Klíma(vész)helyzet: valóban csak felfújt lufi lenne?

Egyre nagyobb a nyomás a politikusokon és a vállalati döntéshozókon a globális felmelegedést illetően. Ugyanakkor a fejlett ipari világ internetes véleményvezéreit és ezáltal a közvéleményt is erősen megosztja ez a kérdés. Sokan kétségbe vonják a helyzetjelentések komolyságát.

klimaveszhelyzet-valoban-csak-felfujt-lufi-lenne

Laikusként újra és újra megfogalmazódnak bennem kérdések a természeti változásokra vonatkozó információk hitelességét illetően. Talán nem vagyok egyedül ezzel. Hogy néhány támpontot kapjak a hírek, adatok megszűréséhez ebben az oly aktuális témakörben, Soós Rita szakértő szerzőnkhöz fordultam kételyeimmel, aki az elmúlt év során már több cikkel segített bennünket, hogy közelebb jussunk a nemzetközi ökológiai folyamatok és tendenciák megértéséhez.

 

 

 

 

Húsz éve riogatnak, hogy azonnali ökológiai összeomlás fenyeget. Hol azt mondják a tudósok, egy év múlva eláraszt az óceán, hol azt, hogy a szárazság miatt elveszítjük a termőföldeket, hol azt, hogy elfogynak az erőforrások. Kell-e, lehet-e hinni ezeknek a vészjósló hangoknak?

 

Valójában közel ötven éve – a Római Klub 1972. évi A növekedés határai címmel megjelent. helyzetjelentése óta – folyik a vita tudósok, közgazdászok és az ipari világ vezetői között arról, hogy milyen módon cseréljük le a jelenlegi fejlődési modelleket, amik az állandó gazdasági növekedés erőltetéséről szólnak. Előremutató, hogy kezdjük megemészteni a fenntartható fejlődés gondolatát, de még ezt is sokan összekötik a növekedéssel, és olyan hiú ábrándokat kergetnek, hogy az ő életükben nem fognak drámai változások bekövetkezni. A jelentés előre vetített egy lehetséges forgatókönyvet, nevezetesen: „Ha a lakosság számának, az iparosítás, a környezetszennyezés, az élelmiszertermelés méreteinek, az erőforrások kimerítésének jelenlegi növekedési tendenciái változatlanok maradnak, akkor a növekedés határait bolygónkon már valamikor a következő száz év folyamán elérjük. Ennek legvalószínűbb következménye az lesz, hogy mind a népesség száma, mind az ipar kapacitása viszonylag hirtelen és irányíthatatlanul visszaesik.”

 

Most vagyunk a félidőnél, és a saját bőrünkön érezzük a helyzet komolyságát. Mi itt a Kárpát-medencében a szélsőséges időjárás gyakoriságának növekedését látjuk, de azt is tudatosítanunk kell, hogy világszinten a vízhiánynak is meghatározó szerepe van a háborúkig fajuló konfliktusokban, s ezáltal a migrációban. Aki nem hisz a tudósoknak, azt javaslom, járjon nyitott szemmel, és egyértelművé fognak válni a kihívások.

 

Sokan kétkedve fogadják a nagy nemzetközi szervezetek hitelességét és hatékonyságát. Vannak olyanok is, akik nagyszabású összeesküvéseket látnak ezek mögött. Te, közelről vizsgálva a folyamatokat, hogy látod ezt?

 

Ezen én is sokat gondolkodtam. Amióta napi szinten foglalkozom zöldgazdasági stratégia tervezéssel, azt kell, hogy mondjam, sokat változott a véleményem, és inkább pozitív irányba. Akár az EU-ról, akár az ENSZ-ről vagy az OECD-ről (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) legyen is szó, ezek a formációk sok kiváló, nagy nevű tudóssal dolgoznak együtt. Senkinek nem érdeke, hogy tudatlan, szakértelem nélküli alkalmazottakkal töltse fel a saját szervezetét. E szervezeteknek nagyon kemény és racionális törvényei vannak. Az érem másik oldala, ami sokakat gyanakvással tölt el, hogy 2020-ra kialakult egy olyan helyzet, ahol az ideológiai és kulturális különbségek felerősödtek, ősi, nagy kultúrák gazdaságai brutálisan megerősödtek, s ily módon most már sokkal több tiszteletet és beleszólást kérnek a globális döntéshozatalba.

 

Miben látod ezeknek a szervezeteknek a jelentőségét?

 

Nagyon sok jövőkutatás készült pont az előbb említett három nagy nemzetközi szervezet jóvoltából, amik megerősítik a Római Klub jelentését, és egyre drámaibb változásokat vetítenek előre, ha nem állunk át egy másfajta logikára. Nem mennék bele ezek bizonyításába, rengeteg szakértői dokumentum készült már a különböző globális problémákról. Különben sem lenne hiteles, ha közgazdászként alkotnék véleményt arról, ami például a klímakutatókra tartozik. Igaz ugyan, hogy a tudósokat is megosztják az egyes megállapítások, de ahogy én érzékelem, egyre növekszik és egyre egységesebb azok tábora, akik egyetértenek a diagnózissal és kitartanak amellett, hogy radikális és azonnali változásokra van szükség.

 

Kimondottan veszélyesnek tartom, amikor kéretlen prókátorok és önjelölt véleményvezérek alakítják a közvéleményt egy általuk nagyon felületesen ismert témáról.

 

Nincs meg annak a veszélye, hogy olyan általános megoldások születnek, amelyek a nagy számok törvényén alapulnak, és figyelmen kívül hagyják a helyi jellegzetességeket?

 

Osztom azok véleményét, akik tartanak egy globális kormányzástól. A jelenlegi pandémia jó példa arra, hogy megkérdőjelezhetetlen a nemzetállami szint szerepe. Vannak bizonyos érdekek, amelyeket csak a nemzeti kormányok tudnak képviselni egy nép, egy közösség életében.

 

Ugyanakkor azt is kell látni, hogy bolygó-szintű problémákhoz nemzetközi összefogás kell, amit egy országok felett álló szervezet tud csak koordinálni. Tipikus példa erre a műanyagkérdés. Szükség van egy szervezetre, ami nemzetközi szinten képes hatni az olyan „játékosokra”, mint a multik, és megalkotja azokat a normákat, szabályokat, amelyekhez mindenki tartja magát. Nem szabad ettől félni, hiszen maga a Katolikus Egyház is egy nemzetek felett álló formáció, ami nem egy-egy nép érdekeit képviseli, hanem egyetemes értékeket közvetít, amik az egész emberiség békés egymás mellett élésének feltételeit teremtik meg. Inkább azt kell nézni, hogy mi, magyarok hogyan tudunk véleményt formálni fontos, bennünket is érintő kérdésekben.

Fotó: unsplash.com / Brendan O'Donnell

Legújabb könyveink: