Holnap, február 11-én lesz a betegek világnapja. Az alábbi tapasztalat szerzője megosztja velünk, mit élt át beteg édesanyja ápolásakor, és hogy a kapcsolatuk hullámhegyei és -völgyei után milyen békés és szeretetteljes volt a végső búcsújuk.
Pár hete már egy kicsit jobban alszom, de a reggelek még nehezen indulnak.
Három hónappal ezelőtt anyukám bekerült a kórházba, és azt követően ágyban fekvő beteg lett.
Ő mindig nagyon erős asszony volt, nehezen fogadta el a segítséget. Most teljesen ki volt szolgáltatva.
Kettőnk kapcsolata nem volt felhőtlen.
Mindig együtt laktunk, akkor is, amikor férjhez mentem, és nekem már külön családom lett. Ez a helyzet nehézségekkel terhelte meg mindkettőnk életét.
Egy szentségimádás alatt azt az üzenetet kaptam az Úrtól, hogy ne aggódjak! Ő majd ad arra alkalmat és időt, hogy helyrehozzuk kettőnk kapcsolatát.
Tudtam, hogy ennek most jött el az ideje.
Nagyon örültünk, amikor hazajött a kórházból.
Eleinte boldog voltam, hogy ápolhatom, gondozhatom. Teltek a napok, hetek, újabb és újabb nehézségek jelentkeztek. Egyhangú, monoton napok következtek. Egyre fáradtabb lettem.
Az Úr azonban mindig küldött olyan pillanatokat, amik megkönnyítették ezt a terhet.
Egy alkalommal, amikor a felfekvéstől kisebesedett bokáját kötöttöm át, megkérdeztem, hogy nem fáj-e? Mire ő azt válaszolta, hogy nem, mert nagyon finoman csinálom. Vagy amikor remegéses rosszulléte volt, csak mellettem érezte magát biztonságban. Fogtam a kezét, simogattam, és így meg tudott nyugodni.
Az egyik vasárnap egyre halkabban, szinte már csak suttogva tudott beszélni.
Az ágya fölött lévő Mária képre szegeződött a tekintete. Az utolsó pillantása Márián nyugodott.
Két légvétel között egyre hosszabb lett a csend. Tisztán hallottam saját szavaimat, amint Máriát kérem, hogy járjon közben értünk most és halálunk óráján.
És egyszer teljesen csend lett…
Reggelente előfordul, hogy még gyomorgörccsel ébredek. De már álmodtam is Velük! Aput biztosan láttam, anyut nem teljesen, csak éreztem, hogy ő is ott van. Együtt vannak.
De nekem nagyon hiányoznak!
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: saját
Három történet, egy főszereplő. Pontosabban kettő: a történetek narrátora, aki egyszerre vállalkozó és világi lelkipásztori munkatárs, és Valaki, akivel folyamatos párbeszédet folytat.
Személyes történelem, avagy, hogy élte meg a papa és a mama ’56-ot? Nagyon fontos a szülők, nagyszülők meghallgatása: egyrészt erősíti a generációk közötti kapcsolatot, másrészt élőbbé teszi a nemzeti ünnepeket a családban.
Az alább közreadott tapasztalatokban közös a fókusz: egy-egy kis áldozattal milyen nagy örömet szerezhetünk a felebarátunknak, és mi is megélhetjük a „ha adunk, akkor kapunk igazán” örömét.
