Van Isten? – kérdezte a mellettem ülő lány

Az élet néha novellába illő. A vonaton beszélgetésbe elegyedtem az utastársakkal. „Ma is találkoztam Istennel” – vallottam meg nekik.

van-isten-kerdezte-a-mellettem-ulo-lany

Egy csütörtök este a vonaton utaztam, és egy kölcsönkapott könyvet olvastam, a címe: Van-e Isten? (Sergio Zavoli tollából, beszélgetés Piero Codával). A járat tele volt utasokkal; mellettem egy lány ült, szemben két férfi. Egyszer csak a lány, aki nyilván meglátta a könyv címét, odafordult hozzám:
– És, mi a válasz?
Kérdőn néztem rá.
– Van vagy nincs? – így a lány.
Az egyik szemben ülő férfi hegyezni kezdte a fülét. A lányra mosolyogtam:
– Igen, van.
– Biztos vagy benne? Száz százalék?
(Úgy emlékszem, egyből tegeződtünk.)
– Olyan biztos vagyok benne, hogy Ő létezik, mint amilyen biztos, hogy mi most egy vonaton ülünk – válaszoltam.

– És mitől vagy benne olyan biztos? – erősködött a szomszédom, a férfi meg egyre jobban figyelt.

Gondolkoztam egy kicsit, aztán:
– Tudom, hogy van, mert találkoztam Vele – válaszoltam komolyan.
Aznap, amikor nem is vártam, Jézus hűségesen velem volt egy nehéz helyzetben; aztán nem sokkal a vonatút előtt befogadhattam Őt a szentmisén.
– Találkoztál vele? Mikor?
– Az első alkalom már jó régen volt – folytattam –, de ma is találkoztam Vele; nagyon különleges találkozás volt!

– Jó Vele találkozni? Hogy lehet felismerni? Mindig ugyanolyan?

– Hát, nem. Sőt, gyakran másként jelenik meg. De mindig mesterien meghódít.
– Micsoda kérdések! – jegyezte meg a szemben ülő úr.
– És Ön mit gondol róla? – fordult hozzá a lány.

 

 

 

 

 

A férfi felemelte a fejét, és nyugodtan rám mutatott:
– Én hiszek Benne, hiszem, hogy Önnek igaza van.
– Akkor már hárman hiszünk Benne – nevetett a lány.
– De megkérdezhetnénk őt is – tette hozzá az útitársunk, egy nővérre mutatva, aki a vasúti kocsi végében ült.
Ezután azt javasoltam:
– Mutatkozzunk be! Tudjuk, Kiről beszélgetünk, de nem tudjuk, kivel!
– Maria.
– Antonio.
– Andrea.
– Te mit dolgozol? – kérdezte tőlem Maria.
Elmondtam.
– Hiszen ennek semmi köze a valláshoz!
– Közvetlenül nincs, de a hit mindennel összefügg – feleltem – És te mit csinálsz?
– Művészettörténetet tanulok.
Antonio került sorra, elmondta, hogy ő meg szabómester. Felélénkült a beszélgetés.
Elérkezett az idő, le kellett szállnom… felálltam a helyemről, elköszöntem tőlük, és hozzátettem:
–Viszlát, Maria, viszlát, Antonio! Nektek is azt kívánom, hogy találkozzatok Vele!
– Épp most találkoztunk Vele! – válaszolta Maria.

Fotó: Unsplash

Forrás: https://www.focolaritalia.it/2017/09/11/ce-non-ce/

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: