Szeretet lavina

Hat évvel ezelőtt a szervita nővérek elöljárójával beszélgettünk egy találkozón, amikor váratlanul azt kérdezte, nem jönnénk-e fel férjemmel Budapestre, az ő házukba gondnoknak. Nagyon meglepődtem, hiszen tőlünk a fővárosi élet nagyon távoli, mindig is vidéken éltünk, még ha az egyházi szolgálatban van is tapasztalatunk. Mondtam, hogy megbeszélem a férjemmel is. Az ő válasza elsőre az volt, hogy Budapestre semmiképp sem megyünk. Közben eltelt egy fél év, a nővérek nem kerestek minket, és mi sem őket.

Következő év januárjában telefonon hívott az új elöljáró, hogy már sürgőssé vált a dolog, nagyon kellene a segítség, gondoljuk meg, és minél előbb válaszoljunk. Fölutazunk, hogy legalább megnézzük, hová kellene menni. Találkoztunk a nővérrel, aki megmutatta a helyszínt: a szervita nővérek udvarában található kápolnát és öt lakást, és elmondta mi lenne a feladatunk. Ideadta a kulcsot és már a hét végén felutaztunk Rákosszentmihályra.

Sok kérdés volt bennünk – hogyan tudunk majd beilleszkedni, és hogyan fogadnak el az itteni hívek. Ilyen érzések kavarogtak bennünk, amikor első nap bementünk a szentmisére. Ott a Fokoláre lelkiségből régebb óta ismerős házaspárokat láttunk meg. Megnyugodtunk. Azt mondtuk, jó helyen vagyunk, a mieink közt, itthon vagyunk.

Teltek a hetek, igyekeztünk élni az igét, és szeretettel fordulni a körülöttünk lévő emberekhez.

Egyik nap például csengettek, a szemközti házból egy hölgy jött, akit addig nem is láttunk, mert nem járnak a kápolnába. Azt kérte, nem tudnám-e a gyermekei kinőtt ruháit odaadni valakinek, mert már ők nem férnek tőle. Hirtelen nem tudtam mit válaszoljak, mit kezdek itt vele, hová pakoljuk. Aztán arra gondoltam, hogy a kapcsolat hogy megmaradjon, nem küldöm el, elfogadom. Egy pár napig rakosgattam ide-oda, sehol sem fért a kiságy, az újszülöttnek való szép cuccok…

Szidtam magam, hogy miért ugrok bele ilyen dolgokba. Végül felhívtam Eszter lányunkat, nem tud-e valakit, akinek szüksége van ilyen dolgokra. Ő nagyon megörült, mert egy volt kollégistájuk, aki közben már végzett és férjhez ment, épp kisbabát várt és nagyon jól jött nekik minden darab. Köszönetet mondtak az ajándékozó családnak is. Így köztük is kapcsolat jött létre.

Az ukrán háború első napjaiban érkezett egy háromgyerekes kárpátaljai család. Mivel épp volt egy üres lakás az udvarban, a nővérek velünk is megbeszélve, felajánlották ezt a lakhatási lehetőséget. Amivel lehetett, berendeztük a lakást, viszont sok minden hiányzott. Ilyen volt a mosógép, ami azért három gyerek mellett eléggé szükséges. A vasárnapi szentmise végén meghirdettem, gondolva, hátha valakinek van fölösleges, de még használható, amit fel tud ajánlani. De a hívek azt mondták, vegyünk inkább egy újat, szívesen összedobják az árát. Ott helyben összegyűlt a pénz, hétfőn reggel sikerült a gépet megvenni, és a hazaszállítását is felajánlotta valaki.

Utána is folyamatosan kaptuk az adományokat, ruhákat, játékokat, háztartási cuccokat. A szemben lévő lakásból, azoktól is, akik nem járnak a kápolnába, folyamatos volt az érdeklődés és a segítség. Egyikük telefonos cégnél dolgozik, ő mobiltelefonokkal látta el a családot. Erre nagy szükségük volt, hiszen telefonon keresztül tartották a kapcsolatot az otthon maradt családtagokkal.

Mellettünk sérült gyermekek óvodája, iskolája van. Az egyik nevelő mindig nagyon szomorú és magába zárkózott volt. Sokszor még a köszönésünket sem fogadta. Körülbelül egy éve, amikor a kertben dolgoztunk, odajött beszélgetni. Kiderült, hogy azért volt ilyen szomorú, mert sok nehézsége volt, váltak, és a kezét is műteni kell. Azóta sokszor beszélgetünk, megosztja gondjait. Mángoldot, zöldségfélét adtunk neki a kertből, aminek örült. Mostanában nem győzzük fogadni ajándékaikat.

Pár hete férjem, Vince hirtelen lebetegedett. Egyedül voltam a szentmisén, pont ünnepelni akartak bennünket. Megható volt, hogy együtt, egységben voltak a hívek, így köszöntöttek. Vincénél tüdőgyulladást állapítottak meg. Az a segítő szeretet, ami körülvett bennünket, felemelt. Nem volt időnk megijedni. A szomszéd bevitt az ügyeletre, ahol gondos ellátásban volt részünk. Egész héten elláttak bennünket ebéddel és egyéb eledellel. Isten gondviselő szeretetét tapasztalhattuk meg környezetükben.