Kreatív szeretet - ötletes gesztusok a kórházi dolgozók és a betegek felé

A Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban a járvány második hulláma óta nagyon sok kedves kezdeményezés indult el a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának jóvoltából: feliratozott őszi faleveleket juttatnak be a covidos betegekhez, a házias ízekkel pedig a dolgozókat próbálják egy kicsit „kizökkenteni” a monotonitásból. Ennek a hátteréről mesél nekünk Bálint Brigitta, az akció motorja.

  • Bálint Brigitta kórházi lelkigondozó

    2020. december 16.

kreativ-szeretet-otletes-gesztusok-a-korhazi-dolgozok-es-a-betegek-fele

Aki édesanyai és segítői hivatással él, az a mindennapokban azt lesi, hogy a rábízottak jól legyenek. Keresi a szemével, a lelkével s minden érzékszervével, a kérdésfeltevéseken keresztül is azokat a lehetőségeket, amivel igazi segítség tud lenni, és nem csak egy átlagos adakozó. Mert nem mindegy, hogy hogyan adakozunk…
Az őszi természet színeit mi évek óta valóságosan behozzuk a kórházba, főleg a rehabilitálódó betegeknek. Fontos, hogy egy kicsit kizökkenjenek, és ne hospitalizálódjanak a hosszú hetek alatt.

Most a covidos betegek ettől azért jóval nagyobb bezártságot élnek meg, több oldalról is megélik a magányt, a pánikot. Ráadásul nekünk hozzájuk nincsen napi bejárásunk. Emiatt jött az a sugallat az őszi színes faleveleket látva, hogy talán ezen keresztül tudunk szeretettel üzenni nekik.

Szerettük volna, ha tudják, hogy velük vagyunk, imával támogatjuk, szeretettel biztatjuk, hogy türelmesen tartsanak ki a gyógyulásukban.

Ez a „falevélírás”, ez a szívből jövő üzenet nagyon lelket nyitogató volt szeptember végén. Bekapcsolódtak ebbe az ügybe a gyerekeim iskolái, a körülöttem lévő családok is, akik érdeklődtek a kórháziak hogyléte felől.

 

 

 

 

Nem sokkal a „levélírási hullám” után a plébániai közösségünk „Feleség” csoportjában az egyik anyuka elkezdett őszintén és konkrét dolgokat is kérdezgetni. Ezután érkezett még a környezetemből három olyan jó kérdés, amin mélyen elgondolkodtam. Egyik nap csöndes imában odaálltam a Jóisten elé. Szerettem volna a szívemig hatolva látni, hogy hogyan is vagyok most lelkigondozóként ezzel?
Ima közben letisztult, hogy én is annyira benne vagyok a mindennapi forgatagban, hogy kifejezetten jól jöttek ezek a kérdések nekem is. Elég nagy szerepcserére indított a Jóisten, nem szerettem volna hirtelen és más jellegű utakon elindulni. Vártam türelmesen az apró jeleket a környezetemből, de a kórházból is.

 

Jó kérdés volt például az, hogy

a kórházi dolgozók tavasszal olyan sokat jeleztek kifele, olyan sok konkrét kérést is megfogalmaztak a külvilágnak, amivel támogatni lehet őket, most meg nagyon nagy a csönd.

Elmaradtak a tapsok, a nagy erejű szurkolások, támogatások, holott most sokkal nagyobb a baj! Vajon miért lehet ez?
Miért nem tesz a külvilág sem semmit irányukban?
Egy másik nagyon jó konkrét kérdés, hogy a dolgozóknak vajon tudunk-e segíteni?
Ha tudunk, akkor vajon mivel lehetünk a leginkább a szolgálatukra?
Én ezekkel a kérdésekkel elindultam, és kicsit igyekeztem a mélyére látni. Az tisztult le a dolgozókkal való beszélgetések nyomán, hogy azért nem kérnek, mert se idejük, se energiájuk nincsen már erre. Teszik a dolgukat a kórházban, utána sietnek haza, ott pedig örülnek, ha a családdal is túlélik a mindennapokat.

 

Én őszintén azt érzékelem magam körül, hogy a külvilág egyrészt jobban fél, mint tavasszal, másrészt elfáradt a jócselekedetek megtételére. Holott épp most nem szabadna elfáradnunk, nem szabadna téli álomra hajtanunk a fejünket, mert ha már a szolidaritásunk sincs aktívan jelen, akkor hogy várhatnánk a frontvonalon lévőktől, hogy lelkileg is bírják, és közben legyen elég fizikai erejük is a mindennapi gyógyító munkához?
Egy édesanya, aki minden éjszaka felkel szoptatni, nagy örömmel éli meg, ha legalább egy simogatás erejéig érzi a férje jelenlétét. Különben hetek alatt ki lehet merülni a magányos harcban. Ez a kórházi lét is most valami ilyesmi…
A tanítványok elaludtak, aztán elfutottak. Mi maradjunk a vérrel verejtékezők mellett, ha mással nem, imádsággal: erre hívok sokakat!

 

Azokra a kérdésekre, hogy mivel tudnánk nekik örömet szerezni, egyértelműen az volt a válasz, hogy a hasát mindenki szereti és a finomságok mindig kizökkentenek a monotonitásból. Itt rögtön meg is jelent előttem egy konkrét kép: a nagyi asztala.

 

 

Ha gyermekkorunkra visszagondolunk, s van élményünk arról, hogy a nagymama konyhájában a süteménynek micsoda elvarázsoló illata, íze és lelkülete van, akkor rá fogunk jönni, hogy egy házias ízben, egy süteményben sokkal több foglaltatik, mint amit pár mondatban le lehet írni.

Tudvalévő, hogy az étkezések nem csak a táplálkozásról szólnak: a szépen megterített asztal, a finoman gőzölgő házi ételek, az asztal körüli jó hangulat kinyitja a lelket is.

Az asztal körül, ahol a család együtt étkezik, lehet beszélgetni a napi nehézségekről, ezáltal a terhek elosztódnak, majd eloszlanak, de az örömök is megsokszorozódnak.
Röviden fogalmazva az asztalközösség egy olyan létmód, ami rengeteg lehetőséget rejt magában. Nem is kell mást tenni, csak élni vele s általa.

 

Így jutottunk el aztán odáig, hogy a kistarcsai kórház minden héten kap egy szép kis adag házias jellegű süteményt (linzer, isler, kókusz kocka, zserbó, diós kifli, hólabda, sajtos pogácsa, sós rúd stb.) és mindenféle finomságokat a gödöllői Premontrei Gimnázium és a Szent Imre Katolikus Általános Iskola családjaitól, hogy a kórházi dolgozókat ezen ízek által is egy kicsit szeretgessék és tehermentesítsék.
A családok alkalmazkodva a járványügyi előírásokhoz, a szabályokat betartva, megbízható finomságokkal és biztató üzenetekkel próbálják jelezni a kórház dolgozói felé, hogy nincsenek egyedül!

Az ízek éltetnek, emlékeket idéznek, energiát adnak, az üzenetek jókedvre derítenek, a képeslapok a lelket is erősítik és összekapcsolják az élvonalban küzdőket azokkal, akik a háttérben sorsközösséget vállalnak velük!

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata ezen felül több mint harminc imádkozóval is támogatja a kistarcsai kórház dolgozóit.
Ezt a harcot csak együtt és csak így összekapaszkodva vívhatjuk meg!
Én személy szerint bátorítanék és biztatnék mindenkit, hogy legyünk most nagyon kreatívak, járjunk nyitott szemmel-szívvel-lélekkel, s biztosítsunk mindannyian minél több ilyen kis „szeretet-pihenőket” azoknak, akik nagyobb terheket hordoznak, mert nagyon jól esik nekik!  Váljunk Cirenei Simonokká, Veronika kendőjévé, mert ezáltal magunkat is hasznossá tesszük.

Legyünk bátrak, és nyitott szemmel járva vegyük észre, hogy hol vannak azok az emberek, akik komoly kereszteket hordoznak a mindennapokban!

A közelgő karácsonyt, adventet is kreatívan próbáljuk behozni a kórházba. Advent első vasárnapjára elkészült egy kinti és egy benti betlehemes. A környék iskoláival, óvodáival, plébániai közösségével összefogva elég sok karácsonyi ajándékot fogunk reményeim szerint eljuttatni mind a betegekhez, mind a dolgozókhoz. Isten mindenkit szeret, ha mi mélyen megtapasztaljuk istengyermekségünket, akkor ezt nem tudjuk nem továbbadni!

 

Ezekről az ünnepi alkalmakról majd lesz lehetőség a www.korhazlelkesz.hu weboldalon olvasni, ahol részletesen is beszámolnak az egyes eseményekről.

 

Szerkesztette: Péterfi Eszter

Fotó: Kezdőkép: saját Cikkben elhelyezett kép: Brigitta mappájából

Legújabb könyveink: