Minden a javunkra válik

Egy időben az utcán hegedültem, de nem azért, hogy kolduljak, hanem azért, mert amikor ünnepi eseményeken játszottam, észrevettem, hogy a zene örömet szerez az embereknek. Miért ne tágítsam ki a kört? Egyik nap megállt mellettem, és hosszan hallgatta a hegedűmuzsikát egy asszony – kopott, de tiszta ruhában volt –: nagyon kérte, hogy ne haragudjak, amiért egy fillért sem tud bedobni a hegedű tokjába. Felajánlottam, hogy vegyen ki bátran annyit, amennyire szüksége van. Láthatóan vívódott, hogy mit tegyen, de végül elfogadott egy kevéske pénzt: „Kenyeret fogok venni belőle”, és elment, könnyekkel a szemében. Másnap ugyanott játszottam a hegedűn, és jól láthatóan kitettem egy kártyát:

„Annak, akinek szüksége van rá”.

Sokan elvettek néhány pénzérmét, de sokan is dobtak be pénzt, nagyobb címletekben is. Már indultam haza, amikor épp odaért a hölgy, aki elültette bennem a gondolatot. Elmeséltem neki, mi történt, és kértem, fogadja el: legyen az övé, ami aznap összegyűlt. Akkor elmesélte, mi miatt vesztette el a családjuk az anyagi biztonságot. Megismertem a beteg férjét és az akkor éppen munkanélküli lányát is. A lánya aztán a feleségem lett! Másokat boldoggá tenni: ez a boldogság útja.

(O. A. – Franciaország)

A lányaink keresztelőin az volt nálunk a hagyomány, hogy egyszerűen, takarékosan ünneplünk, a barátokkal és a rokonokkal együtt, és mivel mindig kaptunk ajándékba pénzt is, úgy határoztunk, hogy ennek egy részét egy olyan alapítványnak adjuk, melynek célja egy afrikai országban született kisbabákról való gondoskodás. Emlékszem a harmadik lányunk keresztelőjére: akkoriban a feleségemnek és nekem sem volt munkánk, és nehéz döntés volt, hogy odaadjuk-e a pénzt vagy sem (250 eurót). A Gondviselésre bízva magunkat, végül elküldtük a pénzt. Néhány hónap múlva kaptuk a hírt, hogy éppen ezért az összegért imádkoztak; ráadásul a pénz pont akkor érkezett, amikor már semmijük sem volt, amivel etessék az újszülötteket, ennek köszönhetően viszont lett három hónapra való tápszerük… Nagyon meghatódtunk! Nekünk nem csak hogy nem hiányzott a feladott összeg, de a feleségem, akinek jól jött volna akkoriban pár új ruhadarab, pont kapott ajándékba egy kabátot, egy dzsekit, és még egy ruhát meg szoknyákat is.

(D. P. – Olaszország)