Megváltoztató erő

Olvasási idő: 2 perc

„…Isten nem csak az egyénben, hanem a közösségben, köztünk is jelen akar lenni. Akkor fog megvalósulni az igazi testvériség, az emberek közti egység, amit Jézus halála előtt kért az Atyától…”: részlet az 1980 januári életige (Jöjjön el a Te országod! – Mt 6,10) magyarázatából.

Negyvenkét éve vagyok házas, egyetlenegy lányunk van. Igen lobbanékony természetű vagyok. Sok szenvedés és az éhezés alakította a jellememet: zárkózott és büszke ember lettem. Másfél évesen vesztettem el az édesanyámat, sok testvér közül én voltam a legkisebb. A feleségem, Luisa akkor kezdett igazán megismerni, amikor összeházasodtunk, és mondhatom, nem könnyítettem meg az életét. Luisa érzékeny és szelíd asszony, mindent „lenyelt”, hogy ne súlyosbítsa a helyzetet.

A lányunk, Clara is kénytelen volt alávetni magát az akaratomnak, tűrni a túlzott apai szigort. Amikor azonban kamaszodni kezdett, egyre sűrűbben vitatkoztunk. Tizenöt éves korában eltávolodott az egyháztól, és azt láttuk, hogy a vallásos nevelésünk mintha nem is fogott volna rajta – nagyon aggódtunk érte. Akkoriban megismert egy fiút. A kapcsolatuk nem volt felszínes, mindketten keresték az útjukat, és mint később megtudtuk, sok időt töltöttek azzal, hogy az evangéliumot olvasták.

Egyik jó barátjának köszönhetően Clara egy nap megismerte a Fokoláre Mozgalmat. Attól a naptól fogva mintha új életet kezdtünk volna. Ha hazajött, és megint szemére hánytam valamit, nem lázadozott,

többször is kis cetliket találtam, amikre egy-egy mély gondolatot írt le,

vagy épp nekem címezte: „Apu, bocsáss meg a tegnap estéért!”.

Nem voltunk ezekhez hozzászokva, nagyon csodálkoztunk. Nem tudom jól szavakba önteni, milyen hatást gyakoroltak ezek rám. Elgondolkodtam a viselkedésemen, kezdtem megérteni, hogy van egy másfajta életmód, amit én is elkezdhetek élni. Félve elindultam, megtettem az első lépéseket: kikapcsoltam a tévét, ami előtt egymagam ültem órákon át, és amikor Luisa a konyhában dolgozott, odamentem hozzá beszélgetni. Előtte napok is elteltek úgy, hogy alig szóltunk egymáshoz.

Vagy ha mentünk valahová, korábban az a rossz szokásom volt, hogy pár lépéssel a feleségem előtt mentem – azóta mindig próbálom őt bevárni.

Most, hogy a dolgok megváltoztak, belátom, mennyi fájdalmat okoztam a feleségemnek. A zárkózott természetem sok mindenben megakadályozott, de most már elmondhatom, hogy a lányom volt Isten eszköze ahhoz, hogy felnyissa a szememet, és megértsem, hogy a kereszténység a szeretet gyakorlása. Megtanultunk együtt imádkozni – korábban mindenki magában imádkozott. megtanultam helyén kezelni az anyagi dolgokat is – nekem például azelőtt nagyon fontos volt az autóm, szinte fontosabb, mint a feleségem.

Még mindig tanuljuk ezt az új életmódot – noha egyszerű dolognak tűnik, hogy szeretjük egymást, számomra mégis rendkívüli tapasztalat.