A friss levegő csodákra képes!

Olvasási idő: 2 perc

Az egész a múlt hónapban kezdődött. Rossz passzban voltam, sokat idegeskedtem, és úgy éreztem, hogy néhány számomra fontos ember levegőnek néz, mintha már észre sem vennének. Olyan volt, mintha nem becsülnének meg, és a szavaimat meg se hallanák, még akkor sem, amikor pedig szerintem érdekeset mondtam.

Eleinte próbáltam erőt venni magamon, de aztán napról napra nőtt bennem a csalódottság és a neheztelés. Igyekeztem jól lereagálni, és megtalálni a módját annak, hogy ne legyek túl önérzetes, és a tekintetemet a végtelen felé emeljem, de végül feladtam, és lebeszéltem egy találkozót az egyik barátommal, hogy a fejéhez vágjam mindazt a rosszallásomat, amely szinte már gyomorfekélyt okozott.

Amíg a találkozóra vártam, elmentem sétálni, hogy szembenézzek a szörnyekkel, amelyek a gondolataim fölött már egészen átvették az irányítást. Céltalanul bolyongtam, körül sem néztem, és fejben újra meg újra felépítettem és elemeztem a mondatokat, amelyeket fel akartam neki sorolni a barátomnak annak bizonyítására, hogy milyen rosszul bánt velem.

De valami nem stimmelt: valahányszor befejeztem egy gondolatmenetet, rájöttem, hogy túl agresszív szólamokat ütök meg. Valóban dühös voltam, de a maradék józan eszemmel azt is felismertem, hogy mindenképpen tisztáznom kell a dolgot a barátaimmal. Előbb azonban le kellett győznöm a bennem felhalmozódott gyűlöletet – amely nem is egy kis halom volt, hanem inkább egy egész hegy.

Hogy ellensúlyozzam a fejemben felgyülemlett butaságokat, gyorsabbra vettem a lépteimet. A körülöttem lévő természetre összpontosítottam, és szépen lassan lenyugodtam.

Mélyebb lélegzeteket vettem, mint korábban, és a szervezetembe áramló oxigénnek köszönhetően sikerült megváltoztatnom a nézőpontomat.

Így szóltam magamban: „És veled mi a helyzet? Te hogyan nézel azokra az emberekre, akik elhaladnak melletted? Mindig megadod másoknak azt a figyelmet, amelyre vágynak?”

Leültem egy padra, és elkezdtem visszagondolni mindazokra az emberekre, akikkel az előző napokban találkoztam, és láss csodát: elkezdtem felfigyelni a saját hibáimra! Eszembe jutott több olyan eset, amikor nagyobb figyelemmel is hallgathattam volna a beszélgetőpartnereimet; sőt, egy-két alkalommal kifejezetten kötelességem lett volna, tekintettel egy-egy rámbízott feladatra. Ekkor azt mondtam magamnak: „Változnom kell. Mielőtt panaszkodni kezdenék amiatt, hogy mások hogyan kezelnek engem, tartanom kell egy hetet, amikor én magam változtatok azon, hogy miként figyelek a hozzám fordulókra.”

Ettől minden megváltozott! A belső fájdalmam és dühöm egészen megenyhült, és eszembe jutott, hogy egyszer hallottam, hogy minden nagy vallásban megtalálható egy mondás, amely nagyjából így hangzik: tedd másokkal azt, amit szeretnél, hogy veled tegyenek. Néha, mielőtt mindenfélét mondanánk, jobb kimenni sétálni, mert a friss levegő csodákra képes!