Lelki szolgálat külhonban, új szempontok a honban

Olvasási idő: 6 perc

Az elmúlt harminc évben a ferences rend több alkalommal felajánlotta nekem a lehetőséget a külhoni magyarok szolgálatára, ahova citerával és az utóbbi években pusztán online jeggyel felszerelkezve. Mindig eljutottam szárazföldön, levegőben, vonaton, autóstoppal és árkon-bokron által.

Azok az emberek, akik a mai világban „világútlevéllel” és kiváló nyelvismerettel indulnak útnak, nem is tudják elgondolni, mit jelentett régen, hogy külföldre utazom, átlépem a magyar határt! Mindenképpen vízválasztó volt még a gondolat is. Már általános útlevelünk van, és a valutalapot sem váltjuk ki. Szabadon-bármikor-bárhova utazhatunk. A határon való átlépés sem jelent megrázkódtatást. Úgy magamtól nem szívesen járnék a világban, de ha megkérnek valamilyen szolgálatra, akkor azt szívesen elvégzem. Néhány példa erre.

Nagyszőlős

Az első szolgálatomra 1995 és 1996 nyarán került sor. Rendtársaimmal a szegedi kolostorból indultunk, és hosszú átszállások után érkeztünk meg a magyar-ukrán határra, Tiszabecsre, ahol hosszú órákat álldogáltak az autók. Mi hátizsákunkkal, habitusban, gyalogosan viszonylag hamar átértünk. A másik oldalon felkéredzkedtünk egy buszra, amely várta a dolgozók hazatérését. A szőlősi rendházunkat a rendszerváltozás után alapítottuk újra Paskai László bíboros úr kérésére. A rendtartomány honlapján nemrégen indult egy videósorozat Gondviselés a misszióban címen.

Nekünk, növendékeknek a nyári táborok lebonyolításában kellett segíteni. Egyik évben hittantáborban, a másikban cserkésztáborban szolgáltam. Ez igazából azt jelentette, hogy ferencesként, ferences szellemben vettünk részt a tábori programokban, játszottunk a gyerekekkel. Hétvégén pedig az ott szolgáló lelkipásztorokkal jártuk a falvakat és szolgáltunk a szentmiséken. Megdöbbentő volt számomra az órási kontraszt: nálunk a boltok akkor már jól fel voltak töltve, ott pedig a kirakatban láttam tíz áruféleséget, és ez volt az egész választék!

A táborban viszont mindent megkaptak a résztvevők, aki pedig nem tudta kifizetni a tábordíjat, annak a ferences közösség úttalan utakon, a Gondviselésre hagyatkozva előteremtette a szükséges anyagiakat.

Még ehhez a szolgálathoz kapcsolódik az emlékem, hogy hazafelé a szegedi rendházba nem vonaton érkeztünk meg, hanem autóstoppal. Mivel addig ilyenben sem vettem részt, ezért mind a mai napig előttem vannak arcok, élethelyzetek a missziós apostolkodás ezen formájából.

_{Nagyszőllős, 1995, fr. Weinrauch Márióval és fr. Marossy Alfonzzal}

Székelyudvarhely

2013-ban szécsényi plébánosként jutottam ki Udvarhelyre egyhetes szolgálatra. A kolostorban két laikus testvér is élt ebben az időben Pap Leonárd atya mellett, aki betegsége és idős kora miatt már nem tudott annyi munkát elvégezni, ezért egy fél éven keresztül egy-egy hétvégét a tartomány tagjai vállaltak fel. Bár én nem tartoztam a Stefanita Rendtartományhoz, de mivel noviciátusi évünk, és a szegedi képzésünk közös volt, így örömmel mentem. A vonat reggel 8-ra érkezett Csíkszeredába (farkasordító hidegben), ahol autóbuszra szálltam. Az utánam érkező néni kérdezte a sofőrt: „Tetszik-e menni Szovátára?” „Nem tetszik, de nincs mit csináljak, emberek!”

A szolgálatom részét képezte a misézés, gyóntatás, kapcsolatteremtés a kollégium fiataljaival, valamint egy szombati lelkigyakorlat a világi rend tagjainak.

Természetesen hétköznap délelőttönként kirándultam egy kicsit, hiszen előtte való években csak örökfogadalmakon és papszenteléseken vettem részt, szinte átsuhanva Erdélyen. Így ismerhettem meg Udvarhelytől nyugatra Székelykeresztúr és Segesvár nevezetességeit, északra pedig így jutottam el Székelyszentlélek, Farkaslaka, Kalonda, Korond, Parajd, Szováta, Mikháza falvakba.

Párizs

A MKPK Külföldi Magyar Szolgálatán keresztül kértek fel 2019-ben a missziós munkára. Épp Szombathelyen laktam, és onnan utaztam ki februárban és márciusban misézni. Mindent előre elintéztek, lezsíroztak, a repülőjegyet a telefonomra töltöttem le. Ezen kicsit megütköztem: nem lesz a kezemben a jegy? Hátha valami közbejön! Nem működik a telefon, nem lesz internet… A másik probléma, ami miatt elfogódott voltam egy kicsit: hogyan értetem meg magam a repülőtér dolgozóival, hiszen semmilyen nyelven sem tudok, ami őket érdekelné. Nem hinném, hogy kicsike német tudatlanságom a franciákat olyan nagyon meghatná! Hogyan jutok be a Charles de Gaulle reptérről a városba? Végül is az összes fellelhető problémát lefordítottam franciára a RER elővárosi vasútvonaltól, a Metró 5-ös vonalon keresztül a Place de la République-ig. Egyszer sem tévedtem el! Visszagondolva később erre az utazásra eszembe jutott Jézusnak a szava: „Mit aggodalmaskodtok, kicsinyhitűek! Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.”

Mintha Jézus nekem mondta volna: „Mit aggodalmaskodsz, Kamill testvér, hogyan szállsz fel az elővárosi vonatra, vagy a metrót hogyan találod meg?”

Egyébként a második alkalommal egyben a közösség március 15-i ünnepségére is sor került, amely alkalomból egy dalcsokorral is készültem, sőt, meg is énekeltettem a közösséget.

A magyar katolikus misszióhoz tartozik egy magyar iskola is. Előre meghatározott napokon, szombatonként magyar kultúrával, nyelvvel ismerkedhetnek a kint élők. Éppen akkor jelen volt egy olyan 40 éves forma férfi is, akinek világos lett, hogy magyar felmenőkkel rendelkezik. Mai napig hallom a fülemben, ahogy a tűzoltóság szót amolyan franciásan kiejti. Vajon én is így miséztem Düsseldorfban a Jézus Szíve Nővérek Otthonában? Hajaj, szegények! Ezt a szombati alkalmat én a gyerekek között voltam és „barátság karkötőt” készítettünk. A kislány, akihez odamentem, valahogy nem követte a jó sorrendet, és mindig mondtam neki: most a „mutató ujj”, most a „gyűrűs ujj” – és így tovább. Mire a felelős-illetékes jelezte: pont jó, hisz a kislány nemigen tud magyarul, legalább ennyivel is szaporodik a szókincse!

_{Párizs, 2019. február}

Genf és Lausanne

2019 novemberében jártam Svájcban, ahol az esztergomi ferences rendházból már szolgáltak többen is. Egy kedves magyar családnál szálltam, a szülők ott dolgoztak már hosszabb ideje. Kicsit gyermeküket irigyeltem, aki éppen olyan jól beszélt magyarul, angolul, mint franciául, de idegen nyelvként felvette a németet is. Szombaton este elvittek Lausanne-ba – egymagam nemigen találtam volna oda –, ahol szintén kedves magyarok fogadtak, s vettek részt a szentmisén. Vasárnap pedig Genfben mutattam be szentmisét a Chapelle de Contrin-ban, mely a repülőtér közelében volt. Ezt követően magyaros ebéden vett részt a közösség, s ott maradtak kb. három óráig még beszélgetni. Jó látni, hogy a különböző korokban kimenekültek között is akadnak fiatalok, sőt gyermekek is, néhány keresztelőre is sor kerül a közösségben.

_{Genfi Magyar Katolikus Misszió, 2019.}

Oslo

2022. április derekán kértek az oslo-i magyarok szentmise bemutatására, mégpedig Húsvéthétfőn. Ott is nagyon kedvesen fogadtak, bár az állandó sekrestyés éppen távol volt, így a helyettes nyitotta az ajtót. Mentem a sekrestyébe, hogy előkészüljek. Kehely, bor, víz, minden rendben. Keresem a könyvet a szekrényben, melyek szépen, jól láthatóan feliratozva voltak: norvég, latin, német, olasz.

Látom a polcra felírva a magyar szót is, igen ám, de a könyvek helye üres!

Kérdem a helyettest, ő nem tudja, utoljára, karácsonykor nem itt a kápolnában volt a mise, hanem a nagytemplomban, az út túloldalán, biztosan odavitték. Akkor menjünk gyorsan! De oda nincs kulcsunk. Akkor mi lesz most? Végül eszembe jutott, hogy az olvasmányok szövegei a szentiras.hu-n könnyen kikereshetők, itt is van a telefonomon. Egy misekönyv is van a telefonomon. Két fiatal ministráns telefonjára is letöltöttük a misekönyvet, így három telefonon előre kikerestük a könyörgéseket, a prefációt, az eucharisztikus imát. Így már kezdhettük is. Természetesen volt lehetőségem arra, hogy egy kicsit sétálgassak a városban is.

^{Oslo, 2022. április}

Elmondhatom, hogy minden külhoni magyar közösség kedvesen fogadott, mindenben segítőkész volt. Örömmel fogadták a szolgálatomat.

Mit jelentettek életemben ezek a kiküldetések? Egy-egy adott plébánián dolgozunk napról-napra, hétről-hétre. Sokkal nehezebb észrevenni a jót, a pozitívumot, az előrelépést. Sokkal könnyebb azokat a dolgokat észrevenni, ami nem jó, ami hiányzik, amin változtatni kellene, de nincs módomban. Nagyon nehéz azt mondani, hogy „Ez van, ezen nem tudok változtatni”. Mit kezdjek hát a helyzettel?

Külhoni magyarok szolgálatában felfedeztem sok-sok értéket, kiváló emberekkel találkoztam.

Ugyanakkor eltávolodva a saját közösségemtől, plébániámtól, megláttam „máshol is vannak hibák”, „máshol is vannak hiányosságok”. Ebben nagyon hasonlítanak a mi közösségeinkre. De mások örömei, vagy akár hiányosságai által könnyebb azt meglátnom, hogy mennyi-mennyi érték, pozitívum van a saját közösségeinkben, saját plébániáinkon. Mennyi sok-sok gazdagság emberi személyekben, isteni kegyelemben. Ezek a látogatások felnyitották a szemem ezekre a helyi, „kicsi örömökre”.