Teológus-hallgató Izraelből a háborús helyzetről

A helyzet napról napra változik a Szentföldön. Matej Fabian SDB (37), aki második éve tanul teológiát Jeruzsálemben, a beszélgetés idején még úgy tervezte, Izraelben marad. A hatóságok később mégis azt javasolták neki és más szlovák állampolgároknak, hogy térjenek haza. (Az eredeti interjú megjelenésekor, október 13-án Matej Fabian másnapra tervezte a hazaútját.) Társlapunk, a szlovák Nové Mesto arról kérdezte őt, hogyan éli meg a helyi közösség a jelenlegi háborús állapotot, hogyan próbálják fenntartani a békét, és érzékelnek-e ebben a helyzetben is valamilyen párbeszédre való törekvést.

Hol és hogyan értesültél a terrortámadásról Izraelben? Mik voltak az első érzéseid?

Arra a szombat reggelre az egész közösségünket meghívták a Rózsafüzér-nővérek – akik gyalog úgy 5 percre laknak tőlünk – közös rózsafüzér-imára, szentmisére és reggelire. A patrónájuk ünnepe volt. Akkor hallottuk meg az első szirénákat a városban, és láttuk a fejünk fölött az első kisebb rakétafelhőket, és hallottuk az első becsapódó rakétákat. Tavaly tavasszal hasonlót éltünk át, néhány testvér fel is vette telefonnal, és megpróbálta elviccelni a dolgot.

Az első érzéseim vegyesek voltak. Először azt hittem, hogy tesztelik a szirénákat, és a becsapódás zajaira ügyet sem vetettem. Utána azt gondoltam, hogy ez valamilyen egyszeri támadás, hogy megint próbálkoznak Gázából, mint tavasszal is…

A palesztin szakácsnőink csak a fejüket rázták egyet nem értésük jeleként az erőszakra, hiszen ilyen riadót és robbantásokat már tucatjával tapasztaltak életük során. Még akkor nem sejtettük a kirobbanó konfliktus rémisztő mértékét. Csak fokozatosan értesültünk róla a sajtóból, hogy mi történik, és értettük meg, hogy azon a szombat reggelen háborúra ébredtünk.

_{Gyalogos zarándoklaton a rendtársakkal útban Betlehem felé}

Befolyásolta a konfliktus a napi ritmusodat? A közösségi életet, a tanulmányaidat?

Igen, sok minden megváltozott. A közösségünkben teljesen más a légkör. Egyfajta feszültség kúszott be közénk, szorongás. Eközben kicsit közelebb is kerültünk egymáshoz, mert most muszáj még jobban egymásra támaszkodni. Megpróbálunk normálisan működni, amennyire lehet. A tanáraink többsége szalézi rendtársunk, így az előadásokat rendesen megtartjuk, csak a Jeruzsálem másik részén lakó hallgatók csatlakoznak be online. Néhány bejáró tanár is elkezdett online tanítani. Több időt töltünk a hírek és az információk követésével a médiában, és egymás között sokat beszélgetünk az egész helyzetről. Beszélünk az aggályainkról, nehézségekről és keressük a megfelelő megoldásokat.

Milyen intézkedéseket tettetek a biztonságotok érdekében?

Amikor láttuk, hogy nem egyszeri támadásról vagy kisebb zavargásról van szó, amit valamennyire megszoktunk már itt a Szentföldön, összegyűlt a közösség, és mindannyian átbeszéltük a lehetőséginket és kidolgoztunk néhány tervet. Végigvettük, milyen élelmiszerre, gyógyszerre, óvóhelyre lesz szükségünk, a lehetséges forgatókönyveket, és a tanulmányaink folytatásának lehetséges körülményeit. Arról is beszéltünk, mit tehetünk és mit kerüljünk el a kialakult helyzetben és hasonlók.

Többet beszélgetünk és biztosítjuk egymás számára a lelki megkönnyebbülést. Intenzív kommunikációba kezdtünk a hazai elöljáróinkkal. Itt a világ minden tájáról élünk együtt szalézi rendtársak, és ezért nem egyszerű közös megoldásokra jutnunk közösségként. Minden testvérnek konzultálnia kell a saját, otthoni elöljárójával, és ezt össze kell hangolnia az itteni közösséggel. Négy testvérünk a konzultálás során arra a döntésre jutott, hogy a saját biztonságuk érdekében inkább visszatérnek a hazájukba.

Te is gondolkodtál a hazatérésen?

Igen, gondolkodtunk rajta. Ketten vagyunk itt szlovákok és egy rendtársunk Indiából, aki a mi szlovákiai szalézi tartományunkhoz tartozik. Egyelőre maradunk, de közösen követjük az eseményeket a tartományunkkal. A biztonság és a tanulmányaink minősége szempontjából is.

