Közeledés a szenvedés titkához – Keresztút 6.

Ravasi bíboros 2007 nagypéntekén a Colosseumban elhangzott elmélkedései segítségével a keresztút  11. és 12. stációját járjuk be. Ha ezen a héten szeretnénk végigjárni az egész keresztutat, az előző állomásokhoz is találunk elmélkedéseket különböző szerzőktől, itt, itt, itt, itt és itt . (Az utolsó két stáció a sorozat utolsó részeként nagypénteken fog megjelenni.)

XI.  Jézus megígéri az Országát a jobb latornak

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 23,39-43)

Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat. ” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban.” Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”

Elmélkedés

Telnek az agónia percei és a keresztre feszített Jézus életereje lassan elfogy. Ezekben a tragikus pillanatokban két halálra ítélt van mellette; a nap még delelőn. Jézus összeszedi erejét a szeretet egy utolsó tettére egyikük iránt. Beszélgetése evvel az emberrel rövid, mindössze két, lényegre törő mondatból áll.

Az egyik oldalon elhangzik a hagyomány által jobb latornak nevezett, élete utolsó pillanatában megtérő gonosztevőnek a kérése: „Jézus, emlékezzél meg rólam országodban”. Ez az ember bizonyos értelemben mintha személyes formában idézné a Mi Atyánk „Jöjjön el a te országod” fohászát. De ő közvetlenül Jézushoz intézi ezeket a szavakat, nevén szólítva őt, s ennek a névnek abban a pillanatban különleges jelentése van: „az Úr megvált”. Az ember felszólító hangnemben szól Jézushoz: „Emlékezzél meg!” A bibliai szóhasználatban ez igen erős ige, amit nem fejez ki a mi halvány megemlékezünk szavunk. A szó bizonyosságot és bizalmat fejez ki, mintha azt mondaná: „Gondoskodj rólam, ne hagyj el, légy barátom, támaszom, megtartóm!”

*  *  *

A másik oldalon Jézus nagyon rövid, szinte suttogó válaszát halljuk: „Még ma velem leszel a paradicsomban”. Ez a paradicsom szó nagyon ritka a Szentírásban. Az Újszövetségben csak két másik helyen fordul elő (2Kor 12,4; Jel 2,7); eredeti jelentése termékeny és virágzó kertet idéz elénk. Illatozó megjelenítése ez a világosság és a béke Országának, amelyet Jézus tanításában hirdetett, csodáival megkezdett, és amely a Húsvéttal hamarosan dicsőségesen megnyilvánul. Ez a történelemben bejárt fáradságos utunk célja, az élet teljessége, Isten ölelésének bensőséges megtapasztalása. Ez Krisztus utolsó ajándéka, amelyet éppen a feltámadás dicsőségére vezető halálos áldozatán keresztül ad meg nekünk.

Ezen a gyötrelmes és iszonyatos napon a két másik keresztrefeszített semmi mást nem beszélt egymással, de az a néhány, kiszáradt torokkal, zihálva kinyögött szó máig visszhangzik: a reményt és a megváltást hirdetik azoknak, akik bűnt követtek el, de hittek és reméltek, még ha csak az élet végső határán is.

XII. Jézus keresztje alatt áll anyja és a tanítvány

Evangélium Szent János könyvéből (Jn 19,25-27)

Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.

Elmélkedés

Mária már attól a naptól fogva elkezdett elszakadni Fiától, amikor tizenkét évesen azt mondta neki, hogy máshol van az otthona és más a küldetése, az, amit mennyei Atyja nevében kell véghezvinnie. Most azonban elérkezett Mária számára a végső elszakadás persze. Ebben az órában benne van minden édesanya gyötrelme, aki felborulni látja a természet rendjét, mely szerint az anya előbb hal meg, mint gyermeke. Jézus evangélista viszont minden könnyet letöröl a fájdalmas arcról, elnémítja minden jajkiáltását, nem hagyja, hogy Mária elkeseredésében a földre roskadjon.

A döbbent csöndet egy hang töri meg, amely a keresztről, haldokló Fia megkínzott ajkáról fakad. Jóval több ez, mint családi végrendelet: ez a kinyilatkoztatás fordulópontot jelent az Anya életében. A végső elszakadás a halálban nem meddő, hanem váratlanul termékeny, mint egy édesanya szülése. (…)

*  *  *

Mária újra anya lesz. Nem véletlen, hogy ebben az evangéliumi elbeszélésben ötször hangzik el az anya szó. Mária ismét anya lesz, és gyermekei mindazok, akik olyanok, mint a „szeretett tanítvány”, vagyis mindazok, akik a megváltó isteni kegyelem köpenye alá bújnak, és követik Krisztust hitben és szeretetben. Attól a pillanattól kezdve Mária nem lesz többé egyedül, édesanyja lesz az egyháznak, ennek a minden nyelvből, népből, törzsből álló hatalmas népnek, amely elsőszülöttjének, Krisztusnak keresztje köré gyűlik vele össze a századok folyamán. Attól a perctől kezdve mi is vele járjuk a hit útjait, vele vagyunk a házban, ahol a Pünkösd Lelkének szele fúj, odaülünk az asztalhoz, ahol megtörik az Eucharisztia kenyerét, és várjuk a napot, amelyen Fia majd eljön, hogy Máriához hasonlóan minket is elvezessen örökkévaló dicsőségébe.

A szerzőről

Gianfranco Ravasi bíboros

Meratéban (Olaszország, Lombardia) született 1942-ben. 1966-ban szentelték pappá, 2007-ben püspökké és ugyanabban az évben érsekké nevezték ki, egyúttal a Kultúra Pápai Tanácsának és a Szakrális Régészet Pápai Bizottságának is elnökévé, mely a tisztségeket 2022-ig töltötte be. Mintegy százötven kötet jelent meg a tollából, főként bibliai és tudományos témákban. Rendszeresen ír, nyilatkozik újságokban, rádióban és televízióban. 2010-ben XVI. Benedek bíborossá kreálta.