Aki keres, talál! Ne adjuk fel!

Olvasási idő: 3 perc

A tengernél nyaraltunk. Egyik délelőtt a parton volt egy lármás gyerekcsapat is. Ketten birkózni kezdtek a sekély vízben, nem igazán lehetett eldönteni, hogy csak játszanak vagy komolyan egymásnak ugrottak. Pár perc telt csak el, amikor egyikük felegyenesedett, és nagyot kiáltott: „A karkötőm… elvesztettem!”, és keresni kezdte a vízben. Társai is rögtön követték a víz alá.

Időnként felbukkant egy levegővétel erejéig, és a kiáltásából kihallatszott a fájdalom: „Nem találom… az elsőáldozásomra kaptam!”, aztán szitkozódott egyet a társára, akivel az előbb birkózott. Közelebb mentem a gyerekekhez, és odanyújtottam nekik a búvárszemüvegemet a pipával együtt, hogy így megkönnyítsem a keresést. A csapathoz tartozó lányok a partról szemlélték az eseményeket. Lassan eluralkodott mindenkin a reményvesztettség és a pesszimizmus.

Fájt azt látnom, hogy a fiatalok ilyen könnyen „bedobják a törülközőt”, el szerettem volna mondani nekik, amiben én bizonyos vagyok: hogy van egy Atya, aki szeret minket, akitől segítséget kérhetünk. De ki tudja, hogy megértenék-e…

Hallottam, hogy a fiatalok nápolyi dialektusban beszélnek, erről eszembe villant egy ötlet, és megkockáztattam: „Kérjük San Gennarót (Szent Januáriusz, Nápoly védőszentje – szerk. megj.) és Szent Antalt, hogy segítsenek megtalálni a karkötőt!”, és elmeséltem nekik az alábbi tapasztalatot, ami nemrég történt meg velem:

Rómában voltam, már a repülőtéren, útra készen: Kenyába szólt a jegyem. Mellettem várakozott egy kis csoport: ázsiaiak, akik Távol-Keletre készültek utazni. Egyikük odament a pulthoz, hogy a jegyekkel kapcsolatban beszéljen az ügyfélszolgálattal. Aztán hallottam, ahogy telefonon valakinek azt mondta: „Amikor a tömött buszon utaztam, ellopták a repülőjegyeket és azt a pár dollárt, ami nálam volt… feljelentést kell tennem a rendőrségen.”

Láttam, hogy a csapat tagjai nagyon sápadtak, és egyre jobban aggódnak.

Felvetettem nekik: „Imádkozzunk együtt a Mennyei Atyához, hogy segítsen megtalálni a jegyeket? Tudják, hogy itt Olaszországban Szent Antalhoz imádkozunk, amikor különösen is segítségre szorulunk?”

Az ima megnyugtatta őket, utána pedig mindnyájan elfoglaltuk magunkat az utazás előkészületeivel. Akkor viszont eszembe ötlött: „Mi lesz, ha nem lesznek meg a jegyek? Ők más kultúrából érkeznek, nem szeretném, ha a szentek, pláne Szent Antal kudarcot vallana előttük…” És még nagyobb odaadással folytattam az imádságot.

Egy óra múlva csörgött a telefonjuk, és íme, megjött a hír, ami visszahozta a mosolyt mindegyikük arcára: „Megtalálták a jegyeket!!”

Az történt, hogy a tolvaj a pénzt elvitte, de mivel neki a repülőjegyek nem értek semmit, még a buszon beledugta azokat az egyik utas esernyőjébe. A nő, miután leszállt a buszról, kinyitotta az ernyőt, és meglepve látta, hogy abból jegyek hullottak ki.

Leadta a közeli rendőrőrsön, ahol viszont senki nem tudta megfejteni a kínai betűket, nem volt ötletük, hogy találják meg a repülőjegyek gazdáit. De aztán észrevették, hogy az egyik jegy hátára fel volt írva egy olasz név, telefonszámmal. Felhívták, és az illető közvetítésével sikerült visszajuttatni a jegyeket a jogos tulajdonosokhoz.

Ezt hallva hálát adtam: „Remek voltál, Szent Antal!”

Ez a történet visszaadta a reményt és a derűt a nápolyi gyerekeknek, még ha nem is találták meg a karkötőt. Mi másnap ugyanarra a partszakaszra mentünk úszni, és a búvárszemüvegemmel felszerelkezve bementem a vízbe. És egyszer csak mit láttam? El sem akartam hinni, de a karkötő csillant meg a tengerfenéken, félig már beásva a homokba.

Hálát adtam a Mennyei Atya végtelen szeretetéért, és most azt kértem Tőle, hogy megtalálhassam a karkötő gazdáját. Este a falu főterén pedig, lám, összetalálkoztam a nápolyi gyerekcsapattal, és nagy csodálkozások közepette átnyújtottam nekik a keresett karkötőt: „Látjátok! San Gennaro és Szent Antal megsegített!”