Szülői lét: tanuljuk a tudatosságot

Elindult az új tanév, s mielőtt még elvesznénk a mindennapok sűrűjében, érdemes kissé messzebbről, tudatosan rátekintenünk szülőségünkre. A szülői lét ellentmondásos érzelmekkel jár, és olykor nagyon nehéz is lehet. De jó hír, hogy el lehet sajátítani bizonyos készségeket ahhoz, hogy egyre jobbak legyünk, és megpróbáljunk olyan szülőkké válni, amilyenek lenni szeretnénk.

szuloi-let-tanuljuk-a-tudatossagot

Leírhatatlan tapasztalat, milyen szülőnek lenni – intenzív, gyakran ellentmondásos érzelmek lepnek meg minket. Nem könnyű ezt elfogadni, de különleges, nagyszerű, ugyanakkor valljuk be, nehéz is a gyermekünket napról napra kísérni a növekedés útján, átélni vele a sok kihívást, számtalan elbukást és újrakezdést. A Behavior Analysis in Practice tudományos szaklap nemrég megjelent cikkében egy kutatócsoport (melynek egyik tagja Lisa W. Coyne, klinikai pszichológus a bostoni Harvard Orvosi Egyetemén) kiemeli, mennyire fontos, hogy a szülők egyre rugalmasabbak és önmaguk felé minél megbocsátóbbak legyenek, különösen manapság, amikor a világjárvány sok szempontból új kihívásokat állít elénk.

A kutatók három olyan területet emeltek ki, amelyekben különösen is hasznos lehet, ha jártasságot szerzünk:

 

 

 

 

Mindfulness és elfogadás

 

Tudatában vagyunk a megélt tapasztalatainknak, képesek vagyunk ítélkezés nélkül szemlélni a gondolatainkat és érzelmeinket, és nem hagyjuk, hogy ezek túlságosan befolyásuk alatt tartsanak. A mindfulness azt is jelenti, hogy elfogadjuk a nehéz érzelmeket is (szomorúság, aggodalom, félelem), hisz tudjuk, hogy azok is az élet természetes velejárói. Ennek tudatosításával teljes mértékben és nyitottan megélhetjük a jelen pillanatot, figyelmet fordíthatunk a kis dolgokra, és észrevehetjük a családban jelen lévő olyan gesztusokat, amiknek addig nem tulajdonítottunk jelentőséget. Új nézőpontból szemlélhetjük azt, ami itt és most történik, nem esünk bele az általánosítás csapdájába, nem legyintünk automatikusan a megszokott dolgokra.

Amikor pedig (már megint) a gyermekünk dühkitörésével állunk szemben, a mindfulness-ben szerzett jártasság segítheti például a szülőt, hogy ne engedjen a heves reakcióvágynak, adjon inkább időt magának a megfigyelésre, tegye fel magának a kérdéseket: „Milyen helyzetek váltanak ki dühöt a gyermekből? Mit érzek, amikor ilyennek látom őt? Mi lenne az ösztönös reakcióm? Segítek neki ezzel, hogy jobban tudja kezelni a dühét?” Mindezeknek a tudatos átgondolása révén fel lehet például fedezni azt, hogy a gyermek könnyebben kibillen az egyensúlyából, ha fáradt, vagy hogy csak olaj a tűzre, ha felemeljük a hangunkat, hogy rendreutasítsuk. Ezek a megfigyelések nagyon hasznosak lehetnek ahhoz, hogy új stratégiákat keressünk, és tudatosabban, egészségesebben kezeljünk egy adott szituációt.

(A mindfulnessről, a jelen megéléséről korábbi cikkeinkben is olvashat itt és itt.)

 

Értékvezérelt cselekedetek

 

Ez azt jelenti, hogy előtérbe helyezzük az értékeket, amiket képviselünk. Ez a dimenzió kívánja meg tőlünk azt, hogy kikapcsoljuk az „automata pilóta üzemmódot” – ebben az üzemmódban sokkal inkább ösztönösen, nem pedig tudatosan cselekszünk. Ez rávesz arra, hogy megálljunk, és megkérdezzük magunktól: „Milyen szülő szeretnék lenni? Milyen kapcsolatot szeretnék kiépíteni a fiammal/lányommal? Hogy cselekszem, ha az értékeket tartom szem előtt? Melyek a konstruktív döntések, és melyek azok, amik hosszú távon rontanak a dolgokon?”

Az értékvezérelt cselekedetek nem mindig könnyűek, sőt, érzelmi szempontból lehet, hogy nagy árat fizetünk értük. Lehet, hogy változást kérnek tőlünk, lehet, hogy nagy erőfeszítést igényelnek. Hosszú távon viszont ezek adnak értelmet, és ezek lehelnek életet a szülői hivatásunkba.

 

Megbocsátó attitűd önmagunk felé

 

Legyünk saját magunkkal szemben kedvesek, megértőek és empatikusak. Szánjunk időt arra, hogy megvizsgáljuk a legbenső gondolatainkat, vegyük észre a testünk jelzéseit: „Mire van szükségem? Mi segíthet nekem? Hogy tudnék egy kicsit törődni magammal?” Néha elég lehet egy séta is, vagy elég egy kis kettesben töltött idő a párunkkal ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. A megbocsátás nem más, mint hogy ne bíráljuk folyton magunkat. A szülő, aki felelősnek érzi magát a gyermeke fejlődéséért, hajlamos könnyen elítélni vagy hibáztatni magát, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzelte. Ez a kemény és kritikus hozzáállás önmagunkhoz növeli a stressz-szintet. Amikor viszont el tudjuk fogadni az esendőségünket, és meg tudjuk bocsátani a múltban elkövetett esetleges hibákat, akkor több energiánk marad arra, hogy a jelennek és új stratégiák kidolgozásának szenteljük magunkat.

 

Ha mindhárom képességet gondosan ápoljuk magunkban, rugalmasabb és kiegyensúlyozottabb szülők leszünk, ezek segítségével jobban megértünk egyes helyzeteket, de főképp egyre jobban hasonlítani fogunk ahhoz a szülőhöz, aki lenni szeretnénk.

Fotó: Alexande Dummer/unsplash

Forrás: www.cittanuova.it

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: