„Hogyan éltem meg a bezártságot?” – Karantén-napló hétről hétre II. rész

Április 20. Ötödik hét

Ennek a hétnek a címe: Mások is!

Az eltelt egy hónapban – bár figyelemmel kísértem az eseményeket, és hűségesen imádkozom az érintettekért – mégiscsak az én helyzetem volt a középpontban.

Lassan kezdtem felfogni a híreket arról, hogy máshol már valóságosan éheznek, és a családból is beszűrődtek az otthon-dolgozás és az otthon lévő gyerekek gondozásának problémái.

Mások is vannak körülöttem, még nehezebb helyzetben!

Igyekszem az én „főleg lelki megpróbáltatásaimat” felajánlani értük.

Segített még a Passióból visszacsengő gondolat: „Atyám kezéből ne fogadjam el a kelyhet?” Ez nekem azt jelentette, hogy a kehely szeretetből készült. Akár rossz nekem, akár jó, Isten szeretete van benne, mögötte.

Az életige végén található Chiara-idézetből próbáltam figyelni arra, hogy a HIT által találkozhatok Jézussal. És mi történt? Sétáim alkalmával néha felmegyek az Istenhegyi Szent László plébániához. Mindig arra gondoltam, mi lenne, ha találkoznék az atyával, aki a szomszéd házban lakik. És az Irgalmasság vasárnapja előtti szombaton valóban arra jött egy úr. Otthoni öltözetben, pólóban… Pár pillanatra szükségem volt, hogy bátorságot merítsek, és megkérdezzem, hogy az „Atya tetszik lenni?” Igenlő válasza után megkérdeztem, meggyóntatna-e? Ez is: igen! Odahúzott egy kis ülőkét a sekrestye ajtajába, én meg kint álltam az ajtó előtt. Nagyon meghatódtam! Jézusnak micsoda ingyenes IRGALMA!

Ápr. 27. Hatodik hét

Most a hatodik hét vége felé éreztem, hogy „fáradok” egy kicsit, de sokat segít az emmauszi tanítványok példája. Jézus itt van velem/velünk, kísér, „csak” fel kell ismernem őt. Egybecseng az április életigével. Így hát arra gondoltam, ennek a résznek a címe: Hála!

Végiggondoltam, mi mindenért adhatok hálát. Csak néhány: nem lettem eddig beteg; eszembe jutott, hogyan gyógyítsam a térdem, hogy gyalogolni tudjak; mindennel ellátnak, amire szükségem van, bővül a technikai lehetőségem a kapcsolattartásra; az elromlott olvasólámpámat megjavítja a szomszéd srác. Mindezek mögött emberek vannak: élő, konkrét szeretetkapcsolatok.

Hála azért is, hogy Isten szeretete – ilyen bezárt módon is – eljuthat rajtam keresztül másokhoz.

30 éve van kapcsolatom egy nagyon kedves tanítványommal, most már fiatal anyuka; nem tévesztettük szem elől egymást. Az egyik késő este nagyon kétségbe esve, zokogva hívott fel, a kilátástalanság határán. Tudtam, hogy a legfontosabb, hogy meghallgassam, de valami fogódzót is akartam mondani neki. Azon kívül, hogy ajánlottam neki orvost (igazából ezzel a kéréssel hívott fel), csak ennyit tudtam mondani neki, többször ismételgetve: „Jézus ott áll melletted, és a kezét a fejedre teszi.”

Másnap többen közösen imádkoztunk érte. Még aznap este hívott ez a tanítványom, és ujjongva mesélte, hogy találtak szakembert (ügyészt és bírót), ami megnyugvással töltötte el.

Május 4. Hetedik hét

A cím most: erőfeszítés és kegyelem.

Az edzéseknél van olyan pont, amikor nehéz, de folytatni kell. Nehezen kelek fel reggel, nehezebben kérek, hogy mire van szükségem, nehezebben indulok el a napi gyaloglásra. De tudom, hogy ez most „iskola”, és igyekszem. Kegyelem, hogy ezt mondhatom: „Jézus, érted kelek fel”, és hozzáfűzöm még valakinek a nevét, akiért felajánlom ezt a nehéz pillanatot. És segít a másokra való figyelés, segítés, levelezés, telefonok, beszélgetések és kitekintés – amennyire lehet – a Műre és a nagyvilágra.

Tőlem messzire, fent a hegyen van a templom, mire felérek, mindig leizzadok. Fent mindig nagyon erős a szél. Egyik este 6-ra értem fel. A templomajtó mindig résre van nyitva, az örökmécsest látom. Általában csak egy kicsit időzök ott. Most viszont még két gyertya égett az oltáron, és a plébános atya a nagy sötét templomban elkezdett misézni. Én meg álltam kint a rácson kívül: láttuk egymást! Nagy dilemmába estem: Tényleg nem „hiányzott semmim”. Voltam reggel online szentmisén, megvolt a lelki áldozás, úgy éreztem, hogy találkoztam, sőt bennem van Jézus. Igazán nem maradtam volna ott. De mintha lecövekeltem volna:

nem hagyhatom itt egyedül Jézust, akinek a keresztre feszítése most megújul, és nem hagyhatom itt ezt a hűséges, idős atyát sem.

Ami meleg holmi nálam volt a hátizsákomban, azt mind felvettem. Nem hagyott nyugodni a gondolat, tiszta tüdőgyuszis helyzet… – de nem tehettem mást! A felajánlásnál arra gondoltam, most csak hálát adok azért, hogy Jézus meghalt értem/értünk. Nagyon rövid szentmise volt. Ugyanakkor egy nagyon mély találkozás volt Jézussal! (és nem lettem beteg!)

Másik élmény a spárga! Andi hozott spárgát. Elmondták, hol kell levágni, hogy kell elkészíteni; a húgomat is felhívtam, mit tanácsol; megnéztem az interneten…, és elkészítettem. Nagyon-nagyon finom! Új ismeretre tettem szert!

Május 11. Nyolcadik hét

A cím: kapaszkodók.

Kezdek egy kicsit fáradni, a mindennapi „erőfeszítésekben”. De csodálatos kapaszkodókat kapok! Amikor a ködbevesző, csúszós, meredek sziklán felfelé haladok, – alattam a szakadék –, köveket kapok, ahova a lábam tehetem; korlátokat, amik megtartanak; kezeket, amik felhúznak; ki- kisüt a nap, és a felhő fölé érve meglátom a kék eget.

Ezek a kapaszkodók az életige, Ferenc pápa gondolatai, a beszélgetések, a közös imák, és Isten egyértelmű, bátorító üzenetei, Jézus közelsége.

A Nagy Napsütés és Kék Égbolt a Ritiro (online lelkigyakorlat) volt. Tényleg, mint éhező és szomjazó, kaptam felüdülést.

Május 18. Kilencedik hét

Ennek a hétnek a címe: beszélgetések és próba.

Úgy alakult, hogy többekkel – kivel hosszabban, kivel rövidebben –, de tudtunk beszélgetni. Régebbi tanítvány, kedves volt kolleganő, vagy a rokonságból valakik. Ide számítom azt a sok levelezést, telefont, sms-t is, ami a május 14-ei imanap kapcsán alakult ki! Folytatódott egy kicsit a lelkigyakorlat, ami így, ilyen módon, a találkozásokat jelentette.

Ezeknek a beszélgetéseknek a sorában voltak nagyon komolyak is, amik egy – számomra nagyon fontos – kérdést érintettek. Próbáltuk megérteni, mi Isten akarata ebben a helyzetben. Többfordulós beszélgetés, nincs még lezárva. Bennem nyugtalanság maradt a nyomában.

És ekkor gondoltam arra, amit próbának nevezek. Az jutott az eszembe:

az elmúlt nyolc hét alatt hányszor tanújelét adta Jézus az érezhető közelségének.

Most májusban a „szőlőtő- szőlővessző” igét élem, a „Maradjatok bennem!”-et. Ha két hónapig ez valóság volt, akkor most is higgyek benne, itt az alkalom, hogy kipróbáljam. Higgyek benne, hogy gondoskodik rólam, és megoldja a problémát. Úton vagyok!

(Itt olvasható a Karantén-napló hétről hétre I. rész)

Ha van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal, várjuk írásodat a címre.