzem el az előbbiekről, hogy ez utóbbiak érvényesülhessenek. Az egyik településen például a profit érdekében a tisztításból fennmaradt salakot egy folyóba ürítettük, ami pár kilométerrel lejjebb már a tengerbe ömlött. Ma, több mint egy évtizeddel később megtörténtek az első letartóztatások az ügyben.

Mindez szembe ment meggyőződéseimmel. Nem akartam vasárnapi keresztény lenni.

Feleségemmel és barátaimmal igyekeztünk az élet minden helyzetében az Evangéliumot élni. A lelkiismeretem, a tanulmányaim, az eszméim mind azt mondták, hogy szálljak szembe ezekkel a bűnös gyakorlatokkal, akkor is, ha ez áldozatot kér tőlem. Felmondtam. Jobb szegényen, de becsületesen élni. Sokáig nehezen éltem ezt meg és ma se könnyű. Én egy részletre vásárolt kis haszonjárművel jártam, régi kollégáim luxusautókat vezettek. Igaz, hogy én hű maradtam az elveimhez.

Később hasonló okokból más megbízatásokról is le kellett mondanom. Voltak azért pozitív tapasztalataim is a víztisztító berendezésekkel kapcsolatban, például egy tengerparti település társadalmi szövetkezeténél. Hárman dolgoztunk együtt: én mint mérnök, egy villanyszerelő és egy munkás, aki drogfüggőségből épült fel, és aki ennek a munkalehetőségnek hála tudott visszailleszkedni a társadalomba. Rendkívüli eredményeket értünk el, olyannyira, hogy egy laboráns azt mondta, kizárt dolog ilyen tiszta vizet előállítani, biztos manipuláltuk az adatokat.

Most egy városi víztisztítót kezelek és néhány magánprojektem dolgozom. Ma ugyanaz a technikus, aki nem hitte el, milyen tiszta a vizünk, hozzánk hozza gyakorlatra az iskolásokat, akikből később a laboránsok lesznek.

A következetességnek magas ára van. A családom anyagi helyzete ma is bizonytalan, kihúzni a hónap végéig nagy küzdelem. De

ahhoz, hogy teret adjunk Istennek a működéshez, hinnünk kell a szeretetében, még akkor is, ha emiatt árral szemben kell haladnunk.

Ma reggel a tengerparton sétáltam. A tengert és a vízen megcsillanó fénysugarakat figyelve, éreztem Isten jelenlétét, aki biztonsággal töltött el: jó úton járok.

(Roberto)

A városba menet rajtakapom magam, hogy az autóval egyre inkább gyorsítanék. Nem is tudom, mi ennek a nagy sietségnek az oka, de a nagy forgalomban olyan leszek, mint a többiek: nem engedem, hogy megelőzzenek és az arcom egyre feszültebb lesz. Egyszer csak eszembe jut az Élet Igéje. Az egymás mellett és egymás mögött araszoló autók között a kocsimban elengedem magam: még rá is mosolygok arra, aki felém néz, egy másikat előre engedek és akkor se nyomom padlóig a gázt, amikor végre zöldre vált a lámpa. Lassanként megint magamra találok, egyre közelebb kerülök Istenhez, megnyugszom. Nem sürget már az idő és bele tudom élni magam a jelen pillanatba.

Délután aztán lett volna valóban okom, hogy méregbe jöjjek: Maria Piera, a lányunk, két órán át kerestetett velem egy papírt, amit végül a saját zsebében talált meg. Én azonban békésen fogadtam a dolgot, azzal a békével, amelynek ismerem az eredetét.

(L.P)