Túl a félelmen – térdműtét az életigével felvértezve

Január végén térdprotézis műtétre kellett mennem. Köztudomásúlag ez egy nagy műtét, és gyakran komoly fájdalom is kíséri. Az ige nekem igazi támpontot nyújtott, a műtét előtt, a félelmeim közepette, és sokat jelent most, a felépülés időszakában is.

Mielőtt bekerültem a kórházba, elolvastam a havi életigét, mely János evangéliumából a Lázár feltámasztása előtti jelenetből Márta és Jézus beszélgetésére utal:

»Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”« (Jn 11, 20-27)

Ez az ige teljesen hatalmába kerített. Korábban voltam olyan lelkigyakorlaton, ahol az volt a téma: Ki vagyok én, Mária vagy Márta? A kiscsoportban ezt megtárgyaltuk. Sajnos be kellett vallanom, hogy inkább Mária vagyok, mint Márta. És vágytam rá, hogy Márta lehessek. Hogy nagy hitem legyen. Három nap múlva újra feltették ezt a kérdést. És akkor azt mondtam, hogy most Mártának érzem magam.

Milyen könnyen ki tudunk mondani valamit. De ha eljön az idő, mégis bizonytalanná válunk. Így jártam most. Elkezdtem félni, nem bíztam a dolgokban. Sok a rizikófaktor, ez mégis nagy műtét! Az életige: „Hiszed ezt?”, nagy lökést adott. Mit mondtam én egyszer? Márta szeretnék lenni, aki annyira bízott Jézusban, hogy hitt abban: bátyját, Lázárt meggyógyította volna, ha időben ott lett volna.

A műtét előtti nap káplánunk Attila atya eljött, meggyóntatott, ellátott a betegek szentségével, csodálatos szertartást végzett el nálam. Rengetegen imádkoztak, és még mindig imádkoznak értem. Jézus a szívemben. Hát kell ennél több? Ismét az a jó, megnyugtató érzés fogott el, mint a szemműtétem előtt. Hétfőn teljes nyugalommal mentem be a térdprotézis műtétre. Sokat imádkoztam az orvosért, aki műtött. Sajnos nem sikerült a gerincérzéstelenítés az ötödik szúrásra sem, ezért a műtétet végül altatásban végezték. A műtét során sok vért veszítettem, leesett a vérnyomásom, nagyon szédültem. De az első nap szépen telt, 80-ról 120-ra felment, és egy nap után a térdmozgatás is már simán ment a 90 fokon.

Csütörtökön hazamehettem és vártam, hogy legyen hely a rehabon, és 28-án már mentem is Dombóvárra. Most itt vagyok, zajlanak a tornák, a fizikoterápiás kezelések. Az életige élése a műtét után is működik. Sokat beszélgetünk a két szobatárssal. Tudom őket vigasztalni, erőt önteni beléjük. Vallásosak, szívesen veszik, sőt kérik, hogy mondjak valami jót. Elmeséltem nekik is, hogy a hitemben milyen bizonytalan lettem, és meséltem Mária, Márta, Lázár és Jézus kapcsolatáról. Könnyes szemmel hallgatták. Rácsodálkoznak, hogy nem csak Jézusban van nagy hitem, hanem az emberek szeretete is milyen könnyű számomra.

Igazán nem akarok hittérítő lenni, de annyira megnyíltunk egymás előtt, hogy sok belső titkot elárultunk magunkról. Példálóztam nekik, hogy Jézus a legbűnösebb embernek is megbocsát, ha az tiszta szívvel megbánja bűneit. Szomjas volt, ihatott volna ő egyedül is, de a szamariai asszonytól kért inni. Este együtt imádkozunk, énekelünk. Így volt ez tegnap is. A végén saját szavaimmal, ahogy szoktam, hálát adtam a napért, a családtagjainkért, minden jótevőnkért. Kértem, hogy az Őrangyalunk is vigyázzon ránk. Van egy szép kápolnája a kórháznak és minden kedden van szentmise. Engem még nem engedtek le, de nagy örömömre jöttek áldoztatni.

Sokan hívnak telefonon, vagy az interneten. Nagyon jól esik, hogy ennyien szeretnek. Szívem tele van hálával mindenkiért, aki biztatott, reményt adott és vigyázott rám. Igazán megtapasztalom ezt a csodálatos, nagy, országméretű közösséget. Köszönöm, hogy sokan gondolnak rám. Február 22-én lesz az életigekörök országos találkozója. Nagyon jó lenne, ha ott tudnék lenni, de február végéig még biztos a rehabon leszek.