Új korszak felé: interjú Maria Voce Emmausszal

Maria Voce Emmaus, a Fokoláre Mozgalom elnöke osztja meg gondolatait az utóbbi hónapok tanulságairól az olasz Radio Blu riporterének. Lassan itthon is, Olaszországban, Emmaus lakóhelyén is csitul a járvány, de sok kérdéssel ezután kell szembenéznünk, melyek a járvány következményei. Az interjút magyarul a www.fokolare.hu közölte.

uj-korszak-fele-interju-maria-voce-emmausszal

Május 18-ától ismét nyilvános szentmiséket lehet tartani, természetesen az előírásoknak megfelelően. Hallhatunk egy rövid gondolatot erről?

 

Mindig néztük a pápa szentmiséit, és rengeteg lehetőségünk adódott együtt imádkozni az élő közvetítések alkalmával. Viszont nem tagadhatjuk, hogy a kereszténység a megtestesülés vallása, így fizikailag is jelen kell lennünk az eseményeken, hogy közvetlenül és élőbben részt tudjunk venni magukban a kereszténység titkaiban. Ezért az Eucharisztiában való tényleges részesedés nagyon hiányzott, és ezt az ajándékot most visszakapjuk. Készek vagyunk betartani minden előírást, minden óvintézkedést, csakhogy élhessünk ezzel a lehetőséggel.

 

Sok minden történt ez alatt az idő alatt, megkérdőjeleződött sok viselkedésforma és vásárlási szokás… Ön szerint mit hozott elő a járvány a társadalom és ezzel egy időben az egyház életében is?

 

Szép dolgokat hozott elő, de azt is mondhatnám, hogy a rosszakat. Először is aláhúzta, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk: a járvány bebizonyította, hogy ezzel a kis vírussal szemben mindenki egyenlő, mert egyaránt érintette a hatalmasokat és a szegényeket, a gazdagokat, és akiknek semmijük sincs, gyereket és felnőttet, rabot és szabadon élőt. Ilyen értelemben tehát valóban mindannyian egyenlőek vagyunk.

 

De a járvány kiemelte a nagy különbségeket is, amelyek nem az ember létünkből fakadnak, nem abból, hogy mindannyian emberek vagyunk, hanem a kultúrákból, az előítéletekből, az életstílusunkból adódókat. Van, aki tudja kezeltetni magát, és van, aki ezt nem engedheti meg magának; van, aki karanténba tud vonulni, mert van otthona, de van, aki arra kényszerül, hogy másokkal összezsúfolva szűk helyen éljen; van, aki hozzá tud nyúlni a bankszámláján összegyűjtött pénzhez, amikor elveszíti a munkáját, de van, akit családjával együtt az éhezés fenyeget.

 

Ezek a különbségek sajnos még inkább kidomborodtak. El kell gondolkodnunk ezen, mert logikus, hogy nem Isten akarja, sem pedig az emberi természet kívánja ezeket a különbségeket, hanem az emberek rosszakarata, akik nem tudtak jól gazdálkodni az Istentől ránk bízott ajándékokkal. Ki kell egyenlítenünk ezeket a különbségeket, nehogy a járvány elmúltával rosszabb helyzetben találjuk magunkat, mint előtte. Szeretnénk, ha ez a megállapítás, hogy egyenlőek vagyunk, előre segítene bennünket, és olyan programokat tűznénk ki, amelyek tiszteletben tartják minden ember egyenlő méltóságát.

 

És az egyházi közösségben?

 

Azt hiszem, az egyházi közösségben is kirajzolódott az, ami lényegi, viszont sok minden leomlott. Láttuk, hogy nem lényegi a falakból álló templom, de lényegi az egyház, mint közösség. Nem lényegi, hogy minden nap szentségimádásra járjunk, de lényegi, hogy szeressük a testvért, hogy szeretettel válaszoljunk a mellettünk élőknek, és lényegi, hogy az evangélium szavaiból merítsünk, amit Jézus ránk hagyott, és ez ösztönözzön minket. Tehát egyházi téren is sok minden leomlott.

 

De ez csak jót tesz, mert újjászületésre késztet, amiről Ferenc pápa is folytonosan beszél, feltámadásra, teljes újraindulásra, hogy életszerűen reformáljuk meg az egyházat, ne intézményes vagy formális módon.

 

A lényegesek közül mi a leglényegesebb?

 

Azt hiszem, a leglényegesebb szem előtt tartanunk, hogy az emberiség egyetlen nagy család. Az emberiség nagy családja pedig ösztönözzön arra, hogy törődjünk egymással, és törődjünk a teremtett világgal is, mert ez az otthona az emberiség nagy családjának. Törődjünk vele felelősséggel, nagy figyelemmel, mert a kereszténységünkből fakad, hogy erre is felelősséggel tekintsünk. Mindannyian a család tagjai vagyunk, de mindannyian felelősek is vagyunk ezért a családért, és a család minden tagjának fontos kötelességei, de jogai is vannak. Ez közös felelősségünk.

 

Ennek javaslatok, programok készítésére kell késztetnie bennünket, hogy megnézzük, hogyan lehet tényleg mindenkit bevonni.

Javaslatot kell tennünk gazdasági és politikai téren egyaránt, amely valóban a közjóra összpontosít, nem az egyik vagy a másik fél érdekeit szolgálja, hanem valóban mindenkinek a javát. Tehát olyan javaslatokat kell tennünk, amelyek a javak egyetemes szinten megvalósuló közösségét célozzák meg.

 

Az egyház egyetemes – és ez egyébként ránk, mint Fokoláre Mozgalomra is igaz –, nincsenek határai, bizonyos értelemben a vírussal azonos súlyú fegyverrel rendelkezik. A vírus nem fél a határoktól, és az Egyház sem fél a határoktól. Az egyház egyetemes, mert Isten családja az egész földkerekségen.

 

Isten családjának a példáján láthatjuk, hogy lehet az emberiséget egyetlen családdá tenni, hogyan hozzunk létre a mindenkire kiterjedő integrált fejlődést szolgáló struktúrákat, melyek tiszteletben tartják az egyes népek történelmét, az egyes népek kultúráját, életmódját, és nem akarják azokat saját modelljeik és programjait szerint fejleszteni. Ugyanakkor egymás rendelkezésére kell bocsátanunk azokat az adottságokat, amelyekkel Isten megajándékozott minden egyes népet, kultúrát és embert. Egymás rendelkezésére kell bocsájtanunk, mert együtt tudjuk szebbé tenni a világot, hogy egyre méltóbb otthona lehessen Isten gyermekeinek.

 

Maria Voce, a Fokoláre Mozgalomban mit indított ez az időszak? Miről gondolkodnak?

 

Gondolkodásra késztet, mint mindenki mást, mert mi is egyik napról a másikra azt láttuk, hogy nem rendelkezünk magunk felett sem személyesen, sem, mint mozgalom. Minden programot meg kellett változtatni. Fontos év ez számunkra, mert Chiara Lubich születésének századik évfordulója van, szeptemberre terveztük az általános nagygyűlést, és azt megelőzően több előkészítő találkozást. És ez az egész egyik pillanatról a másikra elszállt. Egyik napról a másikra teljesen képtelenek lettünk arra, hogy bármit is előre lássunk, tervezzünk vagy megértsük, mit lehet tenni. Persze ez elbizonytalanított bennünket.

 

Ugyanakkor Chiara Lubichtól megtanultuk, hogy a jelen pillanatot éljük, hogy csak azt akarjuk, amit Isten kér tőlünk, tehát ne akarjunk mást, mint az ő akaratát, és próbáljuk meg – mélyen meghallgatva egymást, megértve egymás szükségleteit –, próbáljuk együtt meghallani azt, amit Isten mondani akar ezzel. Ezért először is megváltoztattuk az összes programot, de mindig odafigyelve azokra, akik ezen részt szerettek volna venni, és azokra is, akiknek ez a változás anyagi veszteséget okoz, vagy elbizonytalanodást. Mindezeket figyelembe vettük

Így tettünk örömmel, és nem hagytuk, hogy ez a helyzet teljesen magával sodorjon bennünket.

És most kezdjük felfedezni, hogy Isten tervében volt, mert jobban odafigyelünk a lényegre az életben, szeretnénk átgondolni, hogyan is élünk,

szeretnénk jobban odafigyelni a mértékletes fogyasztásra, hogy most vegyünk-e meg valamit, vagy későbbre halasszunk egy betervezett kiadást, máskorra ütemezzük vagy el is hagyjuk, hogy most valamilyen szükségre tudjunk odafigyelni.

 

Ezért megnéztük, milyen körülmények között vannak a családjaink. Közülük is sokan munka nélkül maradtak, és nem tudják, mitévők legyenek. Ez egy teljesebb, nyíltabb, átláthatóbb vagyonközösségre indított mindnyájunk közt. Nyíltabban beszéltünk a szükségleteinkről, de arról is, amit a Gondviselés küldött. És tényleg el kell mondanom, hogy a Gondviselés újra megmutatta, hogy igaz, hogy ez valóság, és az Atya megadja a gyermekeinek azt, amire szükségük van, ha a gyermekei érte akarnak élni és kölcsönös szeretetben élnek.

 

Tehát bizonyos értelemben újra rávilágított, hogy mi is az életünk mozgatórugója, a szeretet, amelyet Isten ültetett el a szívünkben, nem a fokolarinik szívében, hanem minden ember szívében, mivel emberi lények vagyunk. A fokolarinik számára aztán ez az egységig menő szeretetet jelenti, amikor képesek vagyunk az életünket adni egymásért, és bármit kockára tenni. Ez valóban megmozgatta a mozgalmunkat az egész világon.

 

Mozgalmunk is egyetemes, amint az egyház, tehát szenvedtünk amiatt, ami a mieinket éri Kínában, Amerikában vagy a Közel-Keleten, mindenütt, úgy, mint itt Olaszországban. Akinek közülünk több volt, az odaadta annak, akinek kevesebb. Kaptunk segítséget Kínából, Koreából, Japánból, Közel-Keletről és Szíriából is. Segítséget egy-egy bátorítás vagy üdvözlet formájában, de mindez arról szólt, hogy a mi nagy családunk, amely az alapítónk, Chiara Lubich nagy Ideálját éli, egy akar lenni, és ezzel az egységgel a többiek rendelkezésére áll, hogy eggyé lehessen a világ.

Fotó: romaamor.org

Forrás: www.focolare.org

Fordította: Reskovits Ágnes

Legújabb könyveink: