A NEK nekem óriási Isten-élmény volt – de kiNEK nem?

Műsorvezetőnek jelentkeztem, de riporteri feladatot kaptam – bevallom, először nem örültem, mert rengeteg munka.

A rádiós értekezleten aztán kiderült, hogy a vágást a kollégák megcsinálják, így elfogadtam a felkérést. Két nagyágyúval, egy izraeli ferencessel és a dél-koreai bíborossal kellett riportot készítenem, végül azonban mindkét interjú meghiúsult: a ferences atya el sem jött végül Magyarországra, a bíboros atyával pedig változott a terv. Helyettük lett egy meglepetés-interjúalanyom: Székely János püspök atya.

Barlay Gábor kolléga kapott műsorvezetést, de ő nem tudta vállalni, mert beteg lett: megkért, hogy a hétfői napot vállaljam el helyette. Örömmel átvettem tőle – így mégis vezethetek műsort, ami az eredeti vágyam volt!

Hétfőn korán mentem az Expóra, hogy amikor mikrofonvégre kerülök, addigra minden kész legyen. Nem ismertem a helyszínt, óriási területet kellett begyalogolni – külön kihívás volt kávét szerezni a technikus kollégának és magamnak a sajtós szektorból…

Mivel évekkel ezelőtt a Genfesten már szereztünk rutint, tudtam, hogy mit kell csinálni egy ilyen világeseményen, ahol bármi történhet, tehát

mivel voltam már mélyvízben, tudtam, hogy a lehetetlennek tűnő helyzetekben sem szabad megijedni.

Egy példa: amikor lelkesen, hosszan bekonferálom a riói „golyóálló” bíborost, és mindnyájunkat meglepve nem ő, hanem az orosz pátriárka képviselője szólal meg a felvezetés után.

A kihelyezett stúdiónk mellett ült a végtelenül szimpatikus, segítőkész rendező, és láttam a monitorját is – a színpad bal oldaláról, a stúdiónkból ugyanis nem lehetett rálátni a programra. Őt kérdeztem meg hamarjában, hogy ez ki? Mire ő: – Fogalmam sincs róla…

Akkor ki tudja, ha ő sem? Rádiós kolléganő szalad kétszer a külföldi TV-társasághoz, hogy megszerezze a nevet, én már beszélek adásban, amikor visszajön, elmondta a nevet, és én megismétlem adásban, mintha tudnám.

Nagy kegyelem és ajándék volt, hogy a helyszínen lévő stúdióból koordinálhattam a műsort, és a Gogol utcai stúdióban dolgozó kollégáknak segíthettem. A program mellett a szentmiséket is közvetítettük az Expóról. A tudósító nem szereplő, csak akkor szólal meg, ha szükség van rá, de misék alatt, amikor sok a csend, beszélni kell, és mindenre elkészülni. Tudtam, hogy kell ezt csinálni – miért is? Azért, mert a Genfestes köztünk lévő Jézus vezetett.

Délután sokan hívtak a rádióból, mindenki gratulált, én lettem a Mária rádió „sztárja” estére, illetve dehogy én, Jézus lett az.

Sőt, megkértek, hogy koordinálnám-e a többi műsorvezetőt a következő napokban, hogy mikor mit kell csinálni. Örömmel vállaltam ezt a feladatot.

Hétfőn este listát írtam, hogy mit kell csinálni, és telefonon fel is készítettem a másnap dolgozó kolléganőt.

A szüneteket is kihasználtuk interjúkészítésre: kedden Székely János püspök atya volt a vendég, szerdán Soltész Miklós miniszter úr, őt az erdélyi Mária rádiósok kérdezték.

Szerdán Székely János püspök atyával volt interjúm a fakultáció után, egy órakor. Erre nem tudtam készülni, mivel a felvidéki kolléganőt segítettem egész délelőtt.

Ahogy a fakultációra igyekeztem, az egyik kolléganő kezembe adta a fakultáció anyagát kinyomtatva. Amikor odaértem, püspök atya éppen befejezte az előadását, de a program még tartott, így el tudtam olvasni az anyagot, és kérdésekkel készülni. A fakultáció végén a kérdező médiumok sorában utolsónak kérdeztem… de sikerült.

Szerdán éjszaka gondolkoztam: Jézust kérdeztem, ki legyen a vendég csütörtökön? Nobilis Márió atyát juttatta eszembe, péntekre pedig Marton Zsolt püspök atyát. Mindketten el is vállalták, pedig Zsolt püspök atyának eredetileg más programja lett volna, de a köztünk lévő Jézusért ezt választotta.

Csütörtökön a műsorszerkesztők megkérdezték, hogy elvállalom-e a pénteket is. Örömmel igent mondtam.

A technikus kolléga nagyon ügyes, gyors, átlátja a dolgokat, remek vele együtt dolgozni, már a Genfesten is dolgoztunk együtt, nélküle nem mentem volna semmire.

Kértem Jézust, hogy pénteken már ne legyen semmi bukta, ugyanis előtte minden nap akadt nehézség.

Hát az történt, hogy a busz reggel továbbvitt, és futólépésben vissza kellett menni a sajtós bejárathoz, de sikerült – még a kávébeszerzés is a technikus kollégának.

A péntek volt a legszebb és a legtartalmasabb.

Kétutas kapcsolat volt a benti és a kinti stúdió között, az expós élményeikről kérdeztem Lukovics Milán atyát és Fülöp Ákos atyát, akik a benti stúdióban ültek. A szünetben jött Marton Zsolt püspök atya az interjúra.

Azután egy homokművész következett, aki rajzolt a homokba, és ezt konferáltam. Hú, nagyon élveztem, fogalmam se volt, mit fog rajzolni, és ugye a rádióhallgató nem látja, tehát szavakkal kell visszaadnom a látványt. Az adott erőt, hogy a Genfesten voltak artisták, akik testszínű ruhában egy bordó ruhaanyagon le-föl csúszva akrobatikus mutatványt mutattak be, kb.15 percig, mi meg ott akkor beszéltünk a “semmiről”.

A pénteki napon volt még Áder János köztársasági elnök tanúságtétele is.

Este pedig a Forráspont, amit ugyan nem közvetítettünk, de mindent felvettünk – több kört futva sikerrel harcoltam meg érte a Rádióban a szerkesztőknél. Így szombat délelőtt élő adásban, Barlay Gáborral és három vendéggel bemutattuk a Forráspontot a Mária rádióban. Két szuper tapasztalat van benne. Hallgassátok meg!

A Margit-szigeti családi nap, a szombat esti szentmise a körmenettel és a záró mise pedig már nyugalomban telt a nagy feladatok után. Béke és hála van bennem mindenért!