Neked jólesne? – avagy az apró gesztusok ereje

Három kis történet egy csokorban. Ne higgyük, hogy kiveszett az emberekből a jóság, az odafigyelés, az odaadó szeretet! Nem csak egy elcsépelt mondás a jól ismert „ígéret szép szó”, szívmelengető lehet a személyre szabott figyelmesség, és mennyivel könnyebben megnyitjuk a szívünket, ha meg tudjuk látni a másikban Jézust.

neked-jolesne-avagy-az-apro-gesztusok-ereje

Mennyit ér az adott szó?

 

A mai fogyasztói társadalomban könnyű új és új eszközöket beszerezni, így a régebbiek feleslegessé válnak. A pincénkben összegyűlt több műszaki eszköz, amelyek még használhatóak, de elavultak voltak és nem volt rá szükségünk.

Az ismerős családok körében ingyen, a Jófogáson kis összegért hirdettük őket.

Felhívott egy érdeklődő a hangfalakkal kapcsolatban, 2000 forintért odaígértük neki.

Később valaki más 5000 forintot adott volna érte, és még többen is elvitték volna, de az „ígéret szép szó…”. Nagy örömmel vitte el az első érdeklődő több nappal később 2000 forintért.

Akinek aztán még több más eszközt is ingyen odaadtunk. Az autó, amivel jött, jól megtelt a pincénkben összegyűlt eszközökkel.

Néhány héttel később használt autó vásárlása kapcsán mi váltunk vevővé, és egy rendkívül kedvező ajánlatot találtunk egy nem nagyon ismert hirdetési oldalon. Telefonon elmondtuk komoly vételi szándékunkat az eladónak, de csak néhány nap múlva mentünk volna megnézni. Másnap mégiscsak telefonon felhívtuk az eladót, és arra kértük, hogy mennénk megnézni az autót, addig ne adja el másnak, ha tetszeni fog, megvesszük, visszük a foglalót is.

Amikor személyesen kimentünk egy Budapesthez közeli községbe megnézni az autót, örömmel hallottuk, hogy több érdeklődő is volt, fölé is ígértek, többek között egy szomszéd is, de az eladó is ismerte a régi mondást: „ígéret szép szó…”

Hálát adtunk Istennek, aki szó szerint százszoros összeggel jutalmazott meg minket, ezzel a kedvező vételárral.

Dohány László

 

 

Amikor ajándék a beléptető ember

 

A covid-vírus változást hozott életünkben. Már elejétől fogva az volt bennünk, hogy részünkről az a szeretet, ha betartjuk a szabályokat. Mivel mindketten különböző betegségekkel küzdünk, sokat jártunk rendelőkben, kórházban, s azt tapasztaltuk, hogy mindenhol más-más a beléptetési módszer, és kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, valamin mindig változtatnak. Ehhez egy kicsit nehezebb volt alkalmazkodni, de hogy az ott dolgozók munkáját segítsük, szorgalmasan töltöttük ki a kérdőíveket, őriztük a kilépő papírokat, amit, ha az orvos lepecsétel, csak akkor engednek ki a kórházból. (Egy-két elfelejtés után már egész jól belejöttünk.

Nemrégiben az Uzsoki kórházban jártam, ahol már a kapuban maszkkal és védőkesztyűvel felszerelt fiatalember nyitotta ki a bejárati ajtót. Ennek örültem, hisz így a fertőzés veszélye is csökken, és emberileg is jól esett ez a gesztus. Rögtön megköszöntem Neki.

Odabent kicsit elkavarodva, rögtön mellettem termett egy segítő, ő is maszkot viselve, távolságot betartva magyarázta, merre tartsak.

A vizsgálat után hazafelé ugyanaz a tapasztalatom volt, a fiatalember hűségesen állt a kapuban, és most, mint távozónak köszönt – persze az én köszönetem sem maradt el.

Megint megtapasztalhattam, hogy a szeretet leleményessége mennyire tud segíteni a megszokottól eltérő helyzetekben, hogy ne a nehézség érzete, hanem az örömé vegye át a helyet a szívünkben.

Huszár Marcsi

 

 

Egy kávé Jézusnak – rizstejjel

 

A társasházban, ahol lakom, a szennyvízcsatornát kellett kicserélni. Rajtam kívül csak egy lakó szokott napközben itthon lenni, de mivel aznap épp el kellett mennie, átadta nekem a feladatot. Sikerült jól fogadnom ezt a kérést, és így tényleg nem volt bennem „indulat”: mentem le (dupla maszkban) a két szerelőhöz (rajtuk nem volt maszk!), amikor megérkeztek. Slagot kértek… persze nem volt. Telefonálgatással végül sikerült a szomszédból szerezni egyet. Ezt is szeretettel végeztem. Nagyon megdicsértem őket, miközben dolgoztak, mert láttam, hogy nem könnyű egy ilyen munkát elvégezni.

Aztán a végén kávét kért a két fiatalember. Na, gondoltam, Klára, ez a te feladatod: kávét adni az „én csészémben”, ebben a vírusos időszakban… Persze elkészítettem – mellé szalvéta, keksz, csoki, ahogy illik… de a rizstejemet már sajnáltam.

De aztán arra gondoltam: Jézusnak odaadnám-e a rizstejet?

Úgyhogy persze azt is levittem, hogy ha még kérnek, tudjanak ízlés szerint beletenni azon kívül is, amit még fent a konyhában beleöntöttem.

Téglásy Klára

 

 

Fotó: Daniel Twal/pixabay

Legújabb könyveink: