Anyaságom az életem?

Flora: „Tizenhat éves voltam, amikor a nálam nyolc évvel idősebb Greggel összeházasodtam. Fogalmam sem volt róla, mit jelent feleségnek lenni, hát még anyának, de – mivel nagyon szegény családból jöttem – úgy gondoltam, hogy ha hozzámegyek egy jól szituált férfihez és nevelem a gyermekeimet, biztosan jobb lesz az életem, mint azelőtt.

Megszületett első gyermekünk: boldog voltam, semmi egyébre nem vágytam. De Greg úgy gondolta, jó lenne, ha továbbtanulnék. Tanítónő lettem.

Sok év telt el. Egymás után hét gyerekem született. Közben találkoztunk a Fokoláre Mozgalommal. Tanítottam. Az iskola nagyon messze volt onnan, ahol laktunk. Korán reggel indultam és este mentem haza. Kínszenvedés volt minden nap otthagyni a gyerekeket. Különösen a legkisebbeket: Aureliót és Aracelit. Nagyon szerettem volna otthon maradni 23 év tanítás után, s imádkoztam ezért.

Meg is kaptam a választ, de egészen váratlan módon.

Egy ideje az volt az érzésem, hogy valami baj van az egészségemmel. Elmentem az orvoshoz, aki azt mondta, hogy kiújult egy súlyos betegségem, amivel tíz évvel ezelőtt operáltak. Egy újabb operációra van szükség. Nagyon nagy csapásnak tűnt ez számunkra. A műtét után szövettani vizsgálatot végeztek: a betegség teljesen kifejlődött bennem. A különböző vizsgálatok miatt állandóan a kórházba kellett járkálni.

Amikor végre hazamehettem, az orvos megtiltotta, hogy a gyerekek közelében legyek, mert a sugárzás árthat az egészségüknek. Így hát állandóan a szobámban voltam, gyakran ágyban, s még a legkisebb munkákat sem tudtam elvégezni. A gyerekekkel egy módon tudtam csak érintkezni; az ablakon keresztül.

S éppen ebben a nehéz helyzetben történt egy hatalmas változás. A család nagyon egységes lett és mindenki igyekezett megtenni a saját részét.

Például Lorna lányom, a legnagyobb, úgy törődött a legkisebbekkel, mint én magam tettem volna. S amikor láttam Lornát és Greget, ahogy teljes egyetértésben szervezik meg a ház életét, csodálatos dolgot fedeztem fel: hogy mennyire képesek az odaadásra. Különösen Greggel született egy egészen új kapcsolat. Azelőtt nem volt valami figyelmes irántam, úgy gondolta, magam is jól elboldogulok. Például, amikor a gyerekeink születtek, mindig egyedül mentem a kórházba. A családi ügyekkel mindig én foglalkoztam. Ó egyedül azzal törődött, hogy pénzt keressen a család számára.

Most azonban mindent együtt beszéltünk meg, s rengeteg más apró figyelmesség is volt, amelyben megérezhettem a férjem szeretetét. Például, mielőtt reggel munkába indult volna, az ágyam melletti kis asztalra készített mindent, amire szükségem lehetett a nap folyamán. Néha pedig délután, amikor hazajött, újságkivágásokat olvasott nekem, amelyekben olyan emberekről volt szó, akik felgyógyultak abból a betegségből, ami nekem is volt.

Egyik reggel indulás előtt egy vázát hozott, tele virággal. Ez volt az első eset, hogy házasságunk huszonhárom éve alatt virágot vett nekem. Úgy tűnt, a virágok csodálatos illata a lelkembe hatolt.”

Greg: „Számomra szenvedésekkel, mégis gondviseléssel teli időszak volt. Aggódtam Flora miatt, s ez felnyitotta a szememet. Azelőtt megszoktam, hogy aktív, tele van kezdeményezőkészséggel, mindent egyedül old meg, s így nem dolgoztam együtt vele. Sőt, bár észre sem vettem, túlzottan támaszkodtam rá. Most meg akartam vele osztani a gyerekekkel és a házzal kapcsolatos gondjait, s minden lehetséges módon kifejezni a szeretetemet. Igazi pár lettünk, és természetesen megváltozott a kapcsolatunk a gyerekekkel is.”

Flora: „A betegségem alatt volt egy másik erős tapasztalatom is.

Egyik reggel Aurelio és Araceli bekiabáltak a kertből. Kiültem az ablakba, s ők elkezdtek énekelni és táncolni, hogy örüljek. Miközben néztem őket, támadt egy gondolatom: »Már nem tudok vigyázni rájuk. Olyan gyenge vagyok, hogy semmit sem tehetek. Mi lesz, ha egész életemben ilyen maradok?« Elfogott a félelem, és sírni kezdtem. Elvesztettem a legértékesebb dolgot az életemben: azt, hogy anya lehetek.

Egy kis idő múlva, mint egy fénysugár, úgy hatolt belém az igazság. Mária elkezdett tanítani engem.

Igaz, nagy örömet jelentett nekem, hogy gondozhatom a családomat. Úgy tűnt, ebben valósíthatom meg önmagamat. Mária azonban nem az anyaságban valósította meg magát, hanem Istenben. Ő is elveszítette az anyaságát a kereszt lábánál, a vigasztalanságban. Ahogy ezt megértettem, nem féltem többé, szívembe visszatért a béke. Igent mondtam mindarra, amit Isten akarhat tőlem.

Két hónappal később meggyógyultam, fokozatosan újra elkezdtem foglalkozni a családommal. De azóta tudom, hogy ha csak Istenért élek, még teljesebb feleség és anya leszek. ”

Flora Rodriguez egy fülöp-szigeti házas fokolarina volt, 2002. jan 24-én hunyt el. – Képeink illusztrációk.