A szeretet határtalan

Két éve dolgozom egy fogyatékos gyerekek számára fenntartott rehabilitációs központban. Igyekeztem eggyé válni a gyerekekkel, úgy viselkedni velük, mintha a családtagjaim lennének, mert mindennél inkább családra van szükségük. Egyikük, Robert például úgy érezte, hogy az édesanyja elutasítja őt, mert csak ritkán vitte ki az intézetből. Sokszor hónapokig az intézetben maradt ágyban vagy a kerekesszékben. Sokszor volt vele fegyelmezési problémám, repkedtek a teremben a ceruzák, papírok, sőt a székek is.

Ahogy a családomban úgy is itt is igyekeztem belépni ezeknek a gyerekeknek a lelkivilágába, felfedezni és megérteni, ami leginkább aggasztja őket. Robert felé is így fordultam.

Az egyik nap úgy alakítottam, hogy egy kicsit kettesben maradjunk. Robert megnyílt és beszélt arról, hogy mennyire szeretne hazamenni. Éreztem, mennyire szenved és kicsit jobban megértettem a viselkedését is. Megígértem, hogy gondolok rá, és mondtam neki, hogy ha így együtt gondolunk az anyukájára, akkor biztosan hamarosan eljön hozzá látogatóba. Ő pedig megígérte, hogy jobb lesz. Rögtön bevontuk a többieket is, és együtt elhatároztuk, hogy jobban fogunk viselkedni. Azért, hogy emlékezzünk erre, ahányszor egy gyerek valami jót tett (kölcsönadta a radírját, nem viszonozta a bántást), rajzoltunk egy virágot a jele mellé.

Közeledett karácsony. Beszélhettem Istenről nekik úgy, hogy ők is megértsék. A kis virágok most már azt is jelentették, hogy szerettük Jézust. Nem volt mindig minden könnyű, voltak nehéz napjaink, de láttam, hogy

ezeken a kis szeretet-cselekedeteken keresztül Jézus felébresztette bennük a vágyat a jó iránt.

Közben a karácsonyi időben a családomban és közösségemben játékot és édességet gyűjtöttünk, hogy odaadhassuk ezeknek a gyerekeknek. Ők lelkesek voltak, különösen Robert, aki egy papírsárkányt kapott. Ő pedig készített egy gyönyörű kalácskoszorút és a csoport nevében nekem ajándékozta. Apróságnak tűnik, de nekem sokat jelentett. Ezekre a gyerekekre mindenki a magasból néz le, de Isten bebizonyította, hogy a szeretetnek nincsenek korlátai. Másnap megérkezett Robert anyukája. Robert sírt örömében. Már elbúcsúztunk, amikor Robert visszafordult, átölelt és azt mondta, hogy hamarosan visszatér. Alig bírt elmenni, olyan volt, mintha két anyukája lenne.