Kalandjaim egy ötágyas kórteremben

Augusztusban három hetet egy mozgásszervi kórházban töltöttem. Erre már egy ideje készültem, sokféle kezelésre számítottam, aztán sajnos egy héttel előtte megfájdult a jobb lábam, és a benntartózkodásom alatt végig ezzel küzdöttem. De azért a kezelések nagyon hasznosnak bizonyultak, sokat lehetett gyógyulni.

Ötágyas szobába kerültem. Arra gondoltam, hasonlóképp kell megélnem ezt a közös szállást, mint egy lelkiségi találkozón: elsőként szeretni, segíteni, beszélgetni, meghallgatni. Hamar rájöttem, hogy azért itt más lesz, hiszen nem mindenki akar így tenni. De a Gondviselés mellettem volt, és a csütörtöki kórházi misén megismerkedtem több hívő emberrel, akikkel jó volt néha összenézni akár csak egy percre a kezelések során. El tudtam vonulni Istennel úgy is, hogy elővettem egy lelki könyvet, ami bevitt a Mennyországba. Segített elfogadni a fizikai fájdalmakat is, amiket felajánlottam egy súlyos beteg rokonért.

A szobánk elég hangos volt, de nem szóltam miatta, beláttam, hogy szobatársaimnak így jó. Füldugóval pihentem napközben, így én is tudtam pihenni. Hiszen fáradtan érkeztem, munkából zuttyantam be, és fájt a lábam is.

Volt egy később jövő szobatárs, akinek már az első mondata egy parancssor volt, mit hogy csináljunk. Először leforráztak a szavai, de a szemébe néztem és ezt mondtam neki: „Én szeretlek téged és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól ki fogunk jönni”. Kiderült utána, hogy azért nem rossz ember. Néha a többiekkel egy kis beszélgetéssel „feldolgoztuk” a problémás viselkedését. Elég szépen áthidaltuk a katonás stílusa miatti feszültségeket és megmaradt a szeretet. Saját magamnak is meglepőek voltak a szavaim. Később, amikor újra és újra nehéz volt vele, eszembe jutott és segített szeretni.

Vittem társasjátékot is. Megismerkedtem több korombeli nővel, és örömmel vették a játék ötletét. Így tartalmasabban telt az idő, más játékokat is kitaláltunk, kialakult egy délutáni játék, vártuk az idejét. Amikor elköszöntem, mindenkinek készítettem igepapírt, amit búcsúzóul kihúzhattak maguknak.

Elmélyülést jelentett ez a három hét nekem. Olyan élmény volt, mint amikor valakit ejtőernyővel ledobnak egy kietlen vidéken, ahol fel kell találnia magát. De velem volt az iránytű és a mélyben komoly beszélgetést folytathattam a velem lévő Jézussal. Úgy hiszem, a körülöttem levőkkel szeretetközösséget alkottunk, amiben jelen volt Isten.