Egy ilyen helyzetben valószínűleg érthető a fokozott stressz. Hogyan próbálsz nyugodt maradni?

Elsősorban az ima segít nekem ebben, és olyan hétköznapi örömök és átlagos napi programok is, mint az edzés, pingpongozás a rendtársakkal, a tanulmányokra fókuszálás, és persze a beszélgetések és a testvérekkel töltött idő úgyszintén.

_{Diáktársakkal és tanárokkal a Pápai Bibliaintézetben tett látogatáskor}

Milyenek a jelenlegi állapotok Jeruzsálemben, milyen reakciókat érzékelsz az emberektől?

A dolgok állása összetett. A helyiek félnek, aggódnak, szomorúak és mindenféle érzelmeket élnek át. Az egyik arab hölgy, aki nálunk alkalmazott, fél nyilvános helyen arabul beszélni, nehogy fölöslegesen magára vonja a figyelmet. Inkább máshol parkol, nehogy az indulatok miatt megrongálják a kocsiját a negyedben, ahol lakik. A másik oldalról, a zsidók számára nem túl jó ötlet most Jeruzsálem arabok lakta részére menni. Az egész bonyolult. Ugyanakkor

óriási különbség van a Hamászhoz tartozó palesztinok, a Gázában élő palesztinok, Ciszjordániában élő palesztinok és az Izrael Állam területén, például a Kelet-Jeruzsálemben élő palesztinok között…

Világos, de ezt úgy érted, hogy most Jeruzsálem lakói között is van feszültség?

Jeruzsálem egy kettéosztott város. Az izraeliek  fővárosuknak tekintik, de hivatalosan ezt csak néhány ország ismeri el, mint az Amerikai Egyesült Államok vagy Guatemala. Más országok, köztük Szlovákia is, Tel-Avivot ismerik el mint Izrael fővárosa, ahol a nagykövetségeik is állnak. Jeruzsálem kettéosztottsága a történelemből fakad. A keleti városrészben él az arabok többsége, a palesztinok. De a nagy részüknek nincs izraeli állampolgársága és ebből kifolyólag más a jogállásuk. Sajátos a helyzetük, mert nem laknak hivatalosan palesztin területen, így nem tartoznak palesztin fennhatóság alá. Egy olyan területen élnek, amelyet Izrael magáénak tekint, de az országok többsége ezt nem ismeri el. Ott teljesen érthető, hogy a jelen körülmények között növekszik a feszültség. Az imént olvastam a hírekben, hogy Kelet-Jeruzsálemben a rendőrök megöltek két palesztint, akiket fegyveres támadásokkal gyanúsítottak.

Persze Jeruzsálem zsidó lakossága is több csoportra oszlik. Itt vannak az ultraortodox zsidók a Mea Searim és Geula negyedekben, akik akár kővel is megdobálnak, ha valahogy megzavarod például a sábátot.

Kiadtak-e valamilyen konkrét útmutatót a lakosság számára a városi hatóságok?

Időnként megjelenik valamilyen üzenet. Az egyik arról szólt, hogy legyen háromnapi élelmiszerkészlete mindenkinek, ami pánikot okozott az áruházakban. Aztán jött egy felhívás véradásra. És természetesen a helyi önkormányzat is kiad útmutatókat. De mi ezekből a helyi héber nyelvű adásokból nem tájékozódunk, mert nem ismerjük a nyelvet. Csak abból, amit a hírekből és az ismerőseinktől megtudunk.

Jött már olyan felhívás, hogy bekapcsolódj valamilyen önkéntes segítségnyújtásba?

Nem jött ilyen felhívás. Csak a tartalékos katonákat hívták be. Az egészségügyi dolgozók véradásra szólítanak föl. Ezt fontolgatom, de egyelőre nagy sor áll a véradáshoz, és sok órába beletelik.

Sok izraelit behívtak a seregbe. Találkoztál reakcióval a környezetedben családok vagy egyes emberek részéről?

Csak azzal, amit eddig a sajtóban láttam-olvastam.

Elesett katonák megindító temetése és a róluk való megemlékezések, hogy mennyire nem könnyű a családos sorkatonáknak, akiknek most be kell vonulniuk.

Milyenek voltak az eddigi tapasztalataid az életről Izraelben? Hogyan érzékelted az ottani kulturális különbségeket, a zsidó–keresztény–muszlim viszonyokat?

Az eddigi tapasztalataim igazán gazdagítóak voltak. Egy nagyon kis területen keveredik több különféle kultúra. Ahogy ebben a kiélezett helyzetben látjuk, ez nem mindig békés egymás mellett élés.

De konfliktusok vannak a keresztények között is. Gondolok itt a status quóra, ami a Szent Sír Bazilikában uralkodik.

Örülök, hogy itt vagyok. Valóssá válik, amit a zsidókról, muszlimokról és a keleti keresztény egyházakról látok. Több szempontból elveszítem az előítéleteimet, jobban tudom értékelni a pozitívumokat és észrevenni a negatívumokat a különféle kultúrákban, vallási élményekben, és ez segít abban is, hogy mint egy tükörben lássam, mi a pozitív és mi a negatív abban a szlovák keresztény kultúrában,  amelyből származom.

_{Matej Fabian a ciszjordániai Heródion (vagy Herodium) erődben egy régészeti túrán}

Ezenkívül azt szoktam mondani, hogy hívőként itt kettős multikulturális valóságban élünk. Mivel az iskolában az egész világról származó rendtársakkal vagyunk együtt, közösen éljük meg a mindennapjainkat, és így mintha az egész világ otthon lenne a tenyeremben. A másik realitás a zsidó–arab világ a kerítésünkön túl.

Az egyik indiai rendtársunk úgy jellemezte az iskolai közösségünket, hogy az ENSZ-ben az országok képviselői találkoznak , vitatkoznak, hazamennek és nem történik semmi. De mi itt valóban „egyesült nemzetek” vagyunk a közösségünkben, az adottságaink, tehetségeink és gyengeségeink valóságában.

Volt-e lehetőséged megismerkedni más világvallások híveivel?

Igen, ebben a Szentföld egyedülálló. Már szinte az összes keleti katolikus közösséget meglátogattam szentmisékben – szír katolikusokat, görög melkitákat, maronitákat. Még hátra vannak az örmény katolikusok és az etióp katolikusok, akik velünk együtt miséznek. A tanulmányi programunk vége felé következik a zsidó, iszlám és ortodox keresztény vallások megismerése, aminek nagyon örülök. Tervben van több találkozó is e vallások képviselőivel. De már többször jártam zsinagógában is, mecsetben is. Gyümölcsöző tapasztalat valaki vagy valami új felé nyitni. Segít elcsodálkozni Isten hatalmasságán és azon, mennyire különbözik tőlünk, emberektől.

Érzékelsz-e a háborús helyzet ellenére valamilyen erőfeszítést a társadalmi párbeszédre?

Úgy tűnik nekem, hogy vannak erőfeszítések a vallásközi párbeszédre.

Önmagában az is egy párbeszéd, hogy mindennap találkozhatok és beszélgethetek a muszlim karbantartónkkal, láthatom őt néha napközben imádkozni a szőnyegén.

Ő pedig tudomásul veszi és tiszteli a mi valóságunkat. Képesnek lenni elismerni a másik jó tulajdonságait – ez a párbeszéd alapja. És nem elítélni valamit előre, amit nem ismerek. Mégis a párbeszéd nagyon nehéz. Sok érettséget kíván mindkét féltől, az igazsággal való szembenézés bátorságát, a tévedések beismerését, nyitottságot a másikra és közben mélyen ismerni a saját hitünket – de a másik hitét is – ahhoz, hogy tudjunk tárgyalni. A különbözőség adja az élet ízét! Ez egy nagy kihívás – egység a sokféleségben. Ahogy az egyik tanárunk mondta, egyedül nem alkothatsz egységet. Az egységhez legalább ketten kelletek, különbözőek. Még a mi Istenünk is Szentháromság, nem magányos vagy önjelölt vezető.

A gázai palesztinokkal összefüggésben a kollektív büntetésről beszélnek. Kiállnak-e az ártatlanokért a helyi egyházi képviselők?

Jeruzsálem latin pátriárkája, Pierbattista Pizzaballa bíboros a békéért való imára hívott mindenkit. (Az interjú megjelenése óta Pizzaballa bíboros önmagát ajánlotta föl az izraeli túszokért cserébe – a ford.) Személy szerint nincs tudomásom hangos, nyilvános felhívásról az egyházak vagy mozgalmak részéről. Természetesen mindenki az ártatlan civilek védelme mellett áll. De a helyzet bonyolult, az érzelmek föl vannak korbácsolva. Kevés a helyi klerikus, ahogy az országban is kevés a keresztény – együttesen körülbelül 2%. Összességében viszont diplomáciai okokból nem avatkoznak bele a politikába.

Tudunk-e tenni valamit a kialakult helyzetben a békéért itt, Európában?

Mindenképpen! Hiszek az őszinte ima és áldozatvállalás erejében. És azt gondolom, hogy amit tehetünk, az, hogy megtanulunk megbocsátani egymásnak, elfogadni és szeretni a körülöttünk élőket. Ők azok, akik néha a leginkább akadályoznak minket és a párbeszéd velük a legnehezebb, de nannyira szükséges! Szerintem ez a gyökere a mostani problémáknak a Szentföldön. Nagyon fontos keresni a közös nyelvet a testvérrel, a házastárssal, a gyerekekkel, a diáktárssal vagy a kollégával. És akkor a béke eljöhet a népek, államok, vallások szintjén is.