A világot a szépség menti meg?

Többször említetted már, hogy egyre nyilvánvalóbb a két világháború között megszületett és még napjainkban is főáramúnak tekinthető neoliberális közgazdasági modell krízise. Mit jelent pontosan, hogy válságban van, és milyen reakciók vannak ezzel kapcsolatban a közgazdászok körében? 

Ebben a kérdésben háromféle közgazdász létezik. Az első csoportba azok tartoznak, akik nem igazán foglalkoznak azzal, hogy a jelenlegi logikával bármi gond lenne.

Modelljük egy 300 évvel ezelőtti gondolatra épül és a piac önszabályozó szerepét helyezi a fókuszba. Eszerint a piac, mint egy láthatatlan kézként mozgatja a gazdaságot úgy, hogy menet közben mindenki megtalálhatja a saját számítását és jól jár. Nincs szükség különösebb külső beavatkozásra. Vagy ha el is ismeri például az államnak szerepét, az meglehetősen korlátozott, hogy véletlenül se veszélyeztesse az egyén szabadságát.[1]

Vannak olyanok, akik pontosan tudják, hogy a főáramú modell bizonyos kérdésekben túlzott leegyszerűsítésekkel él, emiatt eléggé elrugaszkodott a valóságtól. Például amikor azt a látszatot kelti, hogy egy termék ára „csak” a kereslet és a kínálat függvénye, és nagyon felületesen kalkulál azzal, hogy az alapanyag szűkösen áll rendelkezésre. Vagy kimondatlanul is a folyamatos gazdasági növekedést bálványozza egy véges rendszerben. Viszont nem igazán tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni, és úgy vannak vele, hogy eddig is működött valahogy a világ, ezután is fog.

A harmadik csoportba azok tartoznak, akik felmérték, hogy a jelenlegi fejlődési pályán maradni nagyon veszélyes, mert minél többen tartoznak a nyugati fogyasztási mintákat másoló globális középosztályhoz, annál közelebb kerülünk az összeomláshoz környezetei, gazdasági és társadalmi szinten egyaránt.

E csoport tagjai jellemzően tenni is akarnak valamit és szerencsére egyre többen vannak, jellemzően a fiatalabb generációk képviselői közül. Úgy érzékelem, hogy a 40 év alatti korosztály kezdi felfogni, hogy nagy változások előtt áll a világ, és a bőrükre megy a „játék”.

Milyen lehetőségeink vannak?

Jó hír, hogy a különböző kultúrákban gombamódra szaporodnak az olyan kezdeményezések, amelyek a jelenlegi krízisre szeretnének választ találni. Vannak közöttük globális multinacionális cégek által indított programok az önkéntes felelősségvállalás jegyében, de baráti társaságok által megálmodott figyelemfelkeltő akciók is.  Sőt egyre többször lehet hallani arról, hogy kamaszok indítanak el interneten keresztül egy-egy világméretű összefogást jó ügy érdekében.  Ez minden szinten hat a döntéshozókra, legyen szó politikáról, gazdaságról vagy akár oktatásról. Rossz hír, hogy egyre nagyobbak a környezeti károk és szó szerint már érezzük is az éghajlatváltozást a bőrünkön. Eléggé fogy az időnk.

Tudnál példákat mondani arra, amik nemcsak helyi szinten vagy kisközösségek számára kínálnak megoldást, hanem globálisan is előre mutatóak lehetnek?

Az utóbbi évtizedben a politikai és gazdasági döntéshozók figyelmét két modell is felkeltette, amikről azt gondolom, hogy nagyon ígéretesek. Ezek a körforgásos gazdaság és a biomassza alapú gazdaság koncepciói.

Röviden mi ezeknek a modelleknek a lényege, és mi bennük az újdonság?

Induljunk ki a jelenlegi gazdasági logikából, ami egy lineáris modell.

Azaz a nyersanyagból termék lesz, amit eladnak a piacon, a fogyasztó pedig használat után – ami lehet tizenöt év, de akár néhány óra is – jobb esetben a kukába dobja a maradékot, rosszabb esetben szemetel, és a hulladék az erdőszélén végzi.

A körforgásos gazdasági modell alapötlete ehhez képest az volt, hogy a hulladék miért ne lehetne akár alapanyag is, amit egy másik termékhez fel lehet használni. Ez az úgynevezett bölcsőtől a bölcsőig alapelv.

Például műanyaghulladékból készülhet másodlagos műanyag alapanyag, amiből újra lehet terméket gyártani. Az újdonság az, hogy nincs benne újdonság, hiszen a természet logikájára épül, ahol nincs hulladék és minden élőlény saját szükségletei szerint fogyaszt.

Forrás: Európai Bizottság

A biomassza alapú modell a kőolaj egyeduralmára kínál megoldást azáltal, hogy a kőolaj egy részét biológiai eredetű alapanyaggal helyettesíti. Továbbá a helyi gazdaságot erősíti azzal, hogy például a terményt vagy akár az erdészeti biomasszát helyben dolgozza fel. A modell nagyon ígéretes lehet az elmaradottabb, mezőgazdasági jellegű régiók számára is. Az ott élő gazdák viszonylag olcsón eladják a mezőgazdasági alapanyagot a fejlettebb régiók számára, ahol az élelmiszer és takarmány mellett számos zöld vegyipari alapanyagot is elő tudnak állítani melléktermékekből például biofinomítókban, amik alkalmasak a kőolaj alapú vegyi anyagok kiváltására és még a vidék jövedelemtermelő képességét is javítják.

Forrás: A biomassza alapú társadalom

Mitől reménykeltőek ezek a megoldások?

Attól, hogy „szelídek”, és nem állítják a feje tetejére a jelenlegi gazdasági logikát. Nem hiszek azokban a megoldásokban, amik nagyon drasztikus módon, az emberi szabadság meggyalázásával törnek előre szinte a „semmiből”. Ilyen volt például a kommunizmus. Kétségtelen, hogy drámai történelmi helyzetben tudott megerősödni és kínált egy nem túl szerencsés megoldást, ami nagyon sok ember szenvedésével jár együtt. Azt gondolom, hogy azért van a történelem, hogy tanuljunk belőle, mert veszélyes robbanóelegy van újra kialakulóban: a globális felmelegedés mellett zajlik egy demográfiai robbanás, a korábbi globális hatalmi struktúrák változóban vannak, és milliók kelnek útra egy jobb élet reményében… hogy csak néhányat említsek a sok jelenség közül, amivel egy helyi közösség önmagában nem igazán tud megbirkózni.

…és most itt van a koronavírus járvány is…

A COVID számomra nagyon jó indikátor, jelző volt arra, hogy kis esemény is mennyire be tud zavarni egy stabilnak hitt rendszer működésébe. Hozzáteszem, aki szeret összefüggésekben gondolkodni, annak a vírus hatásai nem voltak annyira meglepőek, inkább csak az időzítés volt váratlan. Nem gondoltam volna, hogy a globalizáció látványos megtorpanására már 2020-ban sor kerülhet.

Az előbb említett két modell – a körforgásos gazdaság és a biomassza alapú gazdaság – nem fog konfliktusba kerülni a hagyományos iparágakkal?

Nagyon jó kérdés!

Ezek a modellek rá tudnak csatlakozni a hagyományos iparágakra, mi több versenyelőnybe is hozhatnak gazdasági szereplőket azáltal, hogy a fogyasztók egyre inkább a környezetbarát, zöld termékeket keresik.

Azonban mindkét modell működtetéséhez szemléletbeli és technológiai változások szükségesek. Pár hónappal ezelőtt készült egy uniós tanulmány, ami azt valószínűsíti, hogy az európai vegyipar 2030-ig a kőolajból készült alapanyagait akár 25%-os arányban helyettesítheti biológiai eredetűvel.[2] Ez nagyon nagy előrelépés lenne megítélésem szerint, de látni kell azt is, hogy stratégiai tervezés kell ahhoz, hogy a mezőgazdaság – különösen az élelmiszer-ellátás – és az ipar ne kerüljön érdekkonfliktusba egymással hosszútávon.

Miért annyira nehéz meghatározni a gazdaságban azokat az irányokat, amelyek a fenntartható fejlődés felé vinnék az emberiséget?

Magánvéleményt tudok csak megfogalmazni. Sokan tisztában vannak azzal, hogy a fenntartható fejlődésnek környezeti, gazdasági és társadalmi szempontú megközelítése is van. Azt viszont jóval kevesebben merik kimondani, hogy maga az ember is válságban van. Előremutató lenne tehát, ha az antropológia szemüvegén át is értékelnénk a körülöttünk zajló változásokat. Az antropológia többek között arra is keresi a választ, hogy ki az ember és hol a helye a világban. Végső soron segítenek megfogalmazni, hogy mitől boldog az ember. A művészetek szintén sokat segíthetnek nekünk ebben, mert segítenek megtestesíteni, láttatni a gondolatokat.

Mit tehetünk mi, hogy ezek az új modellek a valódi fenntartható fejlődéshez járuljanak hozzá és a társadalom is gyorsan el tudja fogadni?

Mindenekelőtt biztatom a fiatalokat, pályaválasztási döntéseik során számoljanak azzal, hogy nagy változások előtt áll a világ.

A fenntartható társadalom működtetéséhez rengeteg zöld szemléletű szakember szükséges, és erre fel kell készülnünk. Merjenek érdeklődni a politika iránt, hiszen egész Európának meg kell találni a helyét egy többhatalmi centrumra épülő globalizált világban.

Nagyon bölcs volt Ferenc pápa, amikor meghirdette a teremtésvédelmet és az ökológiai megtérést. Ez utóbbi fogalom számomra azt fejezi ki, hogy az ember folyamatosan fejlődhet, úton van zöld kérdésekben is, továbbá elsősorban önmaga tetteiért felel, és nem azért, hogy mit tesz a másik ember a kosarába.

Mindenki más szintről indul. Rengeteg jó ötlet van a világhálón, érdemes ötleteket gyűjteni és naponta újra és újra feltenni magunknak a kérdést, hogy a döntéseinkben a fenntarthatósági szempontok is szerepeltek-e és jövő generációk szemébe tudunk-e nézni ebben a kérdésben.

A harmadik gondolatom egy körülbelül 20 évvel ezelőtt hallott Dosztojevszkij idézethez kapcsolódik, mely szerint a „a szépség menti meg a világot”. Rengetegszer eszembe jut, hogy ezt a gondolatot vajon hogyan is kell érteni.  Magamnak azt a magyarázatot adtam, hogy a szépség nagyon egyszerű, harmonikus… és az igazzal és a jóval együtt értelmezhető, ahogy ezt már mások is megfogalmazták előttem.

Jelenleg nincs még olyan kiforrott alternatív gazdasági modell, ami egy az egyben le tudná cserélni a főűramút. A szépség – ami sokkal tárgyilagosabb jelenség, mint ahogyan azt sokan láttatni szeretnék – viszont lehet egy iránytű, és segíthet eligazodni az egymásnak ellentmondó ötletek dzsungelében.

Ha tetszett a cikk, olvassa el a sorozat előző részeit is! Az első részben a szerző bemutatta az ökotudatos fejlődési szemlélet kialakulását, a kezdeteket. A második rész az alternatív gazdasági modelleket vette számba: melyek a jellegzetességeik és mi különbözteti meg őket a főáramlatú modellektől.  

[1] Hitelintézeti Szemle
[2] RoadToBio Strategy