Most nem érek rá…. vagy mégis?

2016 júniusában a nyomtatott Új Város magazin Az ige élete c. rovatában jelentek meg az alábbi kis tapasztalatok. A szerzők – még ha azóta változtak is életkörülményeik – beleegyeztek, hogy most, nyolc évvel később itt, az online újságban is megjelentessük ezeket.

Sietősre fogva

Munkahelyemen elég sűrű volt az élet, este pedig külföldre kellett utaznom. A csomagom még nem volt összepakolva, így nagyon siettem volna haza. Ebben a sietősre fogott utolsó negyed órában egyszer csak megjelent a kolléganőm egy nagy táska ruhával, hogy nézzem át, mert ami nekem nem kell, azt viszi tovább. Látszott, hogy nagyon szeretne adni nekem. Átfutott a gondolataim között, hogy most nem érek rá, és ezt megmondom neki. Aztán a következő pillanatban egy másik hang, hová sietsz? Most sem tudom igazán hogyan, de a munkaidő végére felpróbáltam az összes ruhadarabot, a kolléganőmmel együtt választottuk ki, hogy melyek lennének jók nekem.

Gőbelné dr. Pem Teréz

A keretösszegen innen

Beszélgettünk arról, hogy csoportunknak jó lenne időnként skypolni, de nekem még nem volt, és így beterveztem, hogy beszerzem a hozzá szükséges eszközöket, viszont anyagi lehetőségeim egyelőre nem engedték meg. Nem sokkal ezután főnököm említette, gondoljam át, hogy az otthoni számítógépemhez mire van szükségem, és azt vegyen meg az iroda számlájára. A keretösszeget is megadta és hozzátette, hogy ez az ő ajándéka lesz. Átgondoltam, mi mindenre van szükségem: elsősorban skype-ra, tehát hangfalra és fejhallgatóra is, mert a sok-sok hanganyag begépelése miatt elromlott. Sikerült mindent beszerezni, és nem is merítettem ki teljesen a keretösszeget.

Antal Julianna

Egy rekesz alma

Apukámmal jelenleg elég küzdelmes a kapcsolatom.

Nemrég beszélgettem vele, mert máshogy láttunk valamit. A beszélgetés eléggé vegyes érzelmekkel zárult. Volt, amiben egyetértettünk, de a végén megkérdeztem tőle, hogy annak ellenére, hogy vannak dolgok, amelyek számára fontosak, de én nem adok bele elég energiát, értékes vagyok-e számára. Nem válaszolt rá, csak általánosított. Nagyon fájt. Ez után az élmény után próbáltam úgy szervezni azt a pár estét, amit otthon töltöttem a nyáron (a család többi része nyaralt), hogy ne legyünk kettesben. Általában egyik barátnőmet áthívtam aludni.

Aztán mégis úgy alakult, hogy egyik este kettesben maradtunk. Én egy hosszú és fárasztó nap után estem haza, és rögtön aludni akartam. Ő a konyhában tett el lekvárt, amibe már belefáradt és kérte a segítségemet. Elsőre húztam a szám, hogy na ne! Hagyjon békén! És amúgy is… annyit vállaljon, amennyit bír. Aztán kompromisszumként sikerült megegyezni, hogy csak a fele rekesz almát pucoljuk meg. Mikor leültünk, szólt, hogy kapcsoljam ki a rádiót, és beszélgessünk… Végül egy olyan jó beszélgetés kerekedett ki belőle, hogy kértem, pucoljuk meg mégis az összes almát.

Jánossy Kinga

Nincs kedvem hozzá

Már nem egyszer tapasztaltam meg az életemben, hogy ha valamihez nincs kedvem, akkor elég erőteljesen megszólal bennem Isten hangja: pont azért, mert nincs kedved, kell megtenned. Van, amikor könnyebb válaszolni erre a hívásra, de van, amikor nehezebb. Emlékszem, hogy egyszer semmi kedvem nem volt elmenni gyónni, pedig általában ez nekem nem szokott problémát jelenteni, sőt szívesen megyek, de ez alkalommal le kellett győzni önmagamat, hogy megtegyem. Végül „rászántam” magamat, és nagyon boldog voltam. Magában a gyónásban nem volt semmi rendkívüli, ami a formáját illeti, hanem a lényegét értettem meg, legalábbis úgy tűnt nekem: a papon, mint közvetítőn keresztül Isten elé álltam. Örömmel töltött el ez a személyes találkozás és párbeszéd azzal a Valakivel, aki az irgalom.

E. J.