Vacsorakészítési verseny, közös teherviselés, bizonyos házimunkák átvállalása. A figyelmes, kreatív szeretet segítségével változásokat indíthatunk el – magunkban, a családban, a tágabb környezetünkben.
A munkából hazaérve mindig fáradtnak láttam a feleségemet. Imáimban Istenhez fordultam, adjon tanácsot, hogyan segíthetnék neki. Egyik este vacsora közben eszembe jutott egy jó gondolat: tartsunk egy próbahetet, lássuk, ki hogyan tud helytállni a tűzhely mellett. A nagymamával pont heten vagyunk a családban, a feladat az volt, hogy a rá jutó estén mindenki másfajta vacsorát készítsen. Még a tinédzserkorú harmadik gyermekünk is – aki mindig elégedetlen mindennel – fellelkesült a feladat hallatán. Egy hét elteltével az egyik lányunk azt javasolta, ne hagyjuk abba, sőt,
a folytatásban osztályzatokat is adjunk a vacsorákra.
Ettől fogva még izgalmasabb lett a verseny. Örültem, hogy a feleségemről levettünk egy terhet, és hogy ő is boldogan nézi a tevékenykedő gyermekeinket. Egyszer, amikor négyszemközt beszélgettünk, elmondta, hogy nem is gondolta volna a gyerekekről, hogy szívesen ügyködnek a konyhában, és most egy új oldalukat ismerte meg.
(G.B., Szlovákia)
Kíváncsivá tett a fiam viselkedése, így – én, aki fiatalon annyit dolgoztam az egységért, hogy kitüntetést is kaptam a kommunista párttól – elkezdtem templomba járni, és elmentem a Fokoláros találkozókra. Ott egy másfajta egységről hallottam, arról, ami Istentől jön, ha testvéri szeretetben élünk. Akkor azonban még nem értettem.
Akkor gyúlt bennem fény, amikor azt hallgattam, Jézus mit gondolt a szolgálatról: konkrét dolgokban kell szolgálni, nem az a cél, hogy mások lássák a mi jócselekedetünket… A feleségemre gondoltam, aki ápolónőként dolgozik, panasz nélkül gondozza a betegeket. Attól kezdve igyekeztem figyelmesebb lenni vele, több házimunkát átvállalni tőle. Egy nap meg is kérdezte: „Mi történt veled? Arról a találkozóról egy új férj jött haza hozzám”. Egyik este elmondtam a fiamnak, milyen nagy örömet tapasztalok azáltal, hogy szeretem a körülöttem lévőket, egyúttal megkérdeztem tőle: „Mikor tudjuk megváltoztatni ezt a világot?”. Mire ő: „Ha elsőként mi változunk meg, akkor már ketten leszünk, egy egységet alkotva. Így kezd megváltozni a világ”. Ennyi a válasz. Lehet, hogy tudat alatt már fiatal koromban is Istent kerestem – akkor, amikor elhatároztam, hogy másokért szeretnék élni.
(Pietro, Olaszország)
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: unsplash, pixabay
Forrás: Il Vangelo del giorno, 2021, Anno VII, n.5, p.107, 128
Fordította: Péterfi Eszter
Teljes bizonyossággal tudjuk, hogy van Gondviselés. Azt is tudjuk, hogy sok esetben mi is az eszközei lehetünk. És arra is van példa, hogy nem is csak egy felebarát révén jut el a gondoskodás a címzetthez. Erről ír az alábbi ...
A mai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy kis dolgokkal is elindíthatunk változást – néha tegyünk többet, mint amennyi elvárható. Egy társasházban lakó család úgy döntött, vállalnak némi pluszt, és ennek köszönhetően megváltozott ...
Biztos sokunkkal előfordult már, hogy elfelejtettünk lakáskulcsot vinni magunkkal. Mit csinálunk, ha hazaérve szembesülünk azzal, hogy nem tudunk bemenni? Az alább közreadott tapasztalatban arról olvashatunk, hogy a szerző mire ...
