Úgy élünk, mint az első keresztények – egy fiatal lány a gen-lakásról

2020 szeptemberében négyen lányok, a Fokoláre Mozgalom tagjai egy lakásba költöztünk. Hogy miben más ez a lakás, mint egy sima albérlet?
Először is azért, mert azzal a kifejezett céllal vágtunk bele, hogy a Fokoláre Mozgalomnak a lelkiségét tudjuk élni napról napra, melynek alapja az „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük” ige. Ezért aztán valóban úgy élünk együtt, Jézus nevében, azaz szeretetében, mintha egy család lennénk: egymásra főzünk, egymásra mosunk, heti egy nagy bevásárlást tartunk, és akkor megveszünk mindent, ami arra a hétre kell. Erről készítünk egy beosztást, együtt takarítunk, szóval tényleg úgy élünk, mint egy családban.

Ahhoz, hogy Jézus, az ő szeretete megjelenhessen otthonunkban, megéljük az anyagi és lelki megosztást, közösséget is, úgy, mint az első keresztény közösségekben.

Ezért a hónap végén megfelelően elosztjuk a pénzt, amit költöttünk az ételre, illetve bármi másra. Azt is megosztjuk, ami nem feltétlen lenne közös, például, ha kapunk egy kis édességet, adunk belőle a többieknek. Illetve felajánljuk az időnket, a figyelmünket. Próbálunk arra figyelni, hogy ha valaki hazaér a munkából, az egyetemről, akkor kérdezgetjük egymást, hogy mi újság, hogy vagy? Tényleg próbálunk egymásra figyelni, illetve segíteni is egymást, ha olyan a helyzet.
Igyekszünk minden este együtt imádkozni: én nagyon szeretem ezeket a pillanatokat, mert igazán mélyek. Általában a saját szavainkkal szoktunk imádkozni, előtte még éneklünk is együtt. Azért jók ezek a pillanatok, mert őszinték. Ki merjük fejezni azt, hogy mi van a szívünkben, mit szeretnénk Istenre bízni, miért szeretnénk hálát adni. Azt gondolom, hogy ilyenkor igazán megismerhetjük a másikat.
Közös programokra is szánunk időt: szoktunk együtt társasozni, filmet nézni…

Januárban tartottunk igazság óráját, mely a Fokolárnak egy lelki eszköze. Ennek során a lakásunk minden tagját sorba vettük, és közösen átgondoltuk, hogy az éppen kiemelt társunknak mely tulajdonságai jók, és melyeken lenne érdemes változtatnia. Nagyon izgultunk előtte, hogy vajon mit fognak mondani a többiek. Attól féltünk mindannyian, hogy sokkoló dolgok fognak kiderülni számunkra saját magunkról. De aztán amikor előjött, hogy miben kellene fejlődnie a másiknak, és mi az, ami nagyon jó benne, akkor egy mély szeretetet éltünk át egymás között, és éreztük Isten jelenlétét. Próbáltunk mindent szeretettel kifejezni, és megéreztük, hogy ez a beszélgetés tényleg értünk volt, azért, hogy még jobban tudjunk a szentté válás útján haladni előre, egymást segítve.

Azt is meg kell tanulnunk, hogy a nehézségeket hogyan tudjuk kommunikálni egymás felé.

Szeretnénk, hogy az a szeretetkapcsolat, ami közöttünk van, kisugározzon a körülöttünk élőkre is. Nyilvánvalóan ez a Covid időszakban nem könnyen megoldható, de keressük a lehetőségeket.
Karácsony előtt néhány nappal például bekapcsolódtunk a jezsuiták egy kezdeményezésébe: a szomszédainknak, a közelben lakóknak karácsonyi dalokat énekeltünk, és mivel még néhány gen is csatlakozott hozzánk, több szólamban tudtunk karácsonyi “minikoncertet” adni. Nagyon hálásak voltak a szomszédaink, ahogy az épp arra járók is, akik megálltak hallgatni a zenét. Éreztem, hogy ebben a magányos, elzárt időszakban az emberek még jobban szomjazzák az emberekhez való kapcsolódást. Megtapasztaltuk, mennyire jó volt adni magunkból, adni az időnket, a talentumainkat. Az adás minket is gazdagított. Igazán szép élmény volt ez a közös éneklés.
Voltak más alkalmak is, amikor késztetést éreztünk arra, hogy a környezetünkben élők felé lépjünk. Előfordul, hogy nem esszük meg az egész főztünket. Közös vágyként fogalmazódott meg bennünk, hogy a megmaradt ételt rászorulóknak ajándékozhatnánk. Már fel is vettük a kapcsolatot egy olyan személlyel, aki ebben tud minket segíteni.
Mindannyiunkat formál az együttlakás. Segít minket az önállósodásban, a felnőtté válásban, és igazi ajándék, hogy egy éven keresztül intenzíven bekapcsolódhatunk egymás életébe. Nagyon jó egy megtartó közösségben lenni, az esti imádkozásokon kívül heti egy imaalkalmunkon is együtt elmélkedünk. Egy ilyen keresztény, hívő közegben nincs lehetőségünk Istentől elszakadni.
A járvány alatt sokan küszködnek a magánnyal, az egyedülléttel. Újra és újra rájövünk a
lányokkal arra, hogy mennyire hálásak lehetünk Istennek azért, hogy itt vagyunk egymásnak ebben a nem könnyű időszakban. Bár az esti 8 órai korlátozásnak először nagyon nem örültünk, később rájöttünk, hogy nézhetjük ennek a jó oldalát is: így legalább több időt tudunk együtt tölteni. Lakásunk élete nem feltétlen úgy alakult, ahogy azt az összeköltözéskor, szeptemberben elterveztük, például jóval kevesebb vendéget tudtunk eddig fogadni, mint szerettünk volna, de Isten biztosan tudja, hogy mi a legjobb nekünk. Így az Ő tervében bízva igyekszünk eltölteni azt a maradék néhány hónapot, amíg lakótársai, családtagjai vagyunk egymásnak.