Két kis történet, amikor a karácsony nem merült ki a szokások megtartásában, hanem annak lényege is megvalósult: a Jézustól tanult szeretetet.
Olvasási idő: 2 perc
Az esküvőnk utáni első karácsonyon történt. Fiatalok csoportjával szerettünk volna valamit tenni azokért, akiknek nem adatik meg a családi melegben ünnepelni a karácsonyt. Egy ismerősömön keresztül megkérdeztük egy hajléktalan-szálló vezetőjét, minek örülnének az ott lakók. Azt mondta, biztos, hogy örülnek személyes jellegű ajándékoknak, és felsorolt pár cikket: zoknik, illatszerek, kesztyű… de a legjobban annak örülnének, ha nem valamikor karácsony környékén, hanem Szenteste kaphatnák meg a csomagokat.
Egy decemberi délután találkoztunk a fiatalokkal, mindenki hozott ajándéknak valót és közösen szépen becsomagoltuk mindet. De ki fogja őket átadni Szenteste? Nem volt vállalkozó, hiszen a fiatalok hazakészültek, a családjuk is számított rájuk. Arra gondoltunk a férjemmel, hogy friss házasként, gyermektelenül nekünk végül is megoldható, hogy a hajléktalanszállón kezdjük az első „saját” szentesténket. Elvállaltuk a feladatot. Csak az szomorított el, hogy annyira szerettem volna saját magam bejglit is sütni, de belegondoltam és láttam, hogy arra így már nem lesz időm. Persze tudtam, hogy a szüleimnél másnap lesz bejgli, de nehezen fogadtam el, hogy a szenteste enélkül fog zajlani.
24-én délután mentünk a szállóra. Ott a munkatársak kis ünnepséget rendeztek, aminek a keretében átadtuk az ajándékokat. Mindenki talált neki valót és nagyon örültek és mi is a férjemmel boldogok voltunk, hogy ott lehetünk. Az igazi meglepetés azonban az volt, hogy a szálló annyi bejglit kapott adományba, hogy szinte nem tudtak vele mit kezdeni, így több rúd bejglivel tértünk haza, hogy meggyújtsuk a gyertyákat az első közös karácsonyfánkon!
(Smohayné Simon Gyöngyös)
Nagy csomag érkezik
Jan és Ton testvérek. Hollandiában élnek. Alig várják, hogy karácsony legyen végre, mert akkor feltörhetik a perselyüket. Már tudják, mit vesznek belőle: egy szép, elemes kishajót, amit a közeli csatornán úsztathatnak.
Néhány nappal később a tévében látják, hogy más országokban sok gyerek éhezik és nyomorban él. Jan és Ton összenéznek: Feltörjük a perselyt, hogy nekik adjuk a pénzünket? Így is tesznek.
Elérkezik a karácsony. Apukájuk egyik barátja jön hozzájuk vendégségbe. Nagy csomagot hoz nekik. Kibontják. Egy igazi felfújható csónak van benne, amivel ők maguk evezhetnek a csatornán!
(Az Adni öröm c. könyvből)
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: wikipaedia
Ferenc teljes nyíltsággal tárja elénk önreflexióját, küzdelmeit. Egy évvel ezelőtt kapta kézhez a súlyos diagnózist, amely új útra vezette belső és másokkal megélt konfliktusai, valamint Istennel való kapcsolata terén.
Az alább közreadott tapasztalatokban közös a fókusz: egy-egy kis áldozattal milyen nagy örömet szerezhetünk a felebarátunknak, és mi is megélhetjük a „ha adunk, akkor kapunk igazán” örömét.
Évekkel ezelőtt olvastam egy cikket egy egyetemen folytatott kísérletről, amelynek röviden az volt a lényege, hogy a kísérletben részt vevő kutatók kinyomtattak egyetlen mondatot nagy betűkkel, majd a papírt kitűzték egy jól ...
