Vacsorakészítési verseny, közös teherviselés, bizonyos házimunkák átvállalása. A figyelmes, kreatív szeretet segítségével változásokat indíthatunk el – magunkban, a családban, a tágabb környezetünkben.
Olvasási idő: 2 perc
A munkából hazaérve mindig fáradtnak láttam a feleségemet. Imáimban Istenhez fordultam, adjon tanácsot, hogyan segíthetnék neki. Egyik este vacsora közben eszembe jutott egy jó gondolat: tartsunk egy próbahetet, lássuk, ki hogyan tud helytállni a tűzhely mellett. A nagymamával pont heten vagyunk a családban, a feladat az volt, hogy a rá jutó estén mindenki másfajta vacsorát készítsen. Még a tinédzserkorú harmadik gyermekünk is – aki mindig elégedetlen mindennel – fellelkesült a feladat hallatán. Egy hét elteltével az egyik lányunk azt javasolta, ne hagyjuk abba, sőt,
a folytatásban osztályzatokat is adjunk a vacsorákra.
Ettől fogva még izgalmasabb lett a verseny. Örültem, hogy a feleségemről levettünk egy terhet, és hogy ő is boldogan nézi a tevékenykedő gyermekeinket. Egyszer, amikor négyszemközt beszélgettünk, elmondta, hogy nem is gondolta volna a gyerekekről, hogy szívesen ügyködnek a konyhában, és most egy új oldalukat ismerte meg.
(G.B., Szlovákia)
Kíváncsivá tett a fiam viselkedése, így – én, aki fiatalon annyit dolgoztam az egységért, hogy kitüntetést is kaptam a kommunista párttól – elkezdtem templomba járni, és elmentem a Fokoláros találkozókra. Ott egy másfajta egységről hallottam, arról, ami Istentől jön, ha testvéri szeretetben élünk. Akkor azonban még nem értettem.
Akkor gyúlt bennem fény, amikor azt hallgattam, Jézus mit gondolt a szolgálatról: konkrét dolgokban kell szolgálni, nem az a cél, hogy mások lássák a mi jócselekedetünket… A feleségemre gondoltam, aki ápolónőként dolgozik, panasz nélkül gondozza a betegeket. Attól kezdve igyekeztem figyelmesebb lenni vele, több házimunkát átvállalni tőle. Egy nap meg is kérdezte: „Mi történt veled? Arról a találkozóról egy új férj jött haza hozzám”. Egyik este elmondtam a fiamnak, milyen nagy örömet tapasztalok azáltal, hogy szeretem a körülöttem lévőket, egyúttal megkérdeztem tőle: „Mikor tudjuk megváltoztatni ezt a világot?”. Mire ő: „Ha elsőként mi változunk meg, akkor már ketten leszünk, egy egységet alkotva. Így kezd megváltozni a világ”. Ennyi a válasz. Lehet, hogy tudat alatt már fiatal koromban is Istent kerestem – akkor, amikor elhatároztam, hogy másokért szeretnék élni.
(Pietro, Olaszország)
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: unsplash, pixabay
Forrás: Il Vangelo del giorno, 2021, Anno VII, n.5, p.107, 128
Fordította: Péterfi Eszter
Vidéken lakunk, ritkán jutok fel Budapestre, de amikor Pesten járok, akkor mindig adódik olyan helyzet, hogy meghívva érzem magam egy szeretetlépésre. Ezek nem valami óriási cselekedetek, csupán apró tettek, és nem is mindig ...
Minden közösségben mindenkinek a munkája fontos. Egy munkahelyen nem csak főnökre van szükség, hanem beosztottakra is. Egy kórházban nem csak orvosok dolgoznak, hanem ápolók, asszisztensek, műtősök, takarítók is. Egy faluban ...
Az alább közreadott tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy akár az elmérgesedett viszony is átfordítható, ha megtesszük az első lépést. Hallgassunk a szívünkre!
