Itt az idő! Különutas válaszok a környezeti krízis kezelésére

Emberközpontú megközelítés kell ahhoz, hogy az új gazdasági modellek megvethessék lábukat. Jelen cikkünk az alternatív gazdasági modelleket veszi számba: mik a jellegzetességeik és mi különbözteti meg őket a főáramlatú modellektől.

itt-az-ido-kulonutas-valaszok-a-kornyezeti-krizis-kezelesere

Korlátozott erőforrásokkal rendelkező világban élünk, melyeket rohamléptekkel él fel a fogyasztói társadalom. Ehhez társulnak olyan globális kihívások, mint az éghajlatváltozás, a talaj és az ökoszisztéma degradációja, a növekvő népesség, valamint a 21. századi népvándorlás. Számos jele van annak, hogy ez így nem folytatható: új termelési, elosztási és fogyasztási modellekre van szükségünk, amelyek tiszteletben tartják a Föld ökológiai határait és a különböző kultúrákra épülő társadalmak jellegzetességeit is. Cikksorozatunk előző részében bemutattuk az ökotudatos fejlődési szemlélet kialakulását, a kezdeteket. Most nézzük meg a későbbi irányzatokat.

 

A ma uralkodó közgazdasági modell

 

A közgazdaságtan mint tudományos szakterület eredetét a közmegegyezés alapján Adam Smith: A nemzetek gazdagsága (1776)  című munkájától szokás tekinteni. A diszciplína családfájának számos képviselője, s ily módon elágazása van. A mai „mainstream” közgazdaságtan a klasszikus – neoklasszikus irányzatokon és azok elméletein, tanain keresztül vált ideológiává, kvázi vallássá, melynek legfőképpen meghatározó bázisát a neoklasszikus közgazdaságtan képezi.[1] Szemléletmódját az alábbi kulcsszavakkal tudjuk jellemezi: hatékonyság, versenyképesség, növekedés, azaz a piac szabályozó szerepébe vetett vak bizalom

Egyik fő gyengesége, hogy csak nagy leegyszerűsítéssel képes modellezni a valóságot. miközben a gazdasági folyamatok mindig jóval összetettebbek.

Az esetek többségében azok az elméleti modellek, melyek amúgy matematikailag korrekt levezetéseket tartalmaznak, már a feltételrendszerükben annyira eltávolodnak a valóságtól, hogy az eredmény köszönőviszonyban sincs a való világgal.[2]

 

A másik gyengesége közel száz éve áll a közgazdasági viták középpontjában, hogy kell-e és milyen mértékben beavatkoznia az államnak a gazdaság működésébe, vagy pedig a liberális neoklasszikus közgazdasági elméletet kövessük, mely szerint nyugodtan hagyjuk magára a gazdaságot, a piac majd úgyis minden kérdést megold. Egyre több kutatás mutat rá arra, hogy bizonyos szintű állami beavatkozásra mindenképpen szükség van a gazdaságban.

 

Új modellekre van szükség

 

A 20. század második felében a politikai gondolkodással és a nemzetközi programok megalkotásával párhuzamosan egyre többen emelték fel a szavukat a jelenlegi közgazdasági gondolkodásmódot alakító modellek hiányosságait illetően, és hívták fel a figyelmet arra, hogy „a főáramú elméletnek nevezett neoklasszikus ortodoxia kifejezetten és tartósan rosszul teljesít, ami elkerülhetetlen paradigmaváltást vetít előre.”[3] A kritikusok elsősorban arra mutatnak rá, hogy „a főáram mindig jogosan kritizálható amiatt, hogy bizonyos kérdéseket nem vizsgált – vagy azért, mert azokra egyszerűen vak volt, vagy mert viszonylag állandó törvények létezését feltételezte ott, ahol azok nincsenek.”[4]

 

Számos kritika éri a főáramú modellt például azért, mert az embert puszta termelési tényezővé degradálja, és nem képes kezelni azt a tényt, hogy annak boldogsága nem csupán a fogyasztás függvénye. Továbbá azzal sem néz szembe, hogy a természeti erőforrások végesek, nem pedig kifogyhatatlanok, és egyes fajtái szűkösen állnak rendelkezésre.

A globalizáció és a fogyasztói társadalom – a vedd meg, használd, dobd el filozófiára alapozó – modellje a pazarlásra épül,  szorosan kapcsolódik mind a kőolajkorszakhoz, mind a főáramú gazdasági modellhez.

Ez a szemlélet rontja a jövő generációk esélyeit a tiszta környezethez és a társadalom biztonságos működtetéséhez.

Az is a realitáshoz tartozik, hogy a klasszikus közgazdaságtan kritikájaként megszületett intézményi iskola sem volt képes átütő sikereket hozni például a fenntarthatóság kérdésében.

Az intézményi közgazdaságtan [5] a 20. század elejétől létezik az Egyesült Államokban, addig a klasszikus közgazdaságtan tanait követték. Walton Hamilton fejtette ki, hogy egyedül az intézményi közgazdaságtan képes integrálni a közgazdaságtant, megmutatva, hogy a gazdasági rendszer részei hogyan kapcsolódnak az egészhez. Fontosságot tulajdonít a gazdaság és a társadalom intézményrendszerének, a jog és közgazdaság összefüggéseinek, a szabályozásoknak, a szerződéseknek és a bizalom problematikájának. A pszichológia, a szociológia és az antropológia eredményeit kiterjedten felhasználja az emberi viselkedés gazdagabb elemzésére; továbbá tanulmányozza az intézményeket és az intézményi magatartás folyamatait, innovációit és változását.

 

Mit jelent ez a 21. század közgazdasági gondolkodására nézve?  Azt, hogy a Római Klub tevékenységének kezdete óta (ld. előző cikkünk) egyre több alternatív modell kezdett beszivárogni a főáramú közgazdasági iskola és az intézményi iskola közé, amelyek különutas válaszokat fogalmaztak meg az emberi és a környezeti krízis kezelésére, és olyan fogalmakkal jellemezhetőek mint kooperáció, fenntarthatóság, méltányosság. [6]

 

E modellek egyik figyelemre méltó közös jellemzője, hogy az antropológia szemüvegén át vizsgálják az embert, akire nem magányos individuumként tekintenek, hanem egy közösség vagy hálózat részeként, ahol az egyéni haszonmaximalizálással szemben a közösségi érdekek állnak.[7] Másik közös jellemzője e modelleknek, hogy számolnak a természeti erőforrások korlátozott voltával.  Ilyenek például a szivárványgazdaság (rainbow economy), szociális gazdaság (social economy), megosztásos gazdaság (sharing economy), a Fokoláre Mozgalom közösségi gazdaság modellje (economy of communion), ComeUnity, Jeffersoni közösségi alapú gazdasági modell (Jeffersonian community-based economy model), transition network, stb.

 

A közösségi alapú modellek mellett számos elképzelés cserél gazdát, amelyek szintén arra keresik a választ, hogy a kőolajkorszakhoz kapcsolódó világgazdasági rendszert és rossz beidegződéseket hogyan cseréljék le olyanokra, amik a gazdasági-társadalmi-környezeti fenntarthatóság követelményeinek is meg akarnak felelni. Ilyen például a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, az OECD-hez köthető Jobb Élet Kezdeményezés (Better Life Initiative), ami a valódi társadalmi fejlődés mérését tűzte ki célul a GDP mutatójával szemben. [8]

E kezdeményezések, jóllehet még szűkebb körben mozgó jelenségek, hozzájárulhatnak egy olyan általánosan elfogadott modell kialakulásához, ami egyszerre képes kezelni a környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóságot.

Jó hír, hogy ma már olyan koncepciók is megszülettek már, amelyek nem elszigetelt jelenségek, és valódi részmegoldást jelentenek korunk fogyasztáscentrikus felfogására, továbbá nem állítják fejük tetejére a jelenlegi modelleket. Mind a körforgásos biomassza alapú gazdaság(circular bioeconomy), mind a körforgásos gazdaság (circular economy) ebbe a csoportba tartozik. Ezekről bővebben majd sorozatunk harmadik, záró részében olvashatunk.

 

Érdemes azon elgondolkodni, törvényszerű és hasznos-e, ha a jövőnket a versenyre épülő gazdasági modellekre építjük, amiket akár egy „kis vírus” is pillanatok alatt a feje tetejére állíthat. Úgy hiszem, a kérdésre adott válasz mindannyiunk számára egyértelmű, ha a Földgolyó aktuális helyzetéről kicsit is tájékozódunk és annak jövőjéért felelősséget érzünk.

 

[1] Alternatív közgazdaságtan Paul A. Samuelson nyomán

[2] A piac önmagaban nem képes megoldani közgazdasági problémákat

[3] Galbács Péter: A közgazdaságtan felszabadítása p. 45.
[4] Galbács Péter: A közgazdaságtan felszabadítása p. 56.
[5] Móczár József: Kornai János és a neoklasszikus versusintézményi közgazdaságtan
[6] Alternatív közgazdaságtan Paul A. Samuelson nyomán
[7] Ld. például http://www.edc-online.org/en/chi-siamo-it.html

[8]Dossier_Alternative_Economic_and_Social_concepts_en.pdf p. 52.

Fotó: pixabay

Legújabb könyveink: