Idegenekhez alkalmazkodni a nap 24 órájában nem egyszerű, pláne ha közben az embernek még fájdalmai is vannak. Elsőként szeretni, segíteni, beszélgetni, meghallgatni… és a feszültségek feloldódnak.
Olvasási idő: 2 perc
Augusztusban három hetet egy mozgásszervi kórházban töltöttem. Erre már egy ideje készültem, sokféle kezelésre számítottam, aztán sajnos egy héttel előtte megfájdult a jobb lábam, és a benntartózkodásom alatt végig ezzel küzdöttem. De azért a kezelések nagyon hasznosnak bizonyultak, sokat lehetett gyógyulni.
Ötágyas szobába kerültem. Arra gondoltam, hasonlóképp kell megélnem ezt a közös szállást, mint egy lelkiségi találkozón: elsőként szeretni, segíteni, beszélgetni, meghallgatni. Hamar rájöttem, hogy azért itt más lesz, hiszen nem mindenki akar így tenni. De a Gondviselés mellettem volt, és a csütörtöki kórházi misén megismerkedtem több hívő emberrel, akikkel jó volt néha összenézni akár csak egy percre a kezelések során. El tudtam vonulni Istennel úgy is, hogy elővettem egy lelki könyvet, ami bevitt a Mennyországba. Segített elfogadni a fizikai fájdalmakat is, amiket felajánlottam egy súlyos beteg rokonért.
A szobánk elég hangos volt, de nem szóltam miatta, beláttam, hogy szobatársaimnak így jó. Füldugóval pihentem napközben, így én is tudtam pihenni. Hiszen fáradtan érkeztem, munkából zuttyantam be, és fájt a lábam is.
Volt egy később jövő szobatárs, akinek már az első mondata egy parancssor volt, mit hogy csináljunk. Először leforráztak a szavai, de a szemébe néztem és ezt mondtam neki: „Én szeretlek téged és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól ki fogunk jönni”. Kiderült utána, hogy azért nem rossz ember. Néha a többiekkel egy kis beszélgetéssel „feldolgoztuk” a problémás viselkedését. Elég szépen áthidaltuk a katonás stílusa miatti feszültségeket és megmaradt a szeretet. Saját magamnak is meglepőek voltak a szavaim. Később, amikor újra és újra nehéz volt vele, eszembe jutott és segített szeretni.
Vittem társasjátékot is. Megismerkedtem több korombeli nővel, és örömmel vették a játék ötletét. Így tartalmasabban telt az idő, más játékokat is kitaláltunk, kialakult egy délutáni játék, vártuk az idejét. Amikor elköszöntem, mindenkinek készítettem igepapírt, amit búcsúzóul kihúzhattak maguknak.
Elmélyülést jelentett ez a három hét nekem. Olyan élmény volt, mint amikor valakit ejtőernyővel ledobnak egy kietlen vidéken, ahol fel kell találnia magát. De velem volt az iránytű és a mélyben komoly beszélgetést folytathattam a velem lévő Jézussal. Úgy hiszem, a körülöttem levőkkel szeretetközösséget alkottunk, amiben jelen volt Isten.
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: Horváth Viktória albumából, Pixabay
Egy város, három dátum, három ünnepélyes esemény, múlt és jelen, keresztény hit és sváb hagyományok. Három tapasztalatot olvashatunk Elekről, az összefogás és szeretet erejéről, az életigéből kapott segítségről.
Az idei WorldSkills versenyről azzal a biztos elhatározással jöttem haza, hogy tanúságot kell tennem a Gondviselő Istenről. Úgy éreztem, kiállnék a házak tetejére, odacsücsülnék a lámpatartóra, „hogy világítson mindenkinek”.
„Testvéri szeretettel szeressétek egymást!” – Pál apostol szavai szerint a felebarátokat összeköti a szeretet, a keresztség nyomán testvérek vagyunk, az pedig rajtunk is múlik, hogy ajándékként tekintünk-e a másikra.
