A Kalocsa-Kecskeméti egyházmegyében szeretnék most anya lenni

Aki olvas sajtót, tapasztalta, hogy az utóbbi hónapokban a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegyét mint egy földrengés utórengésekkel, sorban rázzák meg a kiskorúak elleni szexuális bántalmazások bejelentései. A négy nyilvánosságra került esetből három még kivizsgálás alatt lévő gyanú, egy esetben a polgári hatóságok is eljártak és megállapították a bűntényt.

Ebből úgy tetszik, mintha a magyar egyházmegyék közül ez lenne a legfertőzöttebb, pedig szinte biztosan gondolhatjuk, hogy jelenleg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a legbiztonságosabb egyházmegye gyermekeink számára. Ahogy a korábban nekünk nyilatkozó Catherine Belzung neuropszichológus is elmondta, téves benyomásunk, hogy mivel sok ügy járja meg a nyilvánosságot, ez azt jelentené, hogy manapság több ilyen eset lenne, mint korábban. Éppen ellenkezőleg: a nyilvánosság tisztít. A francia egyházban feltártak is azt mutatják, hogy az 50-es évek óta folyamatosan csökken a megismert esetek száma, különösen a 2000-es évek kezdetétől, amióta az egyház tudatosan kezdett fellépni az eltussolás jelensége ellen.

A már számos országban elvégzett feltárásokból azt is tudhatjuk, hogy átlagosan a papok 2-4%-a érintett pedofil cselekményekben. Ha tehát egy egyházmegyében van 100 pap – ahogy ezt az érsek a Válasz Online-nak adott interjúban mondja, akkor 2-4 pap lehet körülbelül érintett. Ha ebből 4 eset már most napvilágra került, és ha nem is mind igazolódik, akkor is nagyon jól halad az adott egyházmegye a teljes megtisztulás felé. Ellenben ha egy másik egyházmegyében alig van eset, az azt jelenti, hogy rejtőzködnek az elkövetők.

A statisztikai adatok értelmezése természetesen kényes ügy, nem is szeretném azt sejtetni, hogy feltétlenül minden egyházmegyében meg kell, hogy legyen ez a a fenti százalékos arány, de sajnos azt sem gondolhatjuk, hogy ami általánosan igaznak tűnik a világban, az nálunk még csak megközelítőleg sem helytálló. Az is remélhető, hogy ha lassan is, de azért mindenhol jobb eljárásrendek alakultak ki, és egyre több helyen valóban igyekeznek érvényesíteni Ferenc pápa zéró tolerancia elvét. Az is valószínű, hogy a legtöbb helyen csöndben folynak esetkezelések. Talán affelé kellene még elindulni, hogy az egyházi vezetők is higgyenek abban, hogy maga a nyilvánosság is gyógyít: az áldozatoknak elégtételt nyújt, az egyház tagjainak biztonságérzetet, hogy megvédik őket, a világ felé pedig tanúskodik az új kultúráról, ami jellemez minket. Arról nem is beszélve, hogy további esetek kiderüléséhez is hozzájárul, és ezzel segíti a további tisztulást, mert azok, akiket bántalmazás ért, de eddig nem látták értelmét a bejelentésnek, erőt meríthetnek